Perfekcionisták
(lat., a. m. tökéletesedők) v. bibliai kommunisták, kiket
köznéven szabadon szeretőknek vagy a szabad szerelem prédikátorainak is
neveznek. É.-Amerikában az Oneida folyó vidékén (innen Ineida község is a
nevök) egy kis szekta, melynek alapítója a Vermont államban, Brattleboroughban
született Humphrey Noyes János, ki 1831. bűneinek tudatára ébredvén s az
üdvösség utai után tudakozódván, elhagyta addigi jogi pályáját és a teologia
tanulmányozására adta magát, lelkésszé lett egy kongregacionalista
gyülekezetben, majd tovább menvén, egy külön felekezetet, általa u. n. családot
alkotott, tiszta vagyon- és szigoruan rendszabályozott nőközösséggel. A P.
felfogása szerint egy igaz család szervezéséhez a következő dolgok szükségesek:
tagjainak istennel való kiengesztelődése; bűntől való váltságuk; a testvériség
elismerése s a férfinak és nőnek egyenlősége; a munka és a munka gyümölcseinek
közössége. A kommunizmus csak ugy virágozhatik, ha az előbbi föltételek
megvannak. Azt tartják, hogy az istennel való kiengesztelődésre és a bűntől
való váltságra a hiten kivül semmi egyéb sem szükséges.
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|