Pedagógiai naturalizmus

A természetes nevelés elvé re épülő ped.-i felfogás. A pedagógiai naturalizmusnak tápot adó előzmények megtalálhatók már a sztoa filozófiájában (analógia a makro- és a mikrokozmosz, a világlélek és az egyes ember lelke között). Aquinói Szent Tamás az emberben rejtőző, kibontakozásra váró ?erénycsírákról? beszélt, a jó utáni term.-es törekvésről, valamint az átörökléssel kapott jó hajlamokról. A pedagógiai naturalizmus indoklásában is szerepet játszott az a gondolat, hogy mind a külső, mind az emberi term.-ben az isteni akarat tükröződik. A lex naturae a lex divina-nak felel meg (a term. tv.-e az isteni tv.-nek). Comenius már határozottan megfogalmazta, hogy a nev.-nek összhangban kell állnia a term.-tel. (Az emberi mesterség csak akkor tud valamit nyújtani, ha a term.-et utánozza írta a Didactica Magnában.) A pedagógiai naturalizmus elsősorban Jean-Jacques Rousseau nevéhez kötődik. Eszmevilága a XX. sz.-i reformpedagógiá kban kapott új erőre. Ennek nyitánya volt Ellen Key be nem teljesedett jövendölése v. inkább vágyálma a gyermek évszázadáról. Hagyni, hogy nyugodtan és lassan maga a term. segítsen, és csak figyelni, hogy a körülmények miképpen támogatják a term. munkáját: ez a nevelés? ? írta Key. A rousseau-i negatív nev. gondolatának újrafogalmazása ez. A pedagógiai naturalizmus antropológiai alapjára korábban már Johann Heinrich Pestalozzi rámutatott: a gyermek itt döntően a term. műve (nem a társ.-é és nem önmagáé) ennélfogva a nevelők szerepe abban áll, hogy megfigyeljék és segítsék a term. munkáját. A környezetet úgy kell elrendezni, hogy a gyermek minden pillanatban boldognak érezhesse magát, ugyanakkor term.-es fejlődésében is előbbre jusson. A pedagógiai naturalizmus mindig nagyra értékelte a gyermeki szabadságot, és kereste ennek társ.-i biztosítékait.

Forrás: Zrinszky László