Pesti Mizsér

Gábor, régi magyar meseiró, szótárszerző és bibliafordító, szül. a Pesten alkot Mizsér nevü polgári családból 1510 táján; Toldy Ferenc hozzávetése szerint alighanem annak a Mizsér Mihálynak a fia, aki 1503. és 1512. évi oklevelekben Pest városa esküdt polgárai közt említtetik. Végezte a bécsi egyetemet 1536-38 körül, azzal a céllal, hogy pappá legyen. Kivált vallásos anyjának volt ez kedves eszméje, de P. nagy lelki küzdelmek után, noha a teologiát elvégezte, visszalépett e pályától és inkább humanista tanulmányainak élt. Bécsben tartózkodása alatt, még alig végezve tanulmányait, adta ki három munkáját, melyek tiszteltté teszik nevét a magyar irodalomban. Egyike az Új Testamentum magyar nyelven (Bécs 1536), melyben a szentirásnak Erasmus-féle szövegét fordítja nemcsak az iró ifjuságához, hanem magához a korhoz képest is meglepően kifejlett, szabatos nyelven; XVI. sz.-beli bibliafordításaink egyik legrégibb és legtisztesebb emléke. Hasonmás kiadását Szilády Áron gondjai alatt és jegyzeteivel 1895. bocsátotta közre az akadémia. Másik műve: Esopus fabulái, melyeket mostani újonnan magyarra fordított (Bécs 1536); címlapjának hasonmását l. a Beöthy-féle Képes irod.-tört. I. köt. 185 aesopusi mesét ad a korabeli külföldi gyüjteményekből, rövid, tömött és világos prózában, melyen a népnyelv sok érdekes fordulatát alkalmazza; a tanulságokat 3 soros versikékben teszi a mesék után, e versek már kissé nehézkesebbek. P. a legrégibb meseirónk, s az egész XVI. sz.-ban csak Heltai lép fel még rajta kivül e téren. Szintén első az ő harmadik műve is nyomtatott szótáraink közt; Nomenclatura sex linguarum, mely először 2 évvel a fenti két munka után jelent meg, s annyira kedveltté lett, hogy még 3 kiadást ért (Bécs 1538, 1550, 1561, 1568); e munkáját a 1531. Nürnbergben megjelent Vocabularius utilissimus quinque linguarum c. szótár után készítette, hatodikul téve a magyar nyelvet, egy hogy nála olasz, francia, cseh, magyar és német szavak vannak, 64 tárgyi csoportban. E könyvét Újlaki Ferenc győri püspöknek ajánlta s annak támogatásával adta ki. 1538-tól néhány évig nem tudunk róla semmit. Utoljára 1542-től van rá vonatkozó adatunk, amikor mint Izabella királyné udvari embere, annak a megbizásából Kassáról három ládát szállít Erdélybe. Kat. és Prot. tudósok sokáig vitatkoztak P. vallása felől. Bod Péter egy adata alapján gyulafehérvári kanonoknak és ugocsai főesperesnek tartották sokáig, mig végre kiderült, hogy a kanonok P. Gábor más ember volt, és P. soha sem lett pappá. Épp ugy megdőlt a protestánsok vélekedése is, kik P.-nek a Vulgatta szövegétől eltérő bibliája alapján maguknak reklamálták. Mint Szilády Áron újabban rájött, P. Erasmus szövegét fordította, s innen az eltérés. P. mérsékelt katolikus volt és maradt; nem protestáns, hanem erasmista, ki a vallás dolgában bizonyos józan középutat követett, és szivvel-lélekkel a renaissance hive volt. V. ö. Sziládyt az Új Testamentum hasonmás kiadásának végén; Beöthy Szépprózáját és Képes irodalomtörténetét; Toldy és Bodnár Irodalomtörténetét.

Forrás: Pallas Nagylexikon