Pompéry

János (irói álnéven Yole, Sarolta, Ervin), publicista és szépirodalmi iró, szül. Miskolcon 1819 jun. 21., megh. Budapesten 1884 szept. 28. Görög eredetü vagyonos kereskedő családból származott, mely a XVIII. sz. közepe táján telepedett le Miskolcon s a XIX. sz. elején nemességet nyert. Miskolcon tanult, 1835. Pestre ment a filozofiai tanfolyamra, 1837. pedig Eperjesre jogot hallgatni. Ott 1839. a magyar nyelvművelő társaság egyik ülésében egy kisebb novellája tetszésben részesült, miből önbizalmat merítve, 1841. az Athenaeumban Laura címü elbeszélésével lépett föl Áldor név alatt. 1843. Pozsonyba ment, s ekkor irt az Életképekbe Yole pozsonyi leveleit, számra 80-at, melyek mint a fejlődő magyar tárcairodalom jobb cikkei, nagy figyelmet ébresztettek, s a magyar társaséleti tárca kezdeteinek tekinthetők. Irt a Honderübe is, s gyengéd hangja, előkelő stilusa tetszett. 1845. mentora lett Esterházy Károly gróf győrvármegyei főispán fiának, ahol harmadfélévet töltött s a főúri világgal jutott érintkezésbe. 1845. az Életképek pályázatán Élet címü novellája pályadíjat nyert. Letévén az ügyvédi ceruzát, 1847. Marcaltőben telepedett le, s ügyvédi irodát nyitott, de már 1848. Pestre költözött, ahol Szemere a belügyminisztériumba titkárnak hivta meg. A szabadságharc után Pesten folytatta irói pályáját, majd Bécsbe tette át lakását, s a legfőbb törvényszéknél a magyarországi felek ügyeinek elintézését szorgalmazta mint magán ügyvivő. 1852. visszatért Pestre s 1853. a Pesti Napló belső dolgozótársa lett. Ekkor a természettudományokat, különösen a vegytant is tanulmányozta s néhány ide vonatkozó cikket irt Közlemények az iparról cím alatt. 1853. kiadta összegyüjtött elbeszéléseit (Beszélyek, Pest 1853, 2 köt.), melyeket inkább az érzelmek nemessége tüntet ki, mint a cselekmény leleménye vagy a jellemrajz; közülök a Clarissa és a Két hölgy szerelme a Belletristisches Lesekabinetben német fordításban is megjelent. Ettől fogva majdnem 10 évig csupán mint hirlapiró működött, sokáig a Pesti Napló újdonságirója, 1857-től egy évig szerkesztője, azután ismét munkatársa volt, kitünt élénk tollával, nagy figyelemmel kisérte a főváros társadalmi, irodalmi és művészeti mozgalmait s az újdonságirást nagy művészetre emelte. Sokat hatott az ízlés fejlesztésére, a sajtó elevenítésére és a főúri világ irodalomkedvelésére. Ő pendítette meg először a Garay-árvák ügyét, fényes eredménnyel. A magyar irók segélypénztára ügyében hasonló buzgósággal járt el, azonkivül számos egyesületi és szinházi ügyben. Mint hirlapiró az 50-es években Deák és Kemény irányának volt hive s a szenvedélyes ellenállás politikáját követte; a 60-as években már inkább a Tisza-féle bal oldalhoz szított. 1861. a Magyarország címü lapot alapította, ennek szerkesztésétől azonban októberig visszalépve, az Ország címü nagy politikai lapot indította meg (1862-63), melynek társszerkesztője Greguss Ágost lett. E lapot sem tűrte az akkori hatalom Pálffy Móric mint Gregusst, mind P.-t börbönte vetette. 1862 végén meg is szünt a lap. Ezután P. sokáig nem foglalkozott politikával, mignem 1867. a magyar minisztérium felhivására újra felélesztette a Magyarországot, melynek szerkesztését később egészségi állapota miatt kénytelen volt abbahagyni. Jelentékeny része volt az első magyar általános biztosító társaság létrehozásában (1859), melynek majdnem kezdettől egyik fő hivatalnoka, nevezetesen utóbb igazgatósági és választmányi jegyzője és központi főügynöke volt. Az akadémia 1859 dec. 16. levelező tagjává választotta. Telivér címü vígjátéka (1859) pályadíjat nyert az akadémián, a szinházban azonban megbukott. Mióta a publicisztikától visszavonult, inkább csak «litterary-gentleman» kivánt lenni; ismételve beutazta Európa legtöbb államát. 1883. két kis mű jelent meg tőle; egyik az első magyar általános biztosító társaság negyedszázados fordulójára irt füzet volt a társaság történetével, a másik pedig Széchenyi István védelme, melyet Széchen Antal grófnak az 1839-40-iki országgyülésről irt tanulmányára birálatkép adott ki. V. ö. Akadémiai Almanach 1888.

Forrás: Pallas Nagylexikon