Pontifex

többesben pontifices, az ókori rómaiaknál egy papi kollégium, melynek hatáskörébe tartozott a felügyelet ugy a nyilvános áldozatokra, mint a magánkörök istentiszteleti szertartásaira. Nevüket egyfelől a pons és facere szókra vezették vissza, tehát ily értelemben a. m. hídcsinálók, mint akik a Pons subliciust a Tiberisen felépítették, hogy a Tiberis mindkét partján lehessen az isteneknek áldozni; másfelől származtatták a P.-et a posse és facere sacrificare szavaktól. Állítólag legelébb Numa választott ki 4 P.-et a Ramnesek és a Titiesek törzséből, s ezekhez járult mint ötödik a P. maximus. Kr. e. 300. a lex Ogulnia még más 4 P.-et csatolt ehhez, akiket a plebejusok közül választottak. Igy a kollégium 9 tagból állott; Sulla felemelte e számot 15-re, viszont a császárok, kik a P. maximus méltóságát Augustus óta a maguk számára foglalták le, hol fölemelték, hol apasztották. A P.-eket általában cooptatio által választották, még pedig életük folyamára, későbbi időben felváltva, hol ez a régi szokás maradt érvényben, hol megint a tribusok szerint való comitiák választották őket. Rendszerint megkivánták tőlük, hogy érettebb koru férfiak legyenek, akik egyéb hivatalt nem viselnek, legfölebb olyant, amely nem jár rituális teendőkkel. Voltak segédjeik is (ponttifices minores), szám szerint 3, akik egy külön kollégiumot képeztek és élükön egy hivatalbeli korelnökkel (maximus) a P.-ek összes ülésének tanácskozásain szintén részt vettek. A P.-ek hatáskörébe tartozott: 1. a felügyelet az összes istentiszteleti szertartásokra, még pedig azon irányban, hogy el ne maradjanak, hogy a kiszabott időben és megállapított módon menjenek végbe; 2. a fő felügyelet az összes papok és templomszolgák felett. Ezzel összefüggésben joguk volt birságokat kiszabni, sőt élet és halál felett itélni. Ezen itélet ellen a szuverén néphez lehetett fellebbezni; 3. a naptárügy rendezése, különös tekintettel arra, hogy szent napokon profán dolgok ne történjenek, ami a törvényhozási normanapok szempontjából jelentékeny gyakorlati jelentőséggel birt; 4. a dekretum joga minden egyházjogi kérdésben (p. áldozatok érvényes volta, procuratio prodigiourm, templomok avatása, házassági és örökségi ügyek); 5. számos magán és közjogi ügyben szükséges volt a P.-ek közbenjárása, a comitia calata ügyében, fogadalmaknál és halottak elhelyezésénél, amikor a P. mondotta el az eskümintát (praeire verba), a confarreationál és diffarreatiónál (a házasságkötésnek és elválasztásnak egy-egy módja). Nyilvános áldozatoknál ők helyettesítették a flament (l. o.), valahányszor a működésben akadályozva volt. A fő felügyeletet egyrészt a nép gyakorolta a P.-ek felett, másrészt a szenátus. Külső jelvényeik voltak: a biborszegélyes tunica, a jellemző gyapjusüveg (apex), továbbá az elefántcsontszék (sella curulis), a lictorok (l. o.), joguk volt a szenátusban való részvételre, díszmenetek alkalmával a kocsin való menetelre és díszülésre minden ünnepélynél, szinházban és cirkuszban. A provinciák egyes municipiumaiban szintén voltak P.-ek, mely elnevezésen kivételkép valamelyik istenségnek főpapját is értették. V. ö. Horváth G., A P.-ek testülete (Szombathelyi progr. 1882-83).

Forrás: Pallas Nagylexikon