Polybios

az ókor egyik legkiválóbb történetirója, szül. Megalopoliszban Kr. e. 212-204 közt, megh. 122. Atya, Lykortas tábornok, Philopoemen benső barátja volt. Nyilvánvaló, hogy neveltetése atyjának és Philopoemennek iskolájában korán gyakorlati irányt vett és csak mikor már ugy a tábornoki, mint az államérfiui teendők minden csinját-binját elsajátította volt, akkor fogott hozzá történeti művéhez. Perseus bukása után a rómaiakhoz szító párt indítványára valóságos proszkripció történt; 1000 előkelő achájait Rómába vitték túszokul, köztük P.-t is, aki 17 évet töltött a Tiberis partján. Ezen idő alatt nemcsak hogy megismerkedett a római szellemmel, de meg is barátkozott vele, annál is inkább, mert a politikai centralizmus, mely Rómában uralkodott, az élénk jogérzék és erősen gyakorlati szellem, bármennyire elütött is a nagy iró hazájának pártok izgalmaiban vergődő viszonyaitól, annyira megfelelt saját egyéniségének. 150. megengedték, hogy a még élő achájai túszokkal egyetemben hazájába visszatérhessen. De ugy látszik a kicsinyessé lett görög politikai világ nem volt képes őt többé kielégíteni. Már egy év mulva követte Scipiót Afrikába, ahol őt Karthago ostroma közben hol tanáccsal támogatta, hol pedig helyszini tanulmányokat tett Afrika északi és nyugati partvidékén. Egy ilyen tanulmányúton értesült Róma utolsó döntő hadjáratáról Görögország ellen és különösen Korintus pusztulásáról. E lesujtó hirre haladéktalanul otthon termett, Korintusnak ugyan már csak romjait találta, de nagy összeköttetéseivel sok bajt hárított el honfitársaitól. Utána egy épp oly terhes, mint megtisztelő feladat várakozott P.-ra. A rómaiak megbizták, hogy utazza be Görögországot, igazítsa el az egyes törzsek és városok viszályait és helyi nehézségeit és szoktassa honfitársait a dolgok új rendjére. P. jól végezte ezt a nagy feladatot, oly jól, hogy egyes városok emlékszobrokat állítottak neki (az elisziekét 1877. találták meg Olimpiában). Ezentúl csaknem kizárólag nagy történeti műve kidolgozásának élt, ha csak azokat az utazásokat ki nem vesszük, melyeket szintén a helyszini tanulmányok érdekében tett volt. Magát a munká Rómában irta, hol az összes levéltárak és gyüjtemények rendelkezésére állottak, de a munka befejezése után visszatért Görögországba. P. nagy műve 40 könyvben tárgyalta a világ történetét, de abban az értelemben, hogy Róma a világ ura. Az ő története tehát nem világtörténet a szó mai értelmében, hanem a római világ története. Kiadásai közül a régebbiek becsebbjei a Gronovius-féle (1670, újabban Ernestitől 1763) és Schwighäuser-féle (1789); az újabbak közül említendők a Bekker-féle (1867). Monográfiák Nitzschtől (1842), Brandstättertől (1843), La Rochetől (1857) és Markhausertől (1858).

Forrás: Pallas Nagylexikon