Piso

Jakab, XVI. sz.-beli humanista költő, a dunai tudós társaság tagja, szül. Medgyesen (Erdély). Olaszországban (főkép Rómában) nevelkedett és a jogdoktori címet elnyerte. Később az egyházi rendbe lépvén, II. Ulászló király szolgálatában római magyar követ volt, itt ismerkedett meg és lépett szoros baráti viszonyba Erasmussal, a kittünő humanistával. A pápák, akiknél nagy tekintélynek örvendett, diplomáciai kiküldetésekre használták (II. Gyula 1510 és X. Leo 1514., mind a ketten Lengyelországba), melyek azonban nem nagy sikerrel jártak és P. jobbnak látta a diplomáciai pályával szakítani. Magyarországba jövén, előbb Thurzó Eleknek (a későbbi országbirónak és királyi helytartónak) lett a nevelője, később II. Lajosé. Közben ismét vállalkozott diplomáciai szereplésre; mint II. Ulászló titkára részt vett az 1515-iki bécsi kongresszuson, 1523. pedig fontos ügyekben küldötték Lengyelországba. A mohácsi csata után, egyrészt minden vagyonából kipusztulva, másrészt növendékének II. Lajosnak halálán búslakodva, komor visszavonultságba esett és ugy is halt meg 1527 márc. havában. P. nemcsak korának legjelesebb latin költői közül való, de jóformán az egyedüli erdélyi latin költő, aki jelentékenyebb munkákat hagyott hátra. Ennek köszönhette, hogy I. Miksa császár megkoronázta pieta laureatusnak. Költeményei közül (melyek kitüntek könnyü technikájuk által) egy kötetet P. barátja Wernher György adott ki (Bécs 1554), egy másik gyüjtemény Pray közléséből e század elején Seivert kiadásában jelent meg, a többi még kiadatlan. Ő maga kiadta Antoniusnak és Beroaldusnak egy-egy költeményét (Bécs 1502). V. Ö. Abel Jenő, magyarországi humanisták és a dunai tudós társaság (akad. értek., Budapest 1880), ahol a korábbi irodalom teljesen fel van véve és kritikailag méltatva.

Forrás: Pallas Nagylexikon