Pepe

1. Floresztán, nápolyi tábornok, szül. Squillaceban (Calabria) 1780., megh. Nápolyban 1851 ápr. 3.; 1798. hadnagy lett, a parthenopei köztársaság bukása után Franciaországba menekült, ahol az olasz légióba lépett, 1806. azonban hazájába visszatért s Bonaparte József szolgálatába lépvén, mint a nápolyi hadosztály táborkari főnöke részt vett a francia hadsereg soraiban a spanyol hadjáratban s 1811. dandárparancsnoki rangra emelkedett. 1812-ben a «nagy hadsereg» visszavonulása alkalmából hadosztályának maradványait Danzigba vezette vissza, ahol 1813. orosz fogságba esett. Szabadulása után elnyomta Murat megbizásából az Abruzzók támadt fölkelést s 1815. az osztrákok ellen harcolt Felső-Itáliában s részt vett a tolentói csatában. Ezután alezredessé nevezték ki s 1815-ben (Murat menekülése után) Nápolyban kormányzó lett. Életét megirta Carrana (Genova 1851).

2. P. Vilmos, nápolyi tábornok, az előbbinek öccse, szül. Squillaceban 1783 febr. 15., megh. Torinóban 1855 aug. 9.; 1799. a parthenopei köztársaság hadseregébe lépett, de Portici mellett fogságba esett és száműzetett. Az 1801. évi békekötés után hazájába visszatért s Calabriában fölkelést igyekezett támasztani. De a kisérlet meghiusult s erre P.-t életfogytiglan börtönre itélték; sikerült azonban a börtönből megszöknie. 1806. József király szolgálatába állott, de Maida mellett I. Ferdinánd csapataitól elfogatván, halálra itéltetett; megvesztegetett őre segélyével azonban ez ízben is megszökvén, ezentul a Jóni-szigeteken szolgált az ott állomásozó francia csapatoknál. 1809. Murat ordonánc-tisztjévé nevezte őt ki s egy nápolyi ezred élén Suchet alatt harcolt Spanyolországban. 1814. hadosztály-tábornoki rangra emelkedett. 1815. elnyerte az altábornagyi rangot és I. Ferdinánd meghagyta e rangban. 1818. kipusztította az Avellino és Foggia tartományokban garázdálkodó rablóbandákat. Később a carbonari titkos egyesülethez csatlakozott s 1820-ban a katonai fölkelés élére állott Avellinóban s julius 9-én önkéntes csapatai élén fényes bevonulást tartott Nápolyba. Az osztrákok közeledésével 1821 februárban a hadsereg fővezérletét vette át az Abruzzókban, de márc. 7. Rieti mellett megveretett s erre a Bourbon-kormány in contumaciam halálra itélte. Ezelatt Spanyolországon keresztül Londonba menekült, hol mint magánember élt; később Párisban tartózkodott. Az 1848-iki felkelés hirére haza sietett és a nápolyi hadtest főparancsnokává nevezték ki, amely Albert Károly alatt Itália függetlenségeért volt harcolandó. Alig nyomult azonban a Póig, a király máris visszahivta őt. P. azonban seregének magvát, 2000 embert Velencébe vezette, melyet az ostromló osztrákok ellen derekasan megvédett. 1849 okt. Malghera-erődből Mestre ellen kirohanást vezényelt az osztrákok ellen. A város megadása után korfun keresztül Torinóba menekült, ahol meg is halt. nevezetesebb művei: Relation des évenements politiques et militaires, qui ont eu lieu á Naples en 1820 et 1821 (Páris 1820); Mémoires historiques, politiques et militaires sur la révolution de royaume de Naples (London 1823); Mémoires sur les principaux évenements politiques et militaires de l"Italie moderne (Páris 1847, 3 köt.; németül Zürich 1848), és Histoire des révolutions et guerres d"Italien en 1847-49) (u. o. 1850- olasz. és franc. Torino 1850, 6 köt.). V. ö. Reuchlin, Nápoly története az utolsó 50 esztendőben. P. Florestano és Guglielmo tábornokok életével (Nördlingen 1862).

Forrás: Pallas Nagylexikon