Polybios
az ókor egyik legkiválóbb történetirója, szül.
Megalopoliszban Kr. e. 212-204 közt, megh. 122. Atya, Lykortas tábornok,
Philopoemen benső barátja volt. Nyilvánvaló, hogy neveltetése atyjának és
Philopoemennek iskolájában korán gyakorlati irányt vett és csak mikor már ugy a
tábornoki, mint az államérfiui teendők minden csinját-binját elsajátította
volt, akkor fogott hozzá történeti művéhez. Perseus bukása után a rómaiakhoz
szító párt indítványára valóságos proszkripció történt; 1000 előkelő achájait
Rómába vitték túszokul, köztük P.-t is, aki 17 évet töltött a Tiberis partján.
Ezen idő alatt nemcsak hogy megismerkedett a római szellemmel, de meg is
barátkozott vele, annál is inkább, mert a politikai centralizmus, mely Rómában
uralkodott, az élénk jogérzék és erősen gyakorlati szellem, bármennyire elütött
is a nagy iró hazájának pártok izgalmaiban vergődő viszonyaitól, annyira
megfelelt saját egyéniségének. 150. megengedték, hogy a még élő achájai
túszokkal egyetemben hazájába visszatérhessen. De ugy látszik a kicsinyessé
lett görög politikai világ nem volt képes őt többé kielégíteni. Már egy év
mulva követte Scipiót Afrikába, ahol őt Karthago ostroma közben hol tanáccsal
támogatta, hol pedig helyszini tanulmányokat tett Afrika északi és nyugati
partvidékén. Egy ilyen tanulmányúton értesült Róma utolsó döntő hadjáratáról
Görögország ellen és különösen Korintus pusztulásáról. E lesujtó hirre
haladéktalanul otthon termett, Korintusnak ugyan már csak romjait találta, de
nagy összeköttetéseivel sok bajt hárított el honfitársaitól. Utána egy épp oly
terhes, mint megtisztelő feladat várakozott P.-ra. A rómaiak megbizták, hogy
utazza be Görögországot, igazítsa el az egyes törzsek és városok viszályait és
helyi nehézségeit és szoktassa honfitársait a dolgok új rendjére. P. jól
végezte ezt a nagy feladatot, oly jól, hogy egyes városok emlékszobrokat állítottak
neki (az elisziekét 1877. találták meg Olimpiában). Ezentúl csaknem kizárólag
nagy történeti műve kidolgozásának élt, ha csak azokat az utazásokat ki nem
vesszük, melyeket szintén a helyszini tanulmányok érdekében tett volt. Magát a
munká Rómában irta, hol az összes levéltárak és gyüjtemények rendelkezésére
állottak, de a munka befejezése után visszatért Görögországba. P. nagy műve 40
könyvben tárgyalta a világ történetét, de abban az értelemben, hogy Róma a
világ ura. Az ő története tehát nem világtörténet a szó mai értelmében, hanem a
római világ története. Kiadásai közül a régebbiek becsebbjei a Gronovius-féle
(1670, újabban Ernestitől 1763) és Schwighäuser-féle (1789); az újabbak közül
említendők a Bekker-féle (1867). Monográfiák Nitzschtől (1842), Brandstättertől
(1843), La Rochetől (1857) és Markhausertől (1858).
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|