Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
pestis black death...
pestis pest
pestis pestilence
pestis plague

Magyar Magyar Német Német
pestis Pest (e)

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Pestis

dögvész v. mirigyvész (P. bubonica, P. orientalis). Az ó- és középkorban P.-nek neveztek minden járványos betegséget, amely nagy halálozással járt, kétségtelen, hogy mint gyüjtőnevet a kiütéses hagymáz és a himlő járványokra is alkalmazták. Ma P. alatt kizárólag a bubopestist értjük s ezzel a névvel egy fajlagos hevenyésen fellépő fertőző betegséget jelölünk, melynél a megbetegedés székhelye főleg a nyirokrendszer, fő tünete pedig a külső, a tapintásnak hozzáférhető és a belső, a tapintásnak hozzá nem férhető nyirokmirigyek hevenyés megduzzadása és elgenyesedése. A P. fellépésének oka a fajlagos kórhatány behurcolása, elősegítő körülmények a kórcsira kifejlődésére és elterjedésére a tisztátlanság, szenny, hiányos szellőzés, zsúfolt lakások, rossz táplálkozás, tehát rossz közegészségi állapotok. Minden arra utal, hogy ezen kórcsira bakterium, e téren biztosat megállapítani eddig nem tudtak. A kórcsirának a testbe jutása után legtöbbször 7 nap mulva tör ki a betegség. A könnyü esetekben főfájás, hidegrázás után a combhajlás, comb, hónaljárok, nyak, áll alatti nyirokmirigyek megduzzadnak, fájdalmasak és gyorsan genyedésbe mennek át. A betegség kezdetén gyakori a hányás. A mirigydaganatok (bubók) rendesen a láz 2-3 napi fennállása után kezdenek fellépni, miután előzőleg az illető helyeken fájdalmak v. nyomásra nyilvánuló érzékenység volt jelen. A középsúlyos esetekben a leirt tünetek fokozott mértékben lépnek fel, az eszmélet zavart, a nyelv száraz, berepedezett, a szivgyengeség tünetei lépnek előtérbe, a bubókon kivül néha karbunkulusok lépnek fel az alsó végtagokon, faron vagy tarkón. Az ilyenek 1-3 hét alatt meggyógyulnak, vagy 4-6 na alatt elhalnak. A nagyon súlyos esetek (P. siderosus, P. fulminans) igen gyorsan halálos kimenetelüek, néha nincs is idő a bubók kifejlődésére; az eszmélet elveszítése s egyéb súlyos tünetek mellett a vizeletelválasztás teljesen elapad, a bőrnek vérzések és karbunkulusok lépnek fel, vérzések észlelhetők a belső szervekből, a tüdő, bél, vese, méhből, még gyakoribb a vérhányás és orrvérzés. A bajt felismerni nem nehéz, ha a leirt tünetek kiséretében gyorsan elgenyedő mirigydaganatok fejlődnek. Ezek hiányában sokszor kiütéses hagymázzal tévesztették össze. A halál leggyakrabban a betegség 3-5-ik napján áll be. Ha a 7-ik napot tulélte a beteg, akkor életben marad, ha csak valami utóbetegség nem fejlődik. A halálozás nagyobb, mint bármelyik más járványos betegségnél, gyakran a megbetegedettek 70-90%-a vesz el, ritkán kevesebb 60%-nál, de lehet rendkivül nagy, nevezetesen rossz higienikus viszonyok közt, igy Toulonban az 1721-iki P.-járvány alatt több mint fele a város lakosainak halt el.

A gyógyítás első feladata a betegség behurcolása elleni védekezés (profilaxis). A második tényező, mely a P. elterjedését gátolja, a közegészségügy javítása. A ruhát, fehérnemüt s minden a beteggel érintkezésbe jött, vagy fertőzött helyről származó tárgyat szigoruan fertőtleníteni kell, a kisebb értékü gyanus holmit legcélszerübb elégetni. Az egyes beteggel szemben, sajnos, csakis az előtérbe nyomuló jelenségek (láz, szivgyengeség) enyhítésére kell szorítkoznunk, miután eddig olyan megbizható gyógyszerünk nincs, mely a betegség továbbfejlődését megakasztani vagy a kifejlődött betegséget megszüntetni képes lenne. A bubókra pépes borogatásokat szoktak tenni; ha elgenyedtek, megnyitják.

A P.-t Libiában, Sziriában és Egyiptomban már a keresztény időszámítás előtt ismerték. A történetirás azonban csak a VI. sz. óta ismeri az egész Európára elterjedt Justinian-féle P. óta. A középkorban, sőt az újkor első századában a bubopestisnek a járványos betegségek közt a legrosszabb hire volt. A XIV. sz.-ban (1347) az u. n. fekete halál Európa egy országát sem kimélte meg s oly borzasztó pusztítást vitt végbe, hogy Hecker körülbelül 25 millióra becsüli az Európában elhaltak számát. Ettől kezdve a P. Európában ritkábban jelentkezett, ugy hogy Anglia 1665 óta, Izland 1650, É-i Franciaország és Svájc 1668, Spanyolország 1681, Svédország és Dánia 1657, Németország 1682 óta mentes maradt e járványtól. A XVIII. sz. első évtizedeiben Törökországon át eljutott a P. hazánkba is, azután Lengyelországba, Sziléziába, Posenbe stb., 1721. pedig a Provenceben volt nagy járvány. A XIX. sz.-ban a Balkán-félszigetet és szomszédos területeit nem számítva, csakis Maltában (1813), alsó Olaszországban Noja nevü kikötőhelyén (1815) és a Baleári-szigeteken (Malorka 1820) észlelték. 1830 óta Törökország területén kivül Európában csak kétszer lépett fel járványszerüen, először 1837. a görög Parosz szigeten és Odesszában, másodszor 1878. és 1879. Asztrakán kormányzóságban a Volga jobb partján fekvő Vetlyánka nevü kozák faluban. Kiderült, hogy a leirt gócpontokon kivül Közép-Ázsia bizonyos tájai (India, Khina) is gócpontja a P.-nek, mert mig a P. azon területről, melyen 2000 éven át uralkodott (Libia, Sziria, Egyiptom, Törökország), eltünt s már azt hitték, hogy az egész földön kialudt, 1858. körülirt járvány alakjában olyan helyeken lépett fel, melyeket azelőtt csak nagy ritkán látogatott meg, s akkor is mindig behurcolás folytán jutott oda. Ilyen hely volt É.-Afrika, ahol a nagy nyomoruságban és szennyben élő arabok közt Benghasi közelében, Tripoliszban ütötte fel a fejét. 1867. Sziriában és Mezopotámiában, 1870. pedig Persiában észlelték. - Az állatok P.-ét l. Lópestis és Marhavész.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is