Pedagógiai optimizmus

Nevelői beállítódás, mely arra alapozva, hogy az ember ? bizonyos korlátok között ? ált. nevelhető, a nev. gyakorlatában ?optimista hipotézissel? (A. Sz. Makarenko) közelíti meg feladatait. Ellentéte a ?ped.-i pesszimizmus?, mely tagadja v. kétségbe vonja az ember nevelhetőségét, ill. a gyakorlatban nem bízik a nevelői erőfeszítések eredményességében. A pedagógiai optimizmus szélsőségesen eltúlzott ? noha tört.-ileg nagy jelentőségű ? formája volt a főleg John Locke, Claude Adrien Helvétius nevéhez fűződő és a felvilágosodás korában elterjedt ?tabula rasa? (üres lap) elmélet, a nev. korlátlan lehetőségeinek és a társ.-at gyökeresen megjavító erejének a hite. Mindamellett a ped.-i rendszerek zöme fenntartotta a nev. objektív feltételek által korlátozott társ.-i hatáslehetőségeinek a tételét. Herbert Spencer minden nev. igazi célját az emberiség tud. és erkölcsi fejlődésének az előbbre vitelében jelölte meg. A szocializmuselméletekhez és -mozgalmakhoz kapcsolódó ped.-k nagy része is ? ált. elsőbbséget adva a pol.-i gyakorlatnak ? a nev.-i praxis társ.-formáló szerepét optimistán ítélte meg. A pedagógiai optimizmus hátterében meghúzódó felfogásbeli különbségek közül alapvető, hogy inkább a kényszerítő erők hatalmára v. az ember önalakító képességére alapozzák pedagógiai optimizmusukat. Ez utóbbi nézetet és a belőle fakadó pedagógiai optimizmust erősítette meg a humanisztikus pedagógia áramlata.

Zrinszky László