Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Pevny... ----

Magyar Magyar Német Német
Pevny... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Pevny

Irén, énekművésznő, szül. Zimonyban 1866 ápr. 17-én. 15 éves korában a bécsi konzervatoriumba lépett, Gänsbachernél befejezvén tanulmányait, egyhangulag az első díjat, arany emlékérmet, nyerte. Hamburg, Frankfurt, München (3 évig), Hannover elsőrangu operáinál volt szerződve, majd Amerikában nagy hangversenykörutat tett a new-yorki szimfonia-zenekarral és Damrosch Walterrel, s a new-yorki angol dalszinházban (Metropolitan Operahouse) énekelt. Hazatérve, 1894. nov. hangversenyén üde hangjának melegségével és ritka szép magasságával (es"") épp ugy elragadta a nagy közönséget mint koloraturájával s egész előadásának művészi voltával a szakértőket. A szinpadra azonban nem lépett; nőül ment Futtaki Gyulához (l. o., 1895 okt.), aki 6 hét mulva meghalt. Félév után a m. kir. operaházban mint Szilágyi Erzsébet (Erkel Hunyadi Lászlójában) olyan páratlan sikerrel lépett fel, hogy azonnal szerződtették. Több mint 80 szerepe felöleli a szubrett, koloratur és lirai teljes szerepkörök mellett még a drámainak azt a részét is, mely nem követel szokatlanul nagy erőt.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is