Péró

teljes nevén Szegedinác Jovánovics Péró, a róla nevezett lázadás terjesztője, 1655 táján Pécskán (Arad) született. A törökök ellen vívott csatákban kitünvén, a bécsi kormány a marosmenti rác határőrség pécskai kapitányává nevezte ki, s azonnal nagy hasznát vette a II. Rákóczi Ferenc alatt fölkelt magyarok írtásában. Mikor azonban 1718, a keresztes hadak a törököket a temesi részekből is kiverték, a marosi és tiszai határőrség elvesztette jelentőségét s a magyar rendek e végvidék bekeblezését s magyar polgári törvények alá való vettetését sürgették. A kormány ennek előkészítése végett, oly föltétellel igérte meg a patriárkai méltóság visszaállítását, ha a rácokat katolikusokká teszi. P. és tiszttársai azonban kijelentették, hogy inkább meghalnak ősi hitökért s nemzetiségökért. Mialatt Paulovics Vizárion péterváradi Vladika Bács és Szerém vármegyéknek necsak szerb, hanem még magyar lakosait és fegyverfogásra izgatta, azalatt P., ki magyarul is tudott, a békés- és bihar-vármegyei elégületlenekkel lépett összeköttetésbe. Matulay Pál, Békés vármegye volt tisztviselője tanácsára, Vértessy Mihály szentandrási biróval, Sebestyén János és Szilasy János szentandrási lakosokkal s általuk Tokay György és más sarkadi hajdukkal hétszer tanácskozott a tennivalókról. A magyarok szabad földbirtokot és nemességet igértek a rácoknak, ha teljes erővel segítik őket; ők maguk pedig a vallás és a haza szabadságának hangoztatása mellett, a nagy adók s a földesurak és a bérlők zsarolásai ellen kivántak fölkelni. A vezetés voltaképen Vértessy, Sebestyén és Szilasy kezeibe kelt; P., ha a lázadást róla nevezik is voltaképen csak eszközül szolgált. Hitlevelet adott a magyaroknak, kik vezérül választották s 1735. mindent elkövetett a rác tisztek, különösen Sevics aradi főkapitány és Strba kapitány megnyerésére. 1735 ápr. 27. a magyar falvak küldöttei megtartván Szent-Andráson utolsó nagy tanácskozásukat, azonnal kitűzték a lázadás zászlaját s egy hét mulva már 14 zászlóaljjal nyomultak Békés, Gyula és Erdőhegy felé, hogy a békésiekkel, bihariakkal és zarándiakkal egyesüljenek. Tábori szervezetök az egyébként tanulatlan emberek katonai értelmességéről tanuskodik. P.-hoz küldött követeiket azonban rác portyázók elfogták s Handtko tábornok, aradi várparancsnok elé vezették. Vallomásaik alapján Handtko máj. 3. már börtönbe vetette P.-t, kiért hiába vállaltak kezességet társai. A rác tisztek, hogy magukat a gyanu alól tisztázzák, 5-én csapataikhoz siettek s azokat dús zsákmánnyal kecsegtetve, a magukra hagyott magyar lázadók ellen vezették. A vén P. habozása miatt igy posványosodott el a vallás és a nemzetiség védelmére tervezett mozgalom. A rácok irtózatos pusztítások közt nyomultak Békés és Szeghalom felé s kirabolták még a debreceni fölkelőket is, kik pedig szintén a lázadók ellen fogtak fegyvert. Ezek a magyar lázadók, a szolnoki katonák ellen Kőrös-Ladánynál megnyert csetepatéjuk után, Gyula ostromára vonultak, majd megunván a 3 napos vívást, Erdőhegy alatt egyesültek a bihari részekből jövő kurucokkal. Eleintén örömmel üdvözölték a rácokat, kiknek árulását még nem ösmerték; ezek azonban Sevics, Strba és P. fia, Mihály vezetése alatt rájok támadtak s máj. 9. megszalasztották őket. Sebestyén alatt egy csapat ismét összeszedelőzködött ugyan, egy hét mulva azonban a bihari katonaság ellen Mező-Telegdnél ez is csatát vesztett s maga Sebestyén sem könnyen menekült meg. Egyes kisebb csapatokat a Gvadányi tábornok, Taaffe s mások parancsnoksága alatt álló katonaság csak hetek mulva kergetett szét. A tiszamenti vármegyék katonasága Orczy Istvánnal elkésve ért a lázadás szinhelyére. Orczy kimélni akarta a magyarságot s máj. 16.-jun. 2-ig 276 kegyelemlevelet osztogatott ki a hűségre visszatért lázadók közt. A kormány azonban, mely most már Nógrádban is és mindenütt lázadókat vélt lappangani, szigoru vizsgálatot sürgetett a királynál, ki a vizsgálatot Jörger tábornok budai parancsnok elnöklete alatt csakugyan egy külön kiküldött biróságra bizta. A biróság Budán aug. 10. kezdett működni s maga elé idéztette az összes vádlottakat. A vén P. háromszor történt kemény kinzatása után is nagy lelki erőt tanusított; ugy látszik, mindenért a magyar parasztokat akarta felelősekké tenni, ellenben, ha saját életével nem törődött is, rác tiszttársait mindenképen ki akarta menteni. A király ezek után csak a biróság ismételt sürgetésére rendelte el Strba, Sevics és P. fia Mihály elfogatását. 1736 jan. 19-20. történt vallatásuk megmutatta ugyan, milyen gonosz játékot űztek P.-val s a magyarokkal, a titkos tanács márc. 17-iki ülésének javaslatára azonban a király megkegyelmezett nekik, ellenben ápr. 4. kegyetlenül kivégeztette P.-t s magyar társait, kik a magyar parasztszocializmus győzedelmét szerb nemzetiségi érdekek dédelgetése mellett remélték. V. ö. Papp K., Az 1735. évi zendülés tört. Legbővebben Márki, Péró lázadása (Budapest 1893).

Forrás: Pallas Nagylexikon