(ejtsd: -ka) Ferenc, a legnagyobb olasz lirai költő s
egyúttal kora egyik legkiválóbb tudósa, szül. Arezzóban 1304 jul. 20., megh.
Arqu?ban 1374 jul. 18. Atyja, Petracco (vagyis Pietro, a. m. Péter) di Purenzo
firenzei jegyző volt, akit, mivel a Fehérek (Bianchi) pártjához tartozott,
szülővárosa 1302. száműzött. 1312-ig Olaszországban nyerte P. első
neveltetését, ekkor atyja Avignonba költözött, családját azonban Carpentrasban
küldte, hol P.-t régi mestere, Convenevole de Prato oktatta tovább. 1319. atyja
kivánságára Montpellierbe ment jogot hallgatni, s ezt a tudományt 1323. után még
két évig tanulta Bolognában is, de e mellett leginkább a klasszikusokkal
foglalkozott. Avignonba 1325. tért vissza és szüleinek halála után (1326) az
egyházi rendbe lépett, de csak az alsóbb rendeket vette föl, s ezután végig
élvezte az avignoni erkölcstelen pápai udvar minden kicsapongását. 1330.
megismerkedett a gazdag Colonna-családdal s nemsokára Giovanni Colonna biboros
szolgálatába állott, 1327. pedig először látta Laurát (l. o.), akihez később
lirai verseit irta. 1333. hosszabb útban bejárta Franciaországot, Flandriát és
Branbantot meg Németországot, a következő évben pedig Itáliát, s 1337. Rómát is
meglátogatta. Azonban nem tudva leküzdeni szerelmét Laura iránt, visszatért
Franciaországba, s a hiressé vált Vauclese forrásánál a Sorgue kies völgyében
egy magányos házba vonult vissza, hol több évig csak tanulmányainak élt. Itt
irta gyönyörü szonettjeinek, dalainak és balladáinak java részét, sőt egyéb
munkáit is érszint itt dolgozta ki, részint itt kezdte meg. Költeményei révén
csakhamar oly nagy hirre jutott, hogy a római szenátus és a párisi egyetem
kancellárja egyidejüleg hivták meg, hogy a költő koszorujával kitüntessék, de
P. Rómának adott előnyt s 1341 ápr. 8. Orso dell" Anguillara szenátor meg is
koszoruzta a Capitoliumon. Avignonba visszatérve, a pápát (ekkor már
harmadszor) szólította föl egy költeményében, hogy térjen vissza Rómába;
megismerkedett Cola di Tienzóval, s ekkor irta egyik legnevezetesebb könyvét:
Secretum suum (közönséges De contemptu mundi libri III címen ismeretes) s
egyidejüleg görögül is tanult. Ezután a pápa megbizásából Nápolyba ment (1343)
s bejárta Olaszország több városát, majd ismét Avignonba tért vissza, hol 1347.
nagy lelkesedéssel hallotta, hogy a római nép főúri zsarnokai ellen fellázadt,
s Cola di Rienzót választotta meg néptribunná; ekkor irta hozzá és a római
néphez hires levelét. A következő évben maga P. is elindult Rómába, de még
útjában érte Laura halálának hire (1348 máj. 19.), mi a legmélyebb szomoruságba
döntötte. Ezután egyre utazott Olaszországban, s 1350. először látogatta meg
Firenzét, hol szoros barátságot kötött Boccaccióval, de a köztársaság
meghivását, hogy vállaljon tanszéket egyetemén, 1351 ápr. 6. mégis
visszautasította, s visszatért Vauclusebe. 1351-ban azonban végleg odahagyta
Avignont és életének hátralevő 21 évét Felső-Olaszországban töltötte el. Sokáig
élt Giovanni Visconti milanói udvarában, aki 1536-ban Prágába küldte követül
IV. Károly császárhoz; ez ott akarta tartani magánál P.-t, éppen ugy, mint
később János francia király is, de P. mindannyiszor megőrizte függetlenségét és
visszatért Olaszországba. 1362;68. csaknem állandóan Velencében tartózkodott,
melynek összes könyveit odaajándékozta egy nyilvános könyvtár fölállítására,
életének utolsó éveit pedig fölváltva Padovában és Arqua falucskában töltötte
el, leányának (kit 1361. adott férjhez Brossano Ferenc milanói nemeshez)
családja körében; itt halt el szivszélhűdésben, mely könyvtárában, olvasás
közben érte. Veje vörös márványból emelt neki síremléket, melyre 1567. a költő
bronz mellszobrát állították föl; Firenzében és Padovában is emeltek neki
szobrot, halálának ötszáz éves fordulóját pedig nagy ünnepségekkel ülték meg
egész Olaszországban (1874 jul. 18.).
Munkái legnagyobb részét latin nyelven irta; ezek: az Africa
éposz (legjobb kiadás Corradinitól, Padova 1874); a Carmen Bucolicum (legjobb
kiadás Rossettitól), Francisci Petrarcae poemata minora (Milano 1829); az
Epistolae metricae (legjobb kiadás a Rossetti id. köt.) három könyvbe szedett
68 levél, mely a költő életére, jellemére és erkölcsi fölfogására vet világot;
a már említett De contemptu mundi, melyben P. erkölcsi és lelki világát akarta
nyilvánosságra hozni; a De vita solirata, melyben a magába vonult élet örömeit
dicséri; a De remediis utriusque fortunae, melyben Azzo da Corregio nevü
barátját, ki számkivetve élt Mantonában, vigasztalja, és az élet hiábavalóságát
hirdeti; a Rerum memorandarum négy könyve történeti eseményeket, legendákat,
anekdotákat stb. tartalmaz; a De viris illustribus (legjobb kiadás
Razzolinitól, Bologna 1784 és 1879) 31 nevezetes római férfiu életrajzát adja.
De P. latin nyelvü munkáinak legfontosabb és legterjedelmesebb részét levelei
(válogatott kiadás Fracassettitól, Firenze 1859-1863) teszik. az Itinerarium
Syriacum és egy másik ma már elveszett művéből az is kitünik, hogy P. volt kora
egyik legelső geografusa. Azonban nevének fönmaradását mégis olasz nyelven irt
munkájának köszönheti, melyben Laura iránt érzett szerelmének ad kifejezést. Ez
a könyv (Il Canzoniere, vagy egyszerübben: Rime), mely a lirai költés egyik
legszebb és legváltozatosabb gyüjteménye. Ez a műve számos kiadást ért: a
legjobbakat adták: Marsand (2 köt., Padova 1819-20); Leopardi (Milano 1826 s
később gyakran); Carrer (2 köt., Padova 1826-27); Albertini (2 köt., Firenze
1832); Scartazzini (Lipcse 1883); Rigutini (Milano 1896); Mézieres (Páris
1896); egyetlen kritikai kiadás a Mesticától: Le Rime di Fr. P. etc. (Firenze
1896). Magyarul: P. összes szerelmi szonettjei, fordította Radó Antal (Budapest
1887); egyéb művei magyarul: Nagy emlékezetü P. F.-nek a jó és gonosz
szerencsének orvoslásáról irott két könyvecskéje, jó és balszerencsék közt
forgóknak vigasztalására deákból magyarra fordíttatott László Pál által (Kassa
1720); Az igaz és valóságos böltselkedésnek az emberi elmét arra mérséklő
kútfejei, hogy sem a bóldogságban el ne enyésszen, sem a nyomorúságban el ne
tsüggedjen, fordíttatott egy magyar nemes által (Debrecen 1813). P. hatása az
egész világirodalomra, tehát a mienkre is kiterjedt. Legérezhetőbb, és
irodalmunkra legfontosabb volt P. hatása Kisfaludy Károlyra, aki Himfy
szerelmeihez az ihletet P.-tól kapta. L. még Olasz irodalom.
Forrás: Pallas Nagylexikon