Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Pompejus... ----

Magyar Magyar Német Német
Pompejus... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Pompejus

-család, az ókori Rómának egyik kiváló plebejus eredetü családja, mely nem annyira régiség, mint inkább egyes tagjainak hazafiasérdemei által emelkedett hirnévre. Tagjai közül említendők: Quintus P., Kr. e. 141. konzul, parancsnok volt Numantia előtt, de nem sokra ment, miért is a rákövetkező évben mint prokonzul nem éppen előnyös szerződésre lépett a várossal. A szenátus vonakodott ezt elfogadni, s igy a szerződés értelmében P.-t ki kellett volna szolgáltatni a numantiabelieknek, amitől megóvta őt a nép jóindulata, mely méltányolta kiváló szónoki érdemeit. - Quintus P. Rufus, Kr. e. 100. néptribun, erélyesen fellépett Metellus Numidicus visszahivása érdekében, amit azonban Marius megakadályozott. 88. Sullával egyetemben konzul volt és mig amaz Mithridates ellen hadakozott, ő megbizást kapott, hogy Itáliát védelmezze. Hozzá is látott, de rokona, P. Strabo izgatásai folytán saját katonái megölték. - Quintus P. Bithynicus, Cicerónak benső barátja, Kr. e. 75. ő rendezte be Bitiniát római provinciának, 48. követte nagy rokonát Egyiptomba és annak oldalánál vérzett el. - Quintus P. Rufus, Sullának unokája, a nagy P. (l. alább) lelkes hive, miért is a szenátus börtönbe záratta. Később azonban terhes lett rokonára nézve, aki kapott az alkalmon és azon ürügy alatt, hogy Clodius hullájának elégetésekor kihágásokat követett el, engedte, hogy száműzzék, mely száműzetésében sokat nélkülözött. Végre Caelius kieszközölte neki, hogy apai örökségét kiadják, ami azután enyhített nyomorán. Huga, Pompeja, Kr. e. 67 óta Ceaser harmadik neje, aki azonban 61. eltaszította magától, mert Clodiusszal házasságtörtést követett el. - A család egy másik ága a Strabo, később (Sextus P. óta) a Magnus melléknevet viselte. Ennek tagjai közül kiemelkedtek: Cnejus P. Strabo, a nagy P. atyja, Kr. e. 104. quesztor Szárdiniában, 10 évvel később pretor Sziciliában, 90. a szövetségesek ellen harcolt, mig végre 89. konzul lett és több ízben győzött. A polgárháboruban kiméletlen volt, rokonainak vérével sem fukarkodott, majd mikor őt hivták segítségül, hogy Rómát Cinna és Marius ellen megvédelmezze, 87. megvárta őket a város falai alatt, de az egész mérkőzés eredménye egy eldöntetlen csata volt, mely után P.-t nemsokára villámcsapás ölte meg. Ellenfelei még holttestét sem kimélték és bandikat fogadtak, akik azt bántalmazták. - Fia, 1. Gnaeus P. Magnus (azóta családja ezen ágának maradandó mellékneve), szül. Rómában Kr. e. 106 szept. 30., megh. Egyiptomban 48 szept. 29. P. egyazon évben született Ciceróval és első hadi szolgálatukat is együtt teljesítették az italikusok és Marius hivei ellen. Az utóbbiak megtorlását elébb bujdosva kerülte, majd mikor atyjának hűtlen kezelése miatt őt is, mint örököst, felelősségre vonták, feleségül vette Antistius leányát; ugyanazon Antistiusét, aki a vizsgálatot vezette. Mikor Sulla visszatért (83), P. egyik buzgó hive és hadvezére lett. Sulla jutalmul feleségül adta neki mostohaleányát, Aemiliát, kinek kedvéért P. minden tartózkodás nélkül eltaszította az erényes Antistiát, majd mikor Aemilia is meghalt, hamarosan harmadik feleséget is vett: Muciát, Quintus Mucius Scaevola leányát, akitől két fia maradt, Gnaeus és Sextus. Babér után vágyódva, nem érte be az ellenpárt legyőzésével, hanem tovább üldözte azt, különösen Carbót Sziciliában és Afrikában. Vége elfogta Carbót, Liybaeumban kivégeztette és levágott fejét Sullának küldötte. Majd Afrikába ment, hol Ahenobarbus szövetségre lépett Hiarbas numidiai királlyal. Túlnyomó haderejével meglepte a vigyázatlan szövetségeseket, megverte őket és alig 25 éves korában a csatatéren megkapta az imperátori címet. Sulla halála után Lepidus meg akarta változtatni a Sulla-féle törvényeket, amikor aztán P. a második konzullal, Catulussal szövetkezve, erélyes védője lett a szorongatott nobilitásnak. Lepidusnak Etruriából meg-megújuló kisérleteit, hogy Rómát hatalmába kerítse, visszautasították és utoljára is arra kényszerítették, hogy Szárdiniában meneküljön, ahol szégyenében és búbánatában nemsokára meghalt. A párt utolsó töredékeit P. irtotta ki, utoljára Mutinában Brutust is hatalmába kerítette, akit aztán Regiumban kivégeztetett. Akkor lépett a türhetetlenség stádiumába a Sertorius-féle háboru. P.-nak a 77-ik évre rendelkezésére bocsátották a frissen toborzott katonákat, tapasztalt legátusokat rendeltek melléje, aztán mint teljhatalmu prokonzult elküldték Hispaniába. Mikor hire futamodék, hogy Sertorius Mithridatesszel is szövetségre lépett, az igazi rómaiak elfordultak tőle, sőt saját katonái között is forrongás támadt, minek eredménye Sertoriusnak meggyilkoltatása lett. P.-nak jutott a tartományok teljes pacifikálása. 71. Gallián keresztül tért vissza Itáliába, útközben még megsemmisítvén egy 5000 főnyi bandát, mely Spartacusnak szétugrasztott seregéből való volt és Crassus elől menekült, ugy hogy a szerencsés P. még azt is elmondhatta magáról, hogy a rabszolgaháborut tényleg ő fejezte be. Ennyi fényes hadi tett után, melyben tehetség és szerencse kezet fogtak egymással, nem lehet csodálkozununk, hogy P. az összes előző magisztrátusok átugrásával, Crassusszal együtt konzul lett, s 71. fényes diadalmenetet tartott. De ez a konzulátus egyúttal fordulópont P. pályáján, igazabban belső népszerüségében: amit a katona megnyert, azt az államférfi apródonkint elvesztette. Az optimaták, akik P.-ért mindent megtettek, keserüen csalódtak benne. P. egyre nagyobb függésbe jutott legnagyobb versenytársátó, Ceasertól (. o.). De szerencséjére közbe jött a kalózháboru, mely valóságos életkérdés volt Rómára, amennyiben Isauria és Kilikia lakói, különösen a Mithridatesszel való szövetség óta, komolyan veszélyeztették, sőt lehetetlenné tették Róma főhatóságát a Közép-tengeren. Akkor Aulus Gabinius tribun azt indítványozta, hogy miután a rendes hatáskörrel biró hadvezérek az ügyet elintézni nem képesek, küldessék ki valaki korlátlan hatalommal (imperium infiniutm). Erre pedig senki mást alkalmasnak nem itélvén, egyenesen P.-t ajánlotta. P. a nagy bizalomhoz méltónak mutatkozott. 40 nap alatt végig sepert hajóhadával Arikától és Hispaniától Itáliáig, a kalózokat rejtekeikből kiszorította és egy helyre összeterelte, azután pedig nagy csapásokkal megtörte őket a nyílt tengeren és nem engedve időt a gyülekezésre, követte váraikba és buvóhelyeikbe, melyeket felgyujtott és lerombolt. A gyors és sikeres eredmény elhallgattatta P. ellenségeit s önként kinálkozott neki az, ami után nagyratörő lelke már rég vágyódott: a Mithridates (l. o.) elleni második háboru. Lucullus (l. o.) 74 óta fényes hadi tettekkel folytatta ugyan a háborut, de visszahivták. Ezen és utódjának, Acilius Glabriónak sikertelen föllépésén okulva, Manilius tribun azt indítványozta, hogy P.-nak Mithridates ellen ugyanolyan teljhatalom adassék, aminőt a kalózháboruban kapott volt. P.-t a határozat hire még a kilikiai táborban találta (66), ahonnan egyenesen átkelt a Tauruson és győztes seregét egyesítette Lucullus és Glabrio csapataival. Ezzel a túlnyomó haderővel szemben Mithridates meghátrált. Hosszas üldözés után P.-nak kémei segítségével sikerült őt az Eufrát mellékén valamelyik hegyszorosban meglepni, s teljesen megverni. 10 000 embere elesett, maga is nagy nehezen menekült egy maroknyi lovascsapattal. P. a döntő csata helyén Nikopolisz városát alapította, azután pedig Tigranes ellen fordult, aki megadta magát és koronáját P. kezéből vette által. 62. visszatért Itáliába. Útja diadalmenetté alakult, a görög városok (Efezus, Leszbosz, Lindosz) fényesen ünnepelték, csak Róma fogadta hidegen. P. csatlakozott Caesarhoz, sőt ennek közvetítése mellett Crassusszal is kibékült. Ennek pedig az első triumviratus lett eredménye. Igy lett Caesar konzullá (59), azonban mindaddig nem mozdult Rómából, mig Cicerót és Catót el nem távolították és mig leányát férjhez nem adta P.-hoz. A kötelék köztük mind szorosabbra fűződött, de a siker kerülte P.-t, aki Rómában képtelen volt azokkal a jól szervezett bandákkal megküzdeni, amilyenekkel p. Clodius állott minden lépten-nyomon útjába. Az erélyes hadvezér keze gyöngének bizonyult a közigazgatásban. Hasztalan építette fel P. a Mars-mezőn a róla elnevezett porticust és exedrát, nemkülönben a vele összekötött szinházat, melynek díszítésénél Atticus segédkezett: népszerüsége oda volt és a fejetlenség Rómában mindinkább elharapódzott; sem élet, sem vagyon nem volt többé biztos, P. pedig - aki félrevonult és a provinciákat legátusai által kormányoztatta - elnézte mindezt, csakhogy magának az utat a diktaturához egyengesse. Caesarral a jó barátság bomlófélben volt és miután Julia (54) meghalt, megszünt a rokoni kapocs is; Crassus elesett a parthusok ellen, P. tehát 52. egymagában lett konzul, majd Metellus Scipiót véve maga mellé kollégának, nyiltan az optimaták pártjára állott, érezvén, hogy közte és Caesar között mihamar kenyértörésre kerül a dolog. A főnemesség egyre növekvő haraggal erőszakolta ki a Caesar ellen irányuló határozatokat, az utóbbi viszont a katonaság elbocsátására irányuló parancsra azzal válaszolt, hogy átlépte a Rubicont. Ez meglepte P.-t, Róma egy defenziv háborura nem volt berendezve; a városról mindjárt letettek, majd mikor Corfiniumnál vereséget szenvedtek, átengedték Caesarnak Itáliát is. 49. márc. P. a hűségben megmaradt katonákkal és a szenátus legnagyobb részével átment Brudusiumból Dyrrhachiumba. Mikor pedig ellenfele hasztalan ostromolván Dyrrhachiumot, kénytelen volt Tesszáliába visszavonulni, P. engedett tapasztalatlan tanácsadóinak és biztos sáncaiból kimozdulva, utánna ment. Ez kellett Caesarnak, 48 jun. 9. történt meg Farzalosznál a döntő csata, melyet P., dacára annak, hogy serege számra nézve tulnyomó többségben volt, mégis elveszített. Ám az igazi veszteség nem a vesztett csatában állott, hanem abban, hogy P. egészen feladta a további küzdelmet. Először Mitilene szigetére menekült feleségéhez Corneliához, majd onnan is tovább Egyiptomba Ptolemaios Auleteshez, aki neki köszönhette trónját, de azért nem átallotta a hozzá menekülő P.-t a nyilt tengeren megöletni, még mielőtt kikötött volna, pusztán azért, hogy az ebből származható kellemetlenségeket kikerülje (szept. 29.). Igy halt meg korának egyik legnagyobb embere, kit jellemének tisztasága, kiváló hadvezéri talentuma és ritka általános műveltsége egyaránt vezérszerepre avattak fel, de nem annyira a tervezés, mint inkább a végrehajtás dolgában.

P. két fia közül az idősebbik, nevezetesen 2. Gnaeus P. Magnus, 49. atyja hajóhadában szolgált az Adriai-tengeren, azután a farzaloszi csata után átment Afrikába; útközben megtudta atyjának halálát, Hispaniában sereget gyüjtött Caesar ellen, aki azonban Munda mellett megverte (45 márc. 17.); menekülés közben aztán meggyilkolták. - A nagy P. második fia, 3. Sextus P. Magnus, szül. 75. Apja kiséretében volt végzetes egyiptomi útjában, de szerencsésen Ciprusba menekült, majd bátyja seregében szolgált és annak halála után Hispaniában folytatta a szervezkedést Caesar és pártja ellen. Caesar megöletvén, Antonius kisérletet tett P. kibékítésére, a szenátus kárpótolta elkobzott javaiért, sőt rábizta a hajóhad parancsnokságát is. Elfoglalta Sziciliát és Szárdiniát, sőt az előbbinek partjain élénk csatában megverte Octavianus hajóhadát (37.), de már a következő évben Naulochosznál csaknem egész hajóraját elvesztette, mire a szárazföldi sereg megadta magát Octavianusnak. P. felfogadta, hogy nyugodtan marad, de egyfelől az ellene folytatott kémkedés, másfelől saját titkos tervei rábirták, hogy 35. Ázsiába meneküljön, ahol azután Miletoszban kivégezték.

4. P. Trogus, galliai eredetü római iró, kinek ősei a nagy P.-tól kapták a polgárjogot és melléknevüket is. Livius kortársa volt és egy nagy történeti művet irt, melyet Justinus kivonataiból ismerünk. A mű, melynek címe Historiae Philippicae volt, 44 könyvben a világtörténet fontosabb eseményeit tárgyalta Ninustól egészen a szerző koráig, különöse görög kútfők (Timagenes és Klitarchos) nyomán. Irt azonkivül állattani és növénytani munkákat is. V. ö. Teuffel, Gesch. der Röm. Lit. 258 fej. Justinus kivonatát magyarra ford. Forrai András (Eger 1781).

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is