Plautus

T. Maccius, római vígjátékiró, szül. Sarsinában (északi Umbria) Kr. e. 254 táján, megh. Rómában Kr. e. 180. Kora ifjuságában került Rómában, hol a szinházi napszámosok között egy kis pénzt szerzett, ezzel kereskedői üzletekbe kezdett és utazásokot tett. De a szerencse nem kedvezett neki, szegényen és adóságokkal terhelten tért vissza Rómába, hol egy molnárnál a kézi malmot forgatva, sanyaru helyzetben irta meg legelső vígjátékait, a Saturiót és Addictust. Munkái megtetszettek egy szinpadi vállalkozónak, megvette őket, P. a kapott pénzen önállóvá lett, de most már megmaradt a szinműirói pályán, melyen teljes negyven évig működött hatalmas tehetséggel és még nagyobb termékenységgel. A neve alatt fenmaradt 130 darabból, melye közül azonban Varro csak 21-et ismert el feltétlenül hitelesnek (fabulae Varronianae), P. nemcsak hirnévhez és tekintélyhez jutott, de tökéletességre emelte a római társadalom tipikus vígjátékát, a fabula palliatát, mely nála nem egyéb a római tőbe oltott újabb görög komédiánál. Jellemfestés, alapos terv és csin tekintetében első helyen állanak a Captivi, Trinummus és Rudens, melyek közül a második Lessing Der Schatz c. darabjának mintája. V. ö. Kováts S. János, T. Maccius P. hattása a régi magyar irodalomra (Kőszeg 1881); Dugonics lefordította Menaechmit és a Miles gloriosust (mind a kettőt előadták a szegedi gimn. szinpadán); Simai Kristóf pedig a Mostellaria után irta A váratlan vendég c. három-felv. vígjátékát (meg. Magyar Muzeum 1788-89.). Ugyancsak a Mostellariát fordította Kovásznai Sándor (1792, 2. kiad. Kolozsvár 1836); a Menaechmit szabadon Rajnis (Az Ikrek, kézirat a Magyar Parnassus 2. kiadásában). Ezek után hosszu szünet áll be P. fordításában, majd Csiky Gergelyben talált fordítóra (Budapest 1884), mig saját sírversét Ponori Thewrewk Emil adta vissza magyar nyelven (Egyet. Philol. Közlöny V.).

Forrás: Pallas Nagylexikon