Pestalozzi

Henrik János, svájci pedagogus, szül. Zürichben 1746 jan. 12., megh. Bruggban (Aargauban) 1827 febr. 17. Először a lelkészi pálya vonzotta, de szónoklási kisérlete rosszul ütött ki. Azután a jogi pálya felé fordult. Azonban Rousseau Emiljének az olvasása ismét más irányt ad törekvéseinek. Érzi, hogy a tudomány s az európai művelődés nem jár természetes utakon. Ugyanez időtájt szerfeletti tanulása beteggé teszi. Amint felgyógyul, minden jogi s történeti könyveit s jegyzeteit elégeti s a földmívelésre adja magát; megházasodik, elveszi Schultesz Annát, egy zürichi kalmár leányát. 1775. elhagyott koldusgyermekeket fogad házába, kiknek számuk csakhamar 50-re szaporodik. Ezeknek azután mindenük, atyjok, tanítójuk, gondviselőjük. A célt azonban, melyért P. lelkesedett, amely az elhagyott gyermekek emberekké való neveléséből állott, senki sem méltányolta. Jószivüségét kigúnyolták, bizodalmával visszaéltek. Végre is nem győzte a dolgot, anyagi eszközei kimerültek. Intézetét feloszlatta s Inselinnek, egy tekintélyesebb svájci irónak Ephemeriden címü vállalatába kezdett irogatni. Itt jelent meg azután P. későbbi pályája hirnökéül egy műve: Die Abendstuden eines Einsiedlers (A remete esti órái). E mű a szerző gondolatait sorolja fel a nevelés felől. Egy évvel később új munkát irt P.: Lienhardt u. Gertrud (1781. 4. k.) cím alatt. A könyv célja, hogy javítsa a népnevelést. A nevelést, a hogy Rousseau kivánja, a bölcsőnél kezdi. P. leirja, mint neveli Gertrud gyermekeit, miként viseli házának gondját. Nincsenek jó népiskolák, addig tehát, mig lesznek, az anyák kötelessége a nevelés. De hogy neveljenek, ha nem értenek hozzá? Tanulják meg a Gertrud példájából. Amint Lenárt és Gertrud megjelent, P. neve gyorsan ismeretessé lett Európában. II. Lipót, akkor még Toscana nagyhercege, Firenzébe hivta, hogy legyen a könyv eszméinek megvalósításában segítségére. Az új eszmék iránt általános lett a lelkesedés mindenfelé. P. még azután tizenhét évig maradt Neuhofban feleségével, aki mindenkor igazi támasza volt. Ez alatt az idő alatt sok könyvet irt s a Schweizer Blatt c. lapot alapította. 1798-ban a franciák Stanz városát felégették s az egész Unterwalden kantont elpusztították. Számos elhagyott gyermek barangolt menedék nélkül a szabad ég alatt. A direktorium P.-t bizta meg, hogy a gyermekeket szedje össze s mentse meg a társadalomnak s adja vissza önmaguknak P. a Szt.-Orsolya-zárdába összegyüjtött vagy 80 gyermeket, kik négy évestől tiz évesig mindenféle koruak voltak. Munkája azonban váratlan véget ért, 1799-ben a franciák visszatértek s a zárdát kórházzá változtatták. P. innen egy kis pihenés után Burgdorfba ment s a népiskolában egy évig tanított, azután a burgdorfi régi kastélyban nyitott intézetet. Itt kezdte irni új munkáját: Wie Gertrud ihre Kinder lehrt (1801), melyet azután a Buch der Mütter (1803-1804) és az Anschauungslehre der Zahlenverhältnisse c. iratai követtek. E könyvek tartalmazzák P. didaktiaki elveit, ezekben fejeződött ki P. nagy elve: hogy a szemlélet, az érzékek fejlesztése, minden oktatás alapja. De a politikai ügyekbe avatkozás csakhamar kedvetlenséget szerzett P.-nak. A demokrata svájciak 1802. szószólóul küldték Párisba az első konzulhoz, e mellett egy olyan munkát is irt (Ansichten über d. Gegenstände, auf welched. Gesetzgebung Helvetiens ihr Augenmerk vorzüglich zu richten hat), mellyel az előbbkelőket maga ellen zudítá. Párisból, hol különben semmit sem tudott elérni, visszajövén, a berni kormány a buchseei kolostorban adott intézetének helyet, de csakhamar visszavonultak a demokrata P.-tól. s az intézet igazgatását Fellenbergnek adták át. P. ekkor Iffersenbe költözött s intézetét saját erejéből európai hirnévre emelte. Voltak itt Európa minden részéből, hazánkból is többen, egy Esterházy, Brunswick Teréz grófnő, Váradi Szabó János stb. 1809-ben tizenöt tanítója és 165 növendéke volt; ezenkivül Európából s Amerikából harminckét tanító tartózkodott itt, hogy P. módszerét tanulmányozzák. 1810-ben már hanyatlani kezdett az intézet, főleg a tanítók egyenetlenkedése miatt. 1825. kénytelen volt felhagyni vele; ekkor visszatért Neuhofba, ahol unokái laktak. Ott irta meg Schwannengesang címü utolsó művét, melyben nevelési elveit akarta még egyszer összefoglalni. Két évvel később (1827) itt hunyt el. P. szerint a nevelés végcélja természeti erőink összhangzó kifejtése. A természeti erők fejlődésének azonban határozott rendje, törvényei vannak, ezenkivül egyéni hajlandóságokkal, ösztönökkel birunk, melyek minden emberben más mértékben vannak meg, de bizonyos közösség van az egyénileg különböző emberek természete közt. Ez a közösség teszi lehetővé, hogy a gyermekeket együtt neveljük, de a nevelőnek tanulmányozni kell az egyes gyermekek eltérő jellemvonásait is s egyik tehetséget sem szabad a másik rovására fejleszteni. P. szerint a tanítás elemi eszköze e három dolog: a szám, alak és a beszéd. E három kategoriába beosztja P. az egész didaktikát. P. reformjait hivei nagy lelkesedéssel, ellenei gúnnyal, lenézéssel fogadták. Módszere most már mindinkább meghonosul mindenfelé. 1896 jan. 12. világszerte megünnepelték születésének 150-ik évfordulóját. Bruggban eddig díszes emléket állítottak sírjára. V. ö. Kayser V., P. (Zürich 1895); Seyffarth V., P. und seine weltgeschichtliche Bedeutung (Liegnitz 1896).

Forrás: Pallas Nagylexikon