Pesty Frigyes

Pesty Frigyes, történettudós, szül. Temesvárt 1823 márc. 3. szerény polgári állásu, de köztiszteletben álló szülőktől, megh. Budapesten 1889 nov. 23. A középiskolákat szülőhelyén, a liceumot Szegeden látogatta. 1849 ápr. végén, midőn Bem Temesvárt ostromzár alá vette, Debrecenbe ment és Klapka által a magyar hadügyminisztérium igazságügyi osztályába vétetett fel. Ezentul a harc változó esélyei szerint Budára, Szegedre, Aradra, Lugosra, s a temesvári csata után 1849 aug. 23. a végvidékről Törökországba került és Viddinben tűrte a száműzetés gyötrelmeit. Betegség s lelki fájdalom által megtörve, Hauslab tábornokkal okt. 21. visszatért hazájában s megengedtetett neki, hogy elhagyott családjánál ápoltassa magát. Igazolásra felszólíttatván, osztozni kivánt bajtársai sorsában s Pestre kisértette magát, hol az újépületbe zárták, de 1850 febr. haza bocsátották. Mehádián abból a gyanuból, hogy a korona hollétéről tudomása van, ismét elfogták s Orsovára vitték, hol kínos vallatásokon ment keresztül. A félreértés kiderülvén, végre Temesvárra vissza bocsátották, s itt 1850 őszén az éppen megalakult kereskedelmi s iparkamara titkárává választotta, mely hivatalában 1864 aug. közepéig működött s annak fölvirágzásában sok érdemet szerzett és ott oly hazafias szellemet honosított meg, hogy a kamara végre még feliratot is mert intézni a bécsi minisztériumhoz országgyülés tartása iránt s jelentéseit a bécsiek többszörös meghagyása ellenére csak a magyar helytartótanácshoz intézte. 1857. főleg az ő közreműködése mellett alakult meg a temesi gazdasági egylet, mely azonban nemsokára megszünt. Ugyanez évben a kereskedelmi kamara P.-t a bécsi statisztikai kongresszusra küldte képviselőül. 1858. a krassó-vármegyei s határvidéki bányavárosokat utazta be helytartótanácsi rendelet mellett s a bányaipart tanulmányozta. 1862. a londoni világkiállításra ismét a kereskedelmi kamara s egyszersmind az osztrák állami vasúttársaság küldte ki; ott egy hónapig tartózkodott, több hónapot pedig utazási tapasztalatokra használt fel Franciaországban, Belgiumban s Németalföldön és északi Németországban. Coronini János gr., szerb vajdasági kormányzó engedélyt adott ki Delejtű címü enciklopedikus lap kiadására, amely első magyar nyelvü lap volt ama vidéken, s a lap 1858 második felétől 1861. év közepéig az ő szerkesztése alatt jelent meg. Végtelen sok megintés érte, a lapot több ízben lefoglalták, lakását megmotozták, iratait kosárszámra elvitték, s midőn annak politikai lappá változtatásáért folyamodott, kérelmét a bécsi rendőrség megtagadta. De még nagyobb baj is érte, midőn Coroninit St. Quentin gr. tábornok váltotta fel a kormányzóságban; ez P.-t 1860 szept. 20. elfogatta s a josefstadti várfogságba vitette, honnét az októberi diploma után, e hónap végén kihallgatás és kárpótlás nélkül bocsáttattak szabadon. Midőn a katonai végvidék területének Magyarországhoz visszacsatolásáról volt szó, P. befolyása által történt, hogy Szörény vármegye újra feltámadott e területen s a históriai jog életbe lépett; ő irt ez ügyben alapos kifejtést és érvelést a miniszterelnökséghez. 1861. félig-meddig feltámadván az alkotmányos élet, a temesvári polgármesteri állás egyik jelöltje volt, de ettől jókor visszalépett, mert az országgyülési képviselőség várt reá. Régi, kedves óhaja teljesült, hogy Budapestre tehesse át lakását, hol 1864 aug. hóban az akkor alakult első magyar iparbank vezértitkárává választották, hol több éven át nagy sikerrel működött. Az akadémia már 1859. levelező tagjává választotta, hol székét 1861 jun. 10. foglalta el A templáriusok Magyarországon c. értekezésével. Élete javarészét ezentul a történetirodalomra s különösen Dél-Magyarország történetének megirására áldozta. A magyar történelmi társaság az ő kezdeményezésére s indítványára, Ipoly Arnold és Horváth Mihály hathatós befolyásával alakult meg (v. ö. Századok 1867. évf., I. füz.). Termékeny kezéből vaskos könyvek mellett végtelen számu cikkek és értekezések kerültek ki. Először is a feldolgozandó történeti anyag összegyüjtésére fordította minden erejét s idejét s levéltári kutatásokhoz látott. Elkezdve az akadémia s kir. egyetem rendelkezésére álló gyüjteményein s a budai kamarai levéltáron, hosszabb utazásokat tett az ország minden részében, miután 1870. Erdély s 1872. az ország valamennyi nyilvános levéltárának átvizsgálására belügyminiszteri engedélyt nyert. 1871. Bécsben, a császári udvari kamarai, hadügyminisztériumi, udvari kancelláriai s a császári titkos levéltárban dolgozott. Részt véve a történelmi társulat kirándulásaiban, ez alkalmat felhasználta a régi családok magán levéltárainak átnézésére s átvizsgálta több mint 30 régi őscsalád gazdag levéltárait, s a megyei, kir. városi, káptalani és konventi levéltárak nagy részét; 1880. Horvát-országban a zágrábi érseki, káptalani s délszláv akadémiai, 1884. pedig Rómában a vatikáni könyvtárban kutatott és másolt. Ily törhetetlen eréllyel éveken át folytatott munkásság által vált neki lehetővé egy nagy becsü oklevélgyüjtemény létesítése, mely mintegy 10 000 darabra menő, eredetiekből vett sajátkezü másolatból áll. Most már az anyag együtt lévén, mint sűröbben jelentek meg P. történelmi munkái, részint valódi monumentális művek. Temes és Krassó vármegyék felhivták e vármegyék történeti és földirati monográfiáinak időhöz nem kötött megirására, amit ő elvállalt; 1865. megjelent tőle A perdöntő bajvívások története Magyarországon; 1868. A temesi bánság elnevezésének jogosulatlansága c. értekezés, egy fontos közjogi kérdés alapos megvitatása, melynek eredménye lett, hogy a temesi bánság helytelen elnevezése lassankint elenyészik az irodalomból s közéletből; 1870-ben A világtörténelem napjai c. két kötetes tájékoztató nagy munkája, 1876. a Szörény vármegyei hajdani oláh kerületek; 1877. Brankovics György rác despota birtokviszonyai Magyarországon; 1878. A helynevek s történelem c. akadémiai értekezés; mindegyike telve eddig ismeretlen adatokkal, s az ezeknél még jelentékenyebb három köteles nagy műve: A szörényi bánság, melyet már 1880. követtek Az eltünt régi vármegyék két kötetes, s 1882. A várispánságok története c. egy kötetes, korszakalkotó munkái. Még nagyobb szolgálatot tett ugyancsak 1882. kiadott, német nyelven irt munkájával, melynek címe: Die Entstehung Croatiens. E műve kiegészítésére 1885-ben kinyomatta 100 politikai és történeti levél Horvátországról címü nagy kötetét, mely bevégzi a magyar-horvát kérdés tisztázására fordított hazafias, nemes törekvését. Már egy évvel előbb, Krassó vármegye gazdag, adatdús monográfiája 3-ik kötetének elkészítése által megfelelt felvállalt kötelességének; a bevezető első kötetet azonban betegsége miatt már be nem végezhette. Élete alkonyán még igen fontos szolgálatot tett középkori geográfiánknak az által, hogy Fejérpataki László társaságában, a Fraknói Vilmos püspök buzgalma által létrejött vatikáni okirattári bizottság megbizásából, lemásolta Rómában a pápa tizedjegyzékek lajstromát. Ez alkalommal hónapokig tartózkodott Rómában a vatikáni levéltárban, önfeláldozó szorgalommal másolva az elfakult s elrongyolódott terjedelmes dézsmalajstromokat. 1888. jött ki utolsó munkája: Magyarország helynevei, egy nagy tervü munkának kezdete, melyhez egész életén át öntudatosan gyüjtötte az adatokat hivatalos úton 60 000 példányban szétküldött programm alapján. A megjelent egy kötet jelzi a tervezett munka magas becsét. E roppant munkásság jutalmául még egyszer, 1876. megválasztatott országgyülési képviselőül Körmöcbánya városa részéről, s kir. tanácsosi címet is nyert, az akadémiában pedig 1877. rendes tag, s a II-ik osztály titkára lett. Ortvay Tivadar akadémiai emlékbeszédéhez függelékül van csatolva összes munkáinak sorozata, melyek száma 170-re megy. Nagy becsü kéziratait a nemzeti muzeum, okleveles gyüjteményét a magyar akadémia vette meg; 15 éven át folytatott érdekes naplói a család birtokában maradtak. Arcképe: Vasárnapi Újság 1865, 18. szám. V. ö. Turul 1889. 192. I.

Forrás: Pallas Nagylexikon