Petrarca

(ejtsd: -ka) Ferenc, a legnagyobb olasz lirai költő s egyúttal kora egyik legkiválóbb tudósa, szül. Arezzóban 1304 jul. 20., megh. Arqu?ban 1374 jul. 18. Atyja, Petracco (vagyis Pietro, a. m. Péter) di Purenzo firenzei jegyző volt, akit, mivel a Fehérek (Bianchi) pártjához tartozott, szülővárosa 1302. száműzött. 1312-ig Olaszországban nyerte P. első neveltetését, ekkor atyja Avignonba költözött, családját azonban Carpentrasban küldte, hol P.-t régi mestere, Convenevole de Prato oktatta tovább. 1319. atyja kivánságára Montpellierbe ment jogot hallgatni, s ezt a tudományt 1323. után még két évig tanulta Bolognában is, de e mellett leginkább a klasszikusokkal foglalkozott. Avignonba 1325. tért vissza és szüleinek halála után (1326) az egyházi rendbe lépett, de csak az alsóbb rendeket vette föl, s ezután végig élvezte az avignoni erkölcstelen pápai udvar minden kicsapongását. 1330. megismerkedett a gazdag Colonna-családdal s nemsokára Giovanni Colonna biboros szolgálatába állott, 1327. pedig először látta Laurát (l. o.), akihez később lirai verseit irta. 1333. hosszabb útban bejárta Franciaországot, Flandriát és Branbantot meg Németországot, a következő évben pedig Itáliát, s 1337. Rómát is meglátogatta. Azonban nem tudva leküzdeni szerelmét Laura iránt, visszatért Franciaországba, s a hiressé vált Vauclese forrásánál a Sorgue kies völgyében egy magányos házba vonult vissza, hol több évig csak tanulmányainak élt. Itt irta gyönyörü szonettjeinek, dalainak és balladáinak java részét, sőt egyéb munkáit is érszint itt dolgozta ki, részint itt kezdte meg. Költeményei révén csakhamar oly nagy hirre jutott, hogy a római szenátus és a párisi egyetem kancellárja egyidejüleg hivták meg, hogy a költő koszorujával kitüntessék, de P. Rómának adott előnyt s 1341 ápr. 8. Orso dell" Anguillara szenátor meg is koszoruzta a Capitoliumon. Avignonba visszatérve, a pápát (ekkor már harmadszor) szólította föl egy költeményében, hogy térjen vissza Rómába; megismerkedett Cola di Tienzóval, s ekkor irta egyik legnevezetesebb könyvét: Secretum suum (közönséges De contemptu mundi libri III címen ismeretes) s egyidejüleg görögül is tanult. Ezután a pápa megbizásából Nápolyba ment (1343) s bejárta Olaszország több városát, majd ismét Avignonba tért vissza, hol 1347. nagy lelkesedéssel hallotta, hogy a római nép főúri zsarnokai ellen fellázadt, s Cola di Rienzót választotta meg néptribunná; ekkor irta hozzá és a római néphez hires levelét. A következő évben maga P. is elindult Rómába, de még útjában érte Laura halálának hire (1348 máj. 19.), mi a legmélyebb szomoruságba döntötte. Ezután egyre utazott Olaszországban, s 1350. először látogatta meg Firenzét, hol szoros barátságot kötött Boccaccióval, de a köztársaság meghivását, hogy vállaljon tanszéket egyetemén, 1351 ápr. 6. mégis visszautasította, s visszatért Vauclusebe. 1351-ban azonban végleg odahagyta Avignont és életének hátralevő 21 évét Felső-Olaszországban töltötte el. Sokáig élt Giovanni Visconti milanói udvarában, aki 1536-ban Prágába küldte követül IV. Károly császárhoz; ez ott akarta tartani magánál P.-t, éppen ugy, mint később János francia király is, de P. mindannyiszor megőrizte függetlenségét és visszatért Olaszországba. 1362;68. csaknem állandóan Velencében tartózkodott, melynek összes könyveit odaajándékozta egy nyilvános könyvtár fölállítására, életének utolsó éveit pedig fölváltva Padovában és Arqua falucskában töltötte el, leányának (kit 1361. adott férjhez Brossano Ferenc milanói nemeshez) családja körében; itt halt el szivszélhűdésben, mely könyvtárában, olvasás közben érte. Veje vörös márványból emelt neki síremléket, melyre 1567. a költő bronz mellszobrát állították föl; Firenzében és Padovában is emeltek neki szobrot, halálának ötszáz éves fordulóját pedig nagy ünnepségekkel ülték meg egész Olaszországban (1874 jul. 18.).

Munkái legnagyobb részét latin nyelven irta; ezek: az Africa éposz (legjobb kiadás Corradinitól, Padova 1874); a Carmen Bucolicum (legjobb kiadás Rossettitól), Francisci Petrarcae poemata minora (Milano 1829); az Epistolae metricae (legjobb kiadás a Rossetti id. köt.) három könyvbe szedett 68 levél, mely a költő életére, jellemére és erkölcsi fölfogására vet világot; a már említett De contemptu mundi, melyben P. erkölcsi és lelki világát akarta nyilvánosságra hozni; a De vita solirata, melyben a magába vonult élet örömeit dicséri; a De remediis utriusque fortunae, melyben Azzo da Corregio nevü barátját, ki számkivetve élt Mantonában, vigasztalja, és az élet hiábavalóságát hirdeti; a Rerum memorandarum négy könyve történeti eseményeket, legendákat, anekdotákat stb. tartalmaz; a De viris illustribus (legjobb kiadás Razzolinitól, Bologna 1784 és 1879) 31 nevezetes római férfiu életrajzát adja. De P. latin nyelvü munkáinak legfontosabb és legterjedelmesebb részét levelei (válogatott kiadás Fracassettitól, Firenze 1859-1863) teszik. az Itinerarium Syriacum és egy másik ma már elveszett művéből az is kitünik, hogy P. volt kora egyik legelső geografusa. Azonban nevének fönmaradását mégis olasz nyelven irt munkájának köszönheti, melyben Laura iránt érzett szerelmének ad kifejezést. Ez a könyv (Il Canzoniere, vagy egyszerübben: Rime), mely a lirai költés egyik legszebb és legváltozatosabb gyüjteménye. Ez a műve számos kiadást ért: a legjobbakat adták: Marsand (2 köt., Padova 1819-20); Leopardi (Milano 1826 s később gyakran); Carrer (2 köt., Padova 1826-27); Albertini (2 köt., Firenze 1832); Scartazzini (Lipcse 1883); Rigutini (Milano 1896); Mézieres (Páris 1896); egyetlen kritikai kiadás a Mesticától: Le Rime di Fr. P. etc. (Firenze 1896). Magyarul: P. összes szerelmi szonettjei, fordította Radó Antal (Budapest 1887); egyéb művei magyarul: Nagy emlékezetü P. F.-nek a jó és gonosz szerencsének orvoslásáról irott két könyvecskéje, jó és balszerencsék közt forgóknak vigasztalására deákból magyarra fordíttatott László Pál által (Kassa 1720); Az igaz és valóságos böltselkedésnek az emberi elmét arra mérséklő kútfejei, hogy sem a bóldogságban el ne enyésszen, sem a nyomorúságban el ne tsüggedjen, fordíttatott egy magyar nemes által (Debrecen 1813). P. hatása az egész világirodalomra, tehát a mienkre is kiterjedt. Legérezhetőbb, és irodalmunkra legfontosabb volt P. hatása Kisfaludy Károlyra, aki Himfy szerelmeihez az ihletet P.-tól kapta. L. még Olasz irodalom.

Forrás: Pallas Nagylexikon