Pedagógiai pszichológia

A pszichológia egyik legfontosabb alkalmazási területe, az oktatással, neveléssel, azaz elsősorban a szocializáció szereplőinek, formális és informális intézményeinek működésével, a fejlődésre gyakorolt hatásával, ill. a nevelt személyiségében és viselkedésében e hatásoknak tulajdonított változások tanulmányozásával foglalkozó tudomány ág. Tudományos-rendszertanilag a pedagógiai pszichológia a pedagógia és a pszichológia között helyezkedik el, a pszichológiának csaknem minden fontos területéhez (általános lélektan, személyiség lélektan, fejlődéslélektan és szociálpszichológia) kapcsolódik. A pedagógiai pszichológiának szűkebb és tágabb értelmezése létezik: az angolszász országokban tárgya elsősorban az intézményes nevelés, míg a m. szakirodalomban a pedagógiai pszichológiamagában foglalja a nev. és oktatás minden aspektusát. Empirikus tudomány, a pszich.-i elméletek keretén belül működik, ugyanakkor maga is elméletalkotó. A hasonló problémákkal foglalkozó fejlődéslélektan hoz képest a legjelentősebb különbség az, hogy míg az előbbi a fejlődést, a pedagógiai pszichológia a fejlesztés kérdéseit vizsgálja, azaz együtt kezeli a ped.-i ráhatást és a gyermek lelki működésére gyakorolt következményeit. A pedagógiai pszichológiafeladatai közé tartozik, hogy a pszich.-i kutatás eredményeit, elméleti rendszereit és koncepcióit összekapcsolja a gyakorlati eljárásokkal. Ebben az értelemben állást kell foglalnia a pszich. és a nev.-filozófia alapvető dilemmáiban: az öröklés v. a környezet hatásainak elkülönítése, a fejleszthetőség, a korai v. későbbi élmények fontossága, az emberi term. egyetemessége vagy partikularitása. A pedagógiai pszichológiaalkalmazási területként egyike a legjelentősebbeknek, minthogy a nev.-okt. a pszich.-i gyakorlat kiemelt fontosságú területe; a fejlődéslélektan és szociálpszich. sok klasszikus kísérletét is okt.-i-nev.-i intézményekben végezték. A pedagógiai pszichológiaa tanárképzés egyik fő tantárgya. Az alkalmazott ágak körében a leghosszabb tört.-tel rendelkezik. Szellemi elődei között szerepelnek a modern ped.-i szemlélet és pragmatika képviselői, Pestalozzi, Herbart, Froebel, de voltaképpen minden ped.-i elméletnek van valamilyen pszich.-i előfeltevés-rendszere. Herbart 1835-ben deklarálta a két tud. frigyét, bár a pszich. önálló szakágként még alig indult fejlődésnek. Herbart álláspontja szerint a nev. célját a filozófia, módszereit pedig a pszich. határozza meg. A pedagógiai pszichológiafejlődése a századforduló idején több párhuzamos úton haladt. A legjelentősebb isk.-k egy időben jöttek létre Európában és az Amerikai Egyesült Államokban. Amerikában működött William James, a pedagógiai pszichológia mai szerkezetének és felfogásmódjának kialakítója, aki a pszich. pragmatikus aspektusait hangsúlyozva átmenetet teremtett a ped. és a pszich. között. A pedagógiai pszichológia fejlődésében fontos állomást jelentett E. Thorndike munkássága a század első évtizedeiben. Nevéhez fűződik a gyermektanulmány (pedológia) fogalma, mely Európában is fejlődésnek indult; a többi között a presztálinista Szovjetunióban is voltak jelentős képviselői (pl. M. J. Baszov, 1892-1931). Thorndike tanulás-lélektani kísérletei a pedagógiai pszichológia empirikus megalapozását szolgálták. Meghatározása szerint a pedagógiai pszichológia feladata az öröklött tulajdonságok és egyéni különbségek kísérleti vizsgálatával elősegíteni a mentális funkciók javítását és kiiktatni a spekulációt. J. M. Cattell (1860-1944) az egyéni különbségek és a képességek szerkezetének kutatásával járult hozzá a pedagógiai pszichológia tudásanyagához. A funkcionalizmus képviselője, J. Dewey számára az isk. a haladás zálogának tekintett demokrácia legfőbb intézménye, feladata az egyéni képességek fejlesztése. G. S. Hall (1844-1924) és A. Gesell a fejlődéslélektan eredményeinek felhasználását tartották a pedagógiai pszichológia elsődleges feladatának. A pedagógiai pszichológia európai tört.-ének fontos állomása a gyermeklélektan, ezen belül az értelmi fejlődés, intelligencia vizsgálata, a méréses módszerek rohamos fejlődése a századfordulón, O. Decroly, A. Binet, H. Pieron működése. E. Claparčde a gyermektanulmány, a term.-tud. ped. és funkcionalizmus jelentős európai képviselője. A XIX. sz. második felétől, a tankötelezettség ált.-sá válásától kezdve egyre határozottabb igény mutatkozik a tanárképzés, a tanítás színvonalának emelése, s ezzel összefüggésben a pszich. korszerű tud.-os eredményeire alapozott nev.-tud. iránt. E törekvés jegyében jött létre a reformpedagógia. A reformped. radikális nev.-kritikai irányzat, amelynek legfontosabb célkitűzése a gyermek megismerése, tulajdonságainak figyelembe vétele a nev.-ben és oktatásban. Programadói közé tartozott E. Key A gyermek évszázada c. könyvével. A hagyományos nev. bírálata és a term.-tud.-os eredmények felhasználása volt az antropológiai irányzat (M. Montessori), valamint a pszichoanalízis eredményeinek ped.-i adaptációját célzó törekvések célja is (pl. A. Aichorn, A. Freud, A. S. Neill). A pedagógiai pszichológia hazai fejlődése lépést tartott a nemzetközi irányzatokkal. A pedológia jelentős hazai képviselői közé tartozott Nagy László és Bognár Cecil. A gyermek értelmi fejlődésének és gondolkodásának sajátosságait kutatta Dienes Valéria, Baranyai Erzsébet, a fiatalon elhunyt Kenyeres Elemér, Piaget tanítványa. Fontos m. képviselői voltak Mo.-on a pszichoanalízis ped.-i adaptációjának is (pszichoanalitikus pedagógia). Részben a pedagógiai pszichológia létrejöttének köszönhető, hogy a XX. sz. második felére a ped.-i gondolkodásmódban a hagyományosan a nev.-filozófia kompetenciájába sorolt nev.-i cél, ill. a pedagógiai pszichológia tárgyának tekintett eszközrendszer szétválik, külön diszciplináris területre kerül. A jelenhez közeledve a nev.-sel kapcsolatos minden területen, így a pedagógiai pszichológiában is tapasztalható a pragmatikus szemlélet túlsúlya. Az elmúlt évtizedekben a nyugati kultúrák országaiban igen jelentős hatással volt a pedagógiai pszichológia szemléletére és a ped. gyakorlatára a részben az egzisztencialista filozófia, részben a pszichoanalízis elméleti bázisán keletkezett humanisztikus pszichológia. Alapja A. Maslow motivációs elmélete, mely az emberi élet céljának az önmegvalósítást tekinti; egyik legjelentősebb képviselője C. Rogers. A humanisztikus isk. elveit nem empirikus tudásanyagból szűri le, öndefiníciója szerint elsősorban életszemlélet és ideológia, módszere és emberképe az antipedagógia nézeteivel rokon. A mai pedagógiai pszichológia egyes részterületein különböző, gyakran nehezen összekapcsolható pszich.-i isk.-k és irányzatok vannak hatással.

I. A tanulás, ismeretelsajátítás kérdéseiben két fontos irányzat hatása figyelhető meg.

1. A behaviorizmus, ill. neobehaviorizmus, a tanulás, ismeretelsajátítás törv.-szerűségét empirikus, term.-tud.-os jellegű kutatási módszerek felhasználásával vizsgálja, kulcsfogalmai az operáns, ill. instrumentális kondicionálás, viselkedésmódosítás. Legismertebb képviselői közé tartozik B. F. Skinner és A. Bandura.

2. Az elmúlt évtizedekben fejlődésnek indult kognitív pszichológia a megismerést információfeldolgozásként írja le.

II. Az értelmi fejlődés tanulmányozása területén legjelentősebb hatású Piaget-iskola alapfeltevése szerint a gyermeki mentális fejlődés meghatározott szakaszokon, stádium okon végighaladva jut el a serdülőkorra kialakuló végállapotába. Kulcsfogalmai az értelmi fejlődés, az akkomodáció és asszimiláció. Legjelentősebb képviselője az egész fejlődéslélektanra igen nagy hatást gyakorolt J. Piaget, a kulturális hatásokat hangsúlyozó J. Bruner, J. Ausubel, D. Olson. Az értelmi fejlődés szakaszaival párhuzamos szekvenciális fejlődési modellt állít fel Kohlberg a morális viselkedés re.

III. Az én, a személyiségfejlődés és a motiváció kérdéseiben a legnagyobb hatást a pszichodinamikai irányzat, a pszichoanalízis, ill. a belőle elszármazott irányzatok (individuálpszichológia, egopszichológia) gyakorolták.

A pszichodinamikai irányzat középpontjában a személyiség, az egyéni fejlődés, ill. az egyéni fejlesztés lehetőségei állnak. A pedagógiai pszichológiára gyakorolt hatása többrétű, részben módszertani, részben ideologikus, szemléletbeli. A pszichodinamikai irányzat igen jelentős hatást gyakorolt a liberális nev. filozófiákra. Kulcsfogalmai közé tartozik az identifikáció, elhárítás, fixáció, én-szerkezet. Jelentős képviselői Freudon kívül pl. Ericson, aki a pszichoanalízis fixációs elméletét az identitás szekvenciális elméletévé fejleszti. - IV. A nev.-i intézmények működése, szerv.-i sajátosságok és hatások területén az empirikus szociálpszich. elsősorban a kis csoport, ill. vezetéskutatás módszerei és eredményei a meghatározóak, ezek jelentős része isk.-i környezetben is született. A szociálpszich.-i irányzat foglalkozik az isk.-i osztály ok szerkezetével, a tanári hatásokkal, az isk. és társ.-i környezet hatásaival. Néhány fontosabb kulcsfogalma a szociometria (létrehozója J. L. Moreno ), vezetési stílus, szociabilitás. Az isk.-i szociálpszich. és közösségkutatás igen jelentős képviselője volt a magyar Mérei Ferenc. A pedagógiai pszichológia kutatási területei közé tartoznak még: a tanári hatás és személyiség; az isk.-i tanulás és a társ. kölcsönhatásai, a származás, kultúra és isk.-i előmenetel összefüggései; a speciális képzést-nev.-t igénylő (kiemelkedő, ill. hiányos képességű) tanulók tanításának és gondozásának problémái; az oktatásban alkalmazott mérés, valamint az iskolapszichológia és a nevelési tanácsadás. Ez utóbbiak a pedagógiai pszichológia határterületei, a klinikai pszichológia, ill. pszichoterápia alkalmazásának is tekinthetők.

Ir. Ausubel, D. P.: Educational psychology: A cognitive view. New York, 1968.; Bruner, J. S.: Új utak az oktatás elméletében. Bp. 1974.; Kelemen L.: Pedagógiai pszichológia. Bp. 1981., 1984.; Gammage, P.: Children and schooling. London, 1982.; Klausmeier, H.-Educational psychology. New York, 1985.; Glover, G. A.-Ronning, R. R. (eds): Historical foundations of educational psychology. London, 1987.; Thomas, R. M. (eds): The encyclopedia of human development and education: Theory, research and studies. Oxford, 1990.; Gage, N. L.-Berliner, D. C.: Educational psychology. Boston, 1992.; Pléh Cs.: Pszichológiatörténet. Bp. 1992.

Vajda Zsuzsanna

Szerkesztette: Lapoda Multimédia