Pejacsevich

(gróf, verőcei), szlavoniai főnemes család, melynek eredete Kotromanig visszamegy, kinek fia Kotromani? Bosznia bánja volt. Ennek utóda I. Tvartko Bosznia («Krisztusban tengermelléki királyság») első királya volt. Dédunokája II. Tvartko, a mohammedán vallásra tért át. Anyja Rómában ment s dinasztiájának jogait a pápa oltalmába ajánlotta. A család aztán Knezevich, Parchia Knezevich, Parchevich, Pejo Parchevich, Pejacsevich néven több törzsre ágazott szét. Egyik tagja, György (1680 körül) Bulgáriából vándorolt be s birtokait eleinte Szerémre, azuztán Verőcére, később Magyarországra is kiterjesztette. György unokája Márk báró, 1760. szerémi főispán. Ennek fia János Jószef, 1772. gróffá lett. Ennek három fia közül Zsigmond a rumai ágat, Ferenc Károly (megh. 1815.) a nasici ágat, Antal (megh. 1800.) a budai ágat alapította. - Zsigmond unokája volt Péter horvátországi miniszter; ennek öt fia közül László (szül. 1828 nov. 14.), majorátusbirtokos, szolgálaton kivüli őrnagy, cs. és kir. kamarás, belső titkos tanácsos, néhai Károly Lajos főherceg főudvarmestere, nagy számu külföldi rendek vitéze. Miklós lovassági tábornok. - A nasici ágból való László (l. o.) horvát bán, Julián történetiró és zeneszerző, és Gábor, szül. 1839 máj. 20., kinek neve Bolgárországban 1886., midőn Battenberg Sándor a bolgár trónról lemondott, mint fejedelmi trónjelölté jött szóba, ama rokonság révén, mely a P.-családot, mint fentebb láttuk, a Balkánhoz fűzi. - A budai ág Antal unokájában Jánosban kihalt. E János verőcei szabadelvü és hű magyar érzelmü képviselő a pozsonyi országgyüléseken, tudomány- és műkedvelő, jótékonyságot gyakorló nemesszívü ember volt, ki holtáig Budán lakott, s kinek emléke alapítványban él.

1. P. László, a szlavoniai nasici s a magyarországi zombai és nagygáti uradalmak tulajdonosa, szül. 1824 ápr. 5. Tanulmányait Pécsett és Sopronban jó sikerrel végezvén, 1842. verőcevármegyei tiszteletbeli aljegyző, majd főjegyző s már 1845 dec. 2. a báni tábla birája lett. A Horvátországban már akkor elkeseredetten folytatott nemzetiségi harcban a magyarbarát párthoz tartozott, de a küzdelemben tevékenyebb részt nem vett. Az abszolutizmus uralma alatt elvonult a közpályától, egy időre külföldre utazott s Amerikát is meglátogatta. Hazatérte után 1855. a király kamarási címet kapta. Az alkotmányos élet feltámadása után közvetítő szerepet vitt Magyarország és Horvátország közt, s mint a kiegyezés tervezetével megbizott országos bizottság tagja, jóhiszemüen fáradozott az 1869-iki egyezség létrehozásán, melynek keresztülvitele után a vaskorona-rend első osztályát nyerte. Azóta folyvást tagja maradt a horvát tartománygyülésnek, mely őt minden magyar országgyülésre elküldte s itt a Deák-párthoz ragaszkodott. 1877. valóságos belső titkos tanácsosi rangra is emeltetett s 1879-től 1881-ig mint a főrendiház Horvátország részéről megválasztott tagja szerepelt. 1880 febr. 24. Mazuranich elhunyta után Horvátország bánjává neveztetett ki, de ez állásától, Dávid magyar királyi pénzügyigazgató által - homályba burkolt okból és módon - okozott szerencsétlen «címerügy» miatt megvált.

2. P. Miklós (gróf), lovassági tábornok, a negyedik hadtest parancsnoka, a 2-ik dragonyos ezred tulajdonosa s vezénylő tábornok Budapesten, szül. Rétfaluban (Szlavonia) 1833 jul. 27., megh. Gasteinban 1890 jul. 6. 1849 márc. 26. lépett mint hadapród a 6-ik számu ezredbe, hol csakhamar hadnaggyá, nov. 1-én pedig az 1. számu huszárezredben főhadnaggyá s 1851. ugyanazon ezrednél századossá lett. 1857. a király vette maga mellé hadsegédül, ki őt mindvégig nagyon kedvelte és bizalmas hivei közé számította. 1859. részt vett az olaszországi hadjáratban; a legfőbb hadiszállásnál volt beosztva s az év utolsó napján a király szárnysegédévé neveztetett ki. 1861 jan. 27. a 11. számu huszárezred alezredesévé nevezték ki. 1864 febr. 19. a 9-ik huszárezred ezredese s parancsnoka lett, s mint ilyen vett részt az ez évi Dánia elleni hadjáratban, 1866. pedig a poroszok ellen működő északi hadseregnél, hol vitézsége által majdnem legendaszerü hirre tett szert. A poroszok foglya lett. Szabadon akarták bocsátani, ha szavát adja, hogy ellenök többé nem harcol, de ő ez ajánlatot büszkén visszautasította. A csatában kapott sebe elmérgesedett, elvesztette karját, és pedig kétszeres, részenkénti amputálás által, de életét nagy nehezen megmentették. 1869 jun. 10. lett dandárparancsnok, 1870. vezérőrnagy, 1871. a király főhadsegéde, 1886 jul. 13-án Edelsheim Gyulay báró visszalépése után ő foglalta el annak helyét. Népszerüségét növelte ünnepies, megható részvéte Andrássy Gyula grófnak, a nemzet nagy halottjának temetésén, melyet ő vezetett. Midőn 1874. főhadsegédei állásától felmentve lovassági felügyelő lett, a Szt.-István-rend középkeresztjét kapta; már előbb, 1866 okt. 3. az említett hadjáratban teljesített kitünő szolgálatáért a vaskoronarendet nyerte hadi diszítménnyel; 1887. pedig az aranygyapjas-rend legmagasabb kitüntetését kapta. Ehhez járultak még számos címe, rendjelei s méltóságai, mert cs. és kir. kamarás, valóságos belső titkos tanácsos, a 2-ik dragonyos ezred tulajdonosa és a külföldi rendek közül az orosz Vladimir-rend másodosztályu, az anna- és Szaniszló-rend, az olasz Móric- és Lázár-rend és korona-rend, a szász Albrecht-rend, württembergi I. Frigyes vagy oldenburgi házi érdemrend nagy keresztese, a porosz vörös sasrend első osztályu, a svéd kardrend szinte első osztályu vitéze, a francia becsületrend tisztje, végre még a persa nap- és oroszlánrend birtokosa is volt.

3. P. Péter gróf, a rumai ágból, szül. 1804 febr. 20., megh. Bécsben 1887. Cs. és kir. kamarás, belső t. tanácsos, főispán s utóbb horvát-szlavon-dalmát miniszter. Az 1848-iki horvát felkelés idején, melyet báró jellachich bán a magyar haza és alkotmány ellen szervezett, P. ki akkor főispán volt, határozottan a magyar állameszme hive maradt, s midőn látta, hogy a magyarellenes párt uralomra emelkedik, ennek törekvéseit kárhoztatta és a horvátországi udvari kancellári állást, mellyel megkinálták, el nem fogadta, sőt a horvát országgyülésre, a bán ismételt meghivására sem jelent meg, minek folytán főispáni hivatalától kir. leirat által megfosztatott. Ekkor jószágaira vonult. Az 1867-iki kiegyezés után 1871. kinevezték horvát bánná, mely tisztet 1876 febr. 25-ig viselte. - Fia P. Tivadar, a maltai rend tiszteletbeli tagja és Verőce vármegyének főispánja, szül. Nasicon 1855 szept. 24.

Forrás: Pallas Nagylexikon