Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
poroszorszá... Prussia

Magyar Magyar Német Német
Poroszorszá... Preußen

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Poroszország

(térkép l. Németország), királyság, a német birodalom legnagyobb állama. A Keleti-tenger, Mecklenburg, Dánia, az Északi-tenger, Oroszország, osztrák császárság, szász királyság, a türingiai államok, Bajorország, Hessen, Elzász-Lotaia, Belgium és Németalföld közt. Brandenburg körül fekvő nagyobb tömegén kivül 42 kisebb része más német államok közé van ékelve és más német államokból 16 részt fog körül. Ezen kisebb részeket nem számítva, határai kerek számban 7600 km. hosszuak; ebből esik 1244 km. a Keleti-tengerre, 410 az Északi-tengerre és 6000 a szárazföldi határra. Területe 348 545 km2. L. még Porosz tartomány.

Felülete és vizei.

P. felületén az alföldek, a hullámos dombvidékek és erdős középhegységek váltakoznak. Nagyobb része azonban a É. német alföldbe (l. Németország) esik, amely 2/3-át foglalja magában és szeliden ereszkedik le a tengerhez, ahol sok helyen egészen 50 m. magas dombok védik a hullámok ellen; kivételt csak a samlandi, a rügeni és Schleswig-Holstein ÉK-i partjai képeznek, amelyek magasak és meredekek. Az Északi-tenger felől különböző helyeken költséges gátak védik a hullámok ellen, de ezek ennek dacára több helyen áttörtek és új öblöket alkotta. Az ország déli 1/3-ában a hegyes vidék a túlnyomó. Csehország felől a határvidéket a Szudeták takarják és ebben van az ország legmagasabb hegycsúcsa, a Schneekoppe (1605 m.) is. A Türingiai-erdő csak kis részben, a Harz azonban csaknem felében tartozik P.-hoz és ez utóbbinak legmagasabb csúcsa a Brocken (1141 m.) szintén porosz területen áll. A rajnai palahegység, a hesseni és az ubherciniai dombvidék az ország DNy-i vidékeit takarják. Hohenzollern végre a sváb Alb vidékébe esik bele. (L. még Németország.) A számos mindenfelé található kisebb-nagyobb folyóviz jelentékeny mértékben mozdítja elő a mező- és erdőgazdaságot, ipart és kereskedelmet. E folyók Hohenzollern (725 km2) kivételével, amelynek vizei a Dunába folynak, az Északi- és Keleti-tenger (amaz 161 138, emez 186 484 km2) vizkörnyékéhez tartoznak. A kisebb parti folyóktól eltekintve, a Keleti-tengerbe folyik a Memel, Pregel, Visztula, Odera és Schlei, az Északi-tengerbe az Eider, Elbe, Weser, Ems és Rajna, végül a Zuider-tóba a Vechte. Mivel ezen folyóknak nagyobbára alsó részük van P. területén és mivel alföldön folynak, jó részük hajózható és azonkivül csatornákkal is könnyen összeköthetők. Az országba eső egész hosszuságukban nagyobb hajók is járhatnak a Rajnán és Elbén; a többi folyóknak csak egy részén járhatnak ilyen hajók, igy az Oderán Boroszlótól, a Weseren Brémától, az Eideren Pahlhudentől és a Visztulán Danzigtól kezdve. Az itt említett folyók felsőbb részein is járhatnak azonban kisebb hajók; szintugy járhatnak a Saaron, Moselen, Lahnon, Majnán stb.; más kisebb folyók végre tutajozhatók. A csatornák hossza 1894-ben 4625 km.; ezekhez számítva a hajázható tavakat és folyókat, P.-nak 9400 km. hajózó és 2725 km. hosszu tutajozható útjai vannak. (Lásd Németország, az egyes tartományok és folyók nevei alatti cikkeket.)

Éghajlat és termékek.

Az éghajlat általában mérsékelt és tekintve a nagy ellentétek hiányát, kedvező; csupán és ÉK-i határ felé és a magasabb helyeken van zord időjárás; legenyhébb az éghajlata a szász tartománynak, a Rheingaunak és a Közép-Rajna völgyének. Az évi közép hőmérséklet a K-i porosz tó-fensíkon 6,3, a Mosel torkolatánál pedig 10,1°; a téli leghidegebb hónap közepén amott -5,2, emitt 2,5°. A legtöbb eső esik a Felső-Harzban (1700 mm.) és az Óriás-hegységben (1100 mm.), legkevesebb Berlinben, az Ukermarkban és a Nahe-völgyben. A mezőgazdaság előmozdítására a porosz állam számos intézkedést tett; ilyenek a mezőgazdasági hitelegyesületek, az ármentesítő és vizszabályozó társulatok, a mezőgazdasági oktatási intézetek és kisérleti állomások, a talajjavítási egyesületek stb., melyek mind több-kevesebb állami segítségben részesülnek; újabban a parasztbirtokok eldarabolása ellen megteszik az intézkedéseket. Az ipar óriási fellendülése dacára a porosz családoknak legalább 40-45%-a a mezőgazdaságból nyeri kenyerét. Általában a kis- és középbirtok a túlnyomó, kivéve Ny-i P.-ban, Pomerániában és Posenban, amely tartományokban 47-57% nagybirtok. A parasztbirtok a legszámosabb Schleswig-Holsteinban (72,2%), Hannoverben (63,3%), Vesztfáliában (57,8%), K-i P.-ban (51,1%) és a szász tartományban (50%). A megművelt felület nagyságát és a termékek mennyiségét 1893-94. a következő táblázat mutatja:

A termék neve

Megmívelt terület

Termék mennyisége t.-kban

Búza

1 201 085

1 795 228

Rozs

4 562 314

5 312 056

Árpa

855 926

975 628

Zab

2 576 173

2 068 758

Burgonya

2 075 558

20 668 747

Hüvelyesek

632 276

386 130

Réti széna

3 272 647

5 308 942

Lucerna (széna)

1 101 759

1 736 425

Repce

71 614

78 395

Cukorrépa

312 367

7 559 674

Takarmányrépa

225 178

3 632 863

Dohány

4 806

10 303

Komló

3 182

1 476

Az összes megművelt területből esik szántóföldre és kertre 17 606 290 ha. (50,5%), rétre 3 272 647 (3,4%), legelőkre 2 208 275, szőllőkre 20 393, erdőkre 8 192 505 ha. (23,5%). Az 1883-1894-iki átlagos termésből esett minden egyes lakosra 50 kg. búza, 136 rozs, 37 árpa, 13 borsó és bab és 503 kg. burgonya. De miként a mezőgazdaság termékei nem fedezik a szükségletet, ugy az állattenyésztés sem, bár nagy gondot fordítanak mindkettőre. A lótenyésztés előmozdítására szolgálnak a nagy graditzi, trakehneni és beberbecki állami ménesek és a 17, szintén az állam által fentartott kisebb ménes. 1892. volt 2 653 644 ló, 220 öszvér, 4355 szamár, 9 871 381 szarvasmarha (köztük 5 687 460 tehén), 10 109 544 juh, 1 964 009 kecske és 1 253 855 méhkas. A szarvasmarhák közül a legértékesebbek a holsteini és fríz szarvasmarhák; a lótenyésztés a legvirágzóbb K-i P.-ban; a juhtenyésztés hanyatlóban van és most itt is leginkább a hústermelésre fordítják a fő gondot. A halászat, különösen a folyami halászat emelésére újabban nagy gondot fordítanak. Ásványokban P. igen gazdag. Inkább helyi érdekü a borostyánkő-bányászat. Márványt törnek főleg Szilézia tartományba, meszet égetnek Felső-Sziléziában, porcellánföldet ásnak Wettin mellett a szász tartományban, épületköveket különböző helyeken. 1882. a kő- és földbányászattal 179 369 egyén foglalkozott. A szén-, érc- és sóbányászat 1893-ban 596 342 281 márka értéket termelt. A kőszénbányászat a rajnai tartományban a Saar mellett, az Eifeltől É-ra és leginkább az alsó Ruhr mentén, továbbá a Teutoburgi-erdő végső ágaiban, Osnabrück körül, a szász tartományban Wettin környékén, Alsó- és Felső-Sziléziában virágzik; 1893-ban 67 657 844 tonna volt a termelés. Barnaszenet nagyobb mennyiséget szolgáltat a szász tartomány, Brandenburg, Alsó-Szilézia, Köln és Cassel kerületek; 1893-ban 17 553 482 t.-t szolgáltatott. Nagy kiterjedésü kősótelepek vannak a szász tartományban a stassfurti medencében és Erfurt körül, meg Hohenzollerben, amely vidékeken 1893-ban 233 892 t. sót termeltek. A vasérc (4 007 899 t.) leginkább Koblenz, Artnsberg, Oppeln, Wiesbaden, Hildesheim és Osnabrück kerületekben, a cinkérc (787 049 t.) Aachen, Oppeln, Wiesbaden, Hildesheim kerületekben, a rézérc (584 226 t.) Mansfeld grófságban, ezüst- és aranyérc (12 t.) Claausthal körül, a kobaltérc (33 967 márka értékben) a casseli kerületben, nikel- és magánérc (41 419 t.) Arnsberg kerületben tárgya a bányászatnak. Az összes érctermelés értéke 1893-ban 71 380 793 márka. Ásványvizekben különösen Wiesbaden kerület gazdag (itt van Homburg, Wiesbaden, Ems, Schlangenbad, Langenschwelbach, Soden stb.), továbbá Cassel (Nennford, Schwelheim), a rajnai tartomány (Aachen, Kreuznach), Szilézia (Warm-, Salzbrunn stb.).

Lakosság, ipar és kereskedelem.

A lakosok száma a legújabb, 1895 dec. 2-iki népszámlálás szerint 31 847 899. A régibb becslések és népszámlálások szerint volt 1816-ban 10 349 031, 1867-ben 23 971 337, 1871-ben 24 639 706, 1880-ban 27 279 111 és 1890-ben 29 957 367, akik közt 14 703 105 férfi és 15 254 262 nő. 1871-90. a szaporodás 21,3%. Legsűrübb a lakosság a rajnai tartományban (1 km2-re 174,5), Vesztfáliában 120,2), a leggyérebb Pomerániában (50,5%) és K-i Poroszországban (53). Vallás szerint volt 1890-ben 19 230 376 ág. evang., 10 252 807 kat., 95 354 más keresztény és 372 058 izraelita. Az egyes tartományokban felekezetek szerint a következőképen oszlott meg a lakosság 1890-ben:

A tartomány neve

Evangelikus

Katolikus

Egyéb kereszt.

Izraelita

K-i Poroszország

1 675 792

257 159

11 141

14 411

Ny-i Poroszország

681 195

717 532

13 158

21 750

Berlin város

1 352 559

135 407

10 669

79 286

Brandenburg

2 431 307

89 910

6 571

13 775

Pomeránia

1 476 300

27 476

4 788

12 246

Posen

542 013

1 164 067

1 149

44 346

Szilézia

1 921 216

2 247890

6 142

48 003

Szász tartomány

2 383 561

183 233

4 888

7 949

Schleswig-Holstein

1 190 091

21 807

2 833

3 571

Hannover

1 970 091

21 807

5 320

15 112

Vesztfália

1 152 985

1 250 603

5 673

19 172

Hessen-Nassau

1 156 457

455 477

7 625

44 543

Rajnai tartomány

1 295 673

3 351 864

14 391

47 234

Hohenzollern

2 507

62 916

-

661

Összesen

19 232 449

10 252 818

95 349

372 059

Anyanyelv szerint volt 1890. német 26 438 070, litván 121 345, lengyel 2 977 951, vend 67 967, cseh 76 078, vallon 11 058, hollandi 40 959, fríz 48 827, dán 139 399, orosz 2523, angol 10 299, francia 6643, svéd 5984, olasz 5315, spanyol 702, portugál 255 és más nyelvü 3992. Illetőség szerint a lakosság következőképen oszlott meg (1890): német birodalmi 29 789 346, osztrák 46 348, magyar 2846, németalföldi 34 392, dán 31 339, orosz 10 347, brit 7414, norvég vagy svéd 6507, svájci 6096, belga 4932, olasz 4379, francia 1708, egyéb európai 2074, a többi más világrészekből való. A népmozgalom adatai a közvetkezők: 1893. a születések (beleszámítva a halva szülötteket, amelyeknek száma 39 043) száma: 1 195 273, a halálozásoké (bele számítva a halva szülötteket) 785 520 és a házasságkötéseké 248 348. A foglalkozási ágakra nézve az 1882-iki összeirás óta újabb összeirás nem történt. E szerint mezőgazdasággal, állattenyésztéssel, erdészettel és halászattal foglalkozott 11 904 407 (43,63%), iparral (bele számítva a bányászatot) 9 393 750 (34,42%), kereskedelemmel és forgalommal (bele számítva a vendéglősöket) 2 725 344 (9,99%), szolgálatban állók 690 892 (2,53%), állami, magántisztviselők, lelkészek és értelmiséghez tartozók 1 267 810 (4,79%), végre magánzók és közintézetekben lakók 1 267 810 (4,64%). Azóta a gazdasági viszonyok változatával kétségtelenül a foglalkozási ágakban is nagy változás állott be. A kivándorlás, miként egész Németországból, P.-ból is jelentékeny. 1888. a kivándorlók száma volt 63 103, 1890-ben 59 702, 1891-ben 78 141, 1892-ben 76 169 és 1893-ban 53 471. Legtöbben vándorolnak ki Posenból és Ny-i P.-ból, legkevesebben K-i P.-ból. Az ipar újabb időkben erősen fejlődött; a pamutfonásnak és szövésnek székhelyei a rajnai tartomány és Szilézia, a gyapjuszövésé Aachen és Alsó-Lausitz, a vászonszövésé Bielefeld s Szilézia, a selyemszövésé Krefeld és Elberfeld-Barmen; a gépgyártásé főképen Berlin és a nagyobb városok. Nagy hajógyárak vannak Stettinben, Danzig, Elbingben és Kielben, lokomotiv-gyárak Berlinben, Casselben, Lindenben (Hannover mellett), Bredowban (Stettin mellett), Düsseldorfban, Elbingben s Königsbergben; vagongyárak Kölnben, Boroszlóban, Görlitzben, Düsseldorfban és Königsbergben; vaseszközöket készítenek Arnsberg kerületben; agyag- és porcellánárukat a Rajna mellékén, Sziléziában és szász tartományban; üvegeket és üvegárukat Sziléziában, a Saar kerületben, a Rajna mellékén, a szász tartományban és Hannoverben; téglákat főképen Brandenburgban és K-i tartományokban; papirost Sziléziában, a Rajna mellkén, a szász tartományban és Hannoverben; bőrt a Nahe mellékén; butorokat Berlinben; zongorákat a nagyobb városokban; kémiai cikkeket Stassfurtban, Berlinben, Kölnben, Hannoverben; ruhákat és fehérnemüket különösen Berlinben. Az ipar, különösen a gyáripar fejlődéséről tesz tanuságot az, hogy mig 1885-94-ig az állandó gőzgépek száma 47,4%-kal a tovább vihetőké 61,9 és a hajógépeké 64,7%-kal, a gépek lóereje pedig 77,8, 77,3 illetőleg 116,8%-kal szaporodott. Mivel a kereskedelemre vonatkozó adatok az egész német birodalom kereskedelmébe vannak beszámítva, külön kimutatást P. kereskedelméről nem adnak ki. A legfontosabb kereskedelmi középpontok: Berlin, Königsberg, Danzig, Stettin, Posen, Boroszló, Magbeburg, Hannover, Altona, Majna-Frankfurt, Barmen, Elderfeld, Krefeld és Odera-Frankfurt. A forgalom a fejlődő iparral karöltve folytonosan fokozódik; az országutakon és vizi utakon kivül (1895) 28 753 km. hosszuságu vasúti vonalak állanak rendelkezésre. A tengeri forgalom szempontjából jelentősebb helyek: Memel, Königsberg, Pillau, Danzig, Stolpmünde, Kolderbermünde, Swinemünde, Stettin, Wolgast, Stralsund, Sassnitz, Kiel, Altona, Harburg, Geestemünde, Wilhelmshaven, Emden stb. 1894. P. rendelkezésére állott 2086 tengeri kereskedelmi hajó 312 439 t. tartalommal. 1893. a megérkezett tengeri hajók száma volt 50 061, 6 503 227 t. tartalommal, az eltávozóké 49 850, 6 509 910 t. tartalommal.

Alkotmány, kormány és szellemi műveltség.

P. az 1850 jan. 31-iki alaptörvény szerint alkotmányos monárkia, amelyben a törvényhozó hatalmat a király és az országgyülés közösen gyakorolják. A királyi hatalom a Hohenzollern-családban a férfiágban az elsőszülöttség rendje szerint örökös. A törvényhozó testület a képviselők és az urak házából áll. Ez utóbbinak tagjai a királyi család nagykoru férfitagjai, a Hohenzollern fejedelmi család feje, a nemesség 98 képviselője örökösödés jogán, a királyság 4 fő udvari tisztje (a Landhofmeister, Oberburggraf, kancellás s a főmarsal), 46 a királytól szabadon kinevezett s 170 oly tag, akiket a király az erre jogosított testületek ajánlatára nevez ki (az urak házába tagot ajánlani jogukban áll: a 9 egyetemnek, 48 városnak, akiknek a jogot a király megadta stb.). Mindezek külön királyi meghivó adja meg a törvényhozói működésre a jogot. A képviselők háza 433 tagból áll, kiket 256 választói kerületben közvetett választás útján 5-5 évre választanak. A király a képviselők házát feloszlathatja. A törvények kihirdetése és végrehajtása az ő kizárólagos joga. Őt illeti meg a megkegyelmezés, az érdemrendek és egyéb kitüntetések, a háboruüzenés és békekötés joga; ő a legfőbb hadúr. A katonai és egyházi ügyekben kiadott rendeletein kivül minden más rendeletét a miniszterek egyike ellenjegyzi. A királyi ház miniszterén, a polgári és katonai kabineten kivül van P.-ban egy miniszterelnök és 9 szakminiszter; ez utóbbiak: a külügyi, amelynek hatásköre a német birodalom külügyi miniszterére van ruházva, a pénz-, a kultusz-, a kereskedelem-, a közmunka-, a bel-, az igazság-, a had- és földmivelésügyi miniszterek. A minisztériumok mellett mint önálló hatóságok működnek a fő számszék és a evangelikus fő egyházi tanács. A rendeletekre és törvényjavaslatokra nézve tanácsadó testület az államtanács. Közigazgatás céljából a királyság 12 tartományra, ezek kerületekre (Regierungsbezirke, összesen 36), a kerületek pedig járásokra (Kreise, összesen 549) vannak felosztva. A tartományok élén áll a Oberpräsident, a kerületek élén a Landrat, akit mind kinevezett tisztviselők. Mind a községek, mind a faluk, mind a városok anyagi ügyeikben meglehetősen tág autonomiát élveznek. Az igazságszolgáltatásra nézve. l. Németország. Az államadósság 1806. még csak 159, 1885-ben 3901, 1894-ben 6371,5 és 1895-ben 6359,9 millió márka volt, amelynek törlesztésére 1895/96-ban 36 232 814, a kamatok fizetésére pedig 241 231 246 márkát fordítottak. Az 1985/96-ik pénzügyi évre, mely ápr. 1-ével kezdődik, a bevételek 1 899 473 497 márkára voltak előirányozva. A legjelentékenyebb bevételi források: az egyenes adók (161 553 900), indirekt adók (68 022 000), lutri (82 462 400), bányák (119 836 444) és az állami vasutak (983 854 891). A kiadások előirányzata 1 837 214 103 márka; ebből esik a birodalom kiadásainak fedezésére 606 165 435, a pénzügyi minisztériumra 75 760 354, a kereskedelmire 6 918 391, az igazságügyire 94 071 100, a belügyre 53 880 145, a földmívelésire 17 657 368, a kultuszra 107 701 153 márka. A német birodalom egyes államai, Bajor-, Szászországot és Wirttemberget kivéve, a katonai közigazgatás szempontjából P.-nak vannak alárendelve. A porosz hadsereg béke idején áll: 14 750 tisztből, 416 810 legényből és 75 434 lóból. A népoktatás P.-ban mindenütt kötelező; a népiskolákban a tanítás ingyenes, bennük a német nyelv tanulása kötelező és a felügyeletet az állam gyakorolja. Ezért újabb időkben a besorozott katonáknak alig 2%-a maradt iskolai oktatás nélkül. A népoktatás ügyének állását 1891-ből a következő tábla mutatja:

Az iskola neme

Száma

Tanulók

Tanítók

Tanítónők

 

száma

Nyilvános népiskola

34 742

4 916 476

63 237

8 494

Nyilv. felső népiskola és felső leányiskola

550

131 270

2 997

1 314

Magán népiskola

495

21 678

424

283

Magán felső népiskola

1 134

80 868

900

3 159

Tanítóképző-intézeti gyakorló-iskola

176

19 422

-

-

Vakok iskolája

15

635

66

19

Siketnémák iskolája

49

4 080

390

24

Hülyék iskolája

34

1 898

54

44

Árvaházi iskola

72

5 138

167

-

Javítóintézeti iskola

141

6 898

240

-

Összesen:

37 408

5 188 363

68 464

13 337

Ezeken kivül mindenfelé vannak esti, vasárnapi és továbbképző népiskolák. A tanítóképzők száma (1892) 111, a tanítóképzőké 11. A középiskolákról és egyetemekről l. Németország cikket. Technikai főiskolák vannak Berlin-Charlottenburgban, Hannoverben és Aachenben, erdészakadémiák Eberswaldéban és Münchenben, bányászakadémiák Berlinben és Clausthalban, mezőgazdasági főiskola Berlinben, mezőgazdasági akadémia Poppelsdorfban, állatorvosi főiskola Berlinben és Hannoverben, mezőgazdasági intézetek a königsbergi, boroszlói, hallei, kieli és göttingai egyetemek mellett, művészakadémiák Berlinben, Königsbergben, Düsseldorfban és Casselben; ezeken kivül van 10 bányásziskola, 27 bányainasiskola, 28 földmivesiskola és más számos szak- és kereskedelmi iskola. A hadsereg szolgálatában állanak: a hadi akadémia, a tengerészakadémia, a hadi, kadét-, hajós-, altiszti, matróz- stb. iskolák. Mindezekhez járulnak a berlini, hannoveri, casseli, wiesbadeni udvari szinházak, a királyi muzeumok és képtárak. A tartományi és városi irattárak, régiség- és műgyüjtemények, tudományos és művészeti társulatok és egyesületek nagy számmal állanak a tudományok terjesztése céljából a lakosság rendelkezésére. Ezek közül a legtöbb és a legjelentékenyebben Berlinben (l. o.) vannak. - A porosz címert l. Címerek.

Története.

A mai P. őslakói azok a népek, melyekkel a régi kulturnemzetek hajósai a keleti tenger mentén űzött borostyánkereskedés folytán ismerkedtek meg. Ilyenek massiliai Pytheas guttonjai (tán a gótok), Tacitus aestiusai, az a nép azonban, melyről P. nevét vette, a poroszok (porussi, borussi, a. m. okosak, tudósok) a X. sz.-ban tünik fel keletre a Visztulától, mig nyugaton a pomeránok laknak, akikről szintén egy későbbi ország neveződik. A poroszok, mint a litvánok vérrokonai, ezekkel együtt a pásztorok és szántóvetők pogány természetvallásának hódoltak, melyhez nagy szivóssággal ragaszkodtak. Mindazonáltal a kereszténység kivált a lengyeleknek és a német lovagrendnek (l. o.) uralma alatt kemény harcok árán mégis gyökeret vert, a porosz nép javát azonban ki kellett irtani és az igy támadt hézagokat német telepesekkel pótolni. 1283. a mai Keleti-P. helyén mát teljesen német mintára szervezett országot látunk, városaiban a lübecki törvénnyel, a parasztközségekben szabad önkormányzattal; ehhez járul csakhamar Pomerella (Nyugat-P.) s az igy alakult virágzó tartomány kedvéért költözik által a német lovagrend nagymestere Marienburgba. A lengyel Jagellók tulnyomó ereje ellen a rend ugy védte magát, hogy a nagymesteri állást egymásután ajánlotta fel közeli harcias és tevékeny dinasztiák sarjainak. 1510. Albrecht brandenburg-ansbachi őrgrófra esett a választás, aki megtagadta a hübéresküt a lengyel királyoktól, s mikor a hadi szerencse nem kedvezett neki, a rendből kilépett, megváltoztatta az ország szervezetét és a lovagrend birtokát világi, örökös hercegséggé alakította át. Ezt a krakói szerződésben (1528 ápr. 8.) Lengyelország is elismerte, de nem a pápa, aki az új országban elterjedt reformációban és a német lovagrend javainak szekularizációjában kettős veszedelmet látott. Mindamellett Albrecht megtartotta országát, Luther tanának érvényt szerzett és 1544. megalapította a königsbergi lutheránus egyetemet. Albrecht kiskoru és utóbb gyenge elméjü fia Albrecht Frigyes helyett György Frigyes brandenburgi-ansbachi őrgróf uralkodott, aki a Hohenzollernek (l. o.) frank ágából való volt. Ennek György Frigyes személyében való kihaltával (az 1569-iki lengyel örökösödési szerződés értelmében) a brandenburgi ág következett, tehát György Frigyes után Joakim Frigyes és János Zsigmond választók gyakorolták a gyámságot a beteg herceg felett, s mikor az utóbbi 1618. meghalt, P.-ot Brandenburggal egy állammá egyesítették.

P. a választó-fejedelmet alatt. A Hohenzollernek dinasztiája 1415 óta birtokában volt Brandenburgnak (l. az előző kor történetét Brandenburg alatt), de csak I. és II. Frigyes tudtak kormányzatuknak tekintélyt szerezni és azt a csorbát kiköszörülni, melyet luxemburgi Zsigmondnak nembánomsága okozott. I. Frigyes (1415-40, mint nürnbergi várgróf VI. Fr.) nemcsak területben hódított, de megtörte országának örökjogra kapott nemességét; II. Frigyes viszont (1440-1470) megalázta a túlkapásokra hajló városokat, köztük első sorban magát Berlint. Utóda Albrecht Archilles (1470-86) szerencsés háboruival (Pomeránia, Krossen megszerzése) épp oly mély nyomot hagyott a történetben, mint azzal a családi törvénnyel, mely az örökösödést végérvényesen szabályozta (dispositio Achillea). Fiának Jánosnak jelentéktelen uralma után (1486-99) ennek fia. I. Joakim (1499-1535) ragadta meg vaskézzel a kormány gyeplőit. A rablólovagokat kiirtotta, rendezte a közoktatást és igazságügyet (egyetem oderai Frankfurtban, legfelsőbb itélőszék Berlinben), de ugyanolyan eréllyel lépett fel a protestáns vallás ellen is, melyet saját véreit sem kimélve, kegyetlenül üldözött. Neje Erzsébet dán királyleány levén, 1508. a dán ház fiágának kihalta esetére biztosította magának és utódainak Schleswig-Holsteint, de aztán szakított a házi törvénnyel és birtokait elaprózva, a Neumarkot ifjabbik fiának, küstrini Jánosnak adta, míg a többi a választói méltósággal egyetemben az idősbik fiura, II. Joackimra szállott. Ez aztán 1535-71. nemcsak a reformáció határozott hivének, de szerencsés birtokszerzőnek is bizonyult. II. Frigyes liegnitzi herceggel örökösödési szerződésre lépvén, ő volt az, ki Sziléziára nézve a később Nagy Frigyes által érvényesített históriai jogcímet megalapította. Mindazáltal a választófejedelemség igazi fellendülése csak János György idején (1571-98) következett be. Ekkor biztosították maguknak Brandenburg urai a sajátképeni P.-ot, még pedig azáltal, hogy János György unokáját János Zsigmondot eljegyezte és összeházasította Annával, Albrecht Frigyes porosz herceg leányával, aki viszont anyja (egy fiusított jülichi hercegnő) révén jogcímet támasztott Jülich, Kleve és Berg hercegségekre, nemkülönben Mark és Ravensberg grófságokra. Ezt az örökösödési politikát ügyesen és következetesen folytatta János György fia, Joakim Frigyes (1598-1608), aki nemcsak hogy az örökösödési jognak folytonosságáról gondoskodott, hanem a jülichi rendeket is annyira megnyerte, hogy midőn utóda János Zsigmond (1608-19) az utolsó jülichi hercegnek halála után jogait érvényesíteni kivánta, nem kapott ugyan mindent, de Pfalz-Neuburggal osztozván, mégis birtokába lépett Clevének, s a fenemlített grófságoknak. 1618. P.-gal tényleg egyesítette Brandenburgot, de alig egy évig élvezte az ősi politikának gyümölcseit, mert gyógyíthatatlan agybántalomba esvén, 1619 dec.-ben lemondott s pár nappal ezután meghalt. Fia György Vilmos (1819-40) gyenge és következetlen viselkedésével kockáztatta mindazt, amit elődei elértek. A harmincéves háboruban protestáns létére a császár pártjára állott, de ezzel mégsem tudta Wallenstein hadainak zsarolásait népétől távol tartani. Majd ismét kényszerüségből a Berlint fenyegető Gusztáv Adolfhoz pártolt, de ezt is cserben hagyta, mert a svédek háta mögött 1635. a szászok példájára ő is külön békét kötött a császárral és ezzel magára vonta amazoknak ádáz haragját, a pusztító svéd martalócok hadait.

Frigyes Vilmos, a nagy választó-fejdelem (1640-88), a svédekkel fegyverszünetet kötvén, hamarosan fegyelmezett és megbizható hadsereget szervezett; erre támaszkodva megnyerte Holland szövetségét, ugy hogy a vesztfáliai béke megkötésekor P. már számot tevő tényező, melynek ugyan a svédekkel kellett Pomeránián megosztoznia, de az elmaradt földért busás kárpótlást kapott. Mikor igy országa biztosítva volt, minden igyekezetét arra fordította, hogy a lengyel hűbéri kötelezettségtől megszabaduljon, mely 1618 (P. és Brandenburg egyesítése) óta még mindig érintetlenül fennállott. Függetlensége érdekében vett részt a lengyel-svéd háboruban; elébb a svédek, majd a lengyelek részéről kicsikarta P.-ban való korlátlan főhatóságának elismerését, amit aztán az olivai békében (1660) egész Európa helyben hagyott. Ezt a hirtelen szerzett tekintélyt a nagy választó egyfelől Németország érdekében, másrészt a lelkiismereti szabadság megóvására használta fel. Midőn XIV: Lajos francia király a német birodalmat megtámadta, Frigyes Vilmos volt az egyedüli német fejedelem, aki a Rajna-vonal érdekében fegyvert fogott. Lajos ezért a svédeket uszította P.-ra, akiket azonban Frigyes Vilmos az emlékezetes fehrbellini csatában (1675 jun. 18.) legyőzött és országából kiszalasztott. 1685. ismét szembeszállott a mindenható franciákkal és a kiűzött hugenottákat országába fogadván, ezzel irányt szabott utódainak, mint kell P.-ot a protestantizmus fellegvárává tenni. 1686. nagyobb sereget küldött Budavár visszavívására. Halálakor (1688 május 9.) P. az egyetlen konszolidált német választó-fejedelemség 110 840 km2-nyi területen 1,5 millió lakossal, gazdag kincstárral és kitünően fegyelmezett hadsereggel.

Az első királyok. I. Frigyes és I. Frigyes Vilmos. III. Frigyes mint porosz választó-fejedelem az európai hirre jutott porosz hadsereget bőkezüen használta fel Európa érdekében: egyfelől Franciaország ellen tartott a birodalommal, másfelől a császárt segítette a török és a franciák ellen; mindezt azért, hogy a császár őt királynak elismerje. Tényleg ez a szereplés elősegítette kedves tervét s midőn 1700 nov. 16-án megkötötte azt a szerződést, melynél fogva a spanyol örökösödési háboruban egy hadosztályt biztosított a császárnak, az utóbbi a maga részéről belegyezett a szuverén királyi cím használatába. Igy tehát III. Frigyes 1701 jan. 18. Königsbergben maga tette saját fejére a koronát és I. Frigyes néven P.-nak legelső királya lett. Három hatalom el nem ismerte: a pápa, Franciaország és Spanyolország, ám a két utóbbi az utrechti békében (1713) szintén belenyugodott a dolgok új rendjébe, melynél fogva a porosz király, a nélkül, hogy a császárhoz való viszonya változott volna, az európai uralkodók egyenrangu társa lett. I. Frigyes uralkodó tényei, országa területének lehető gyarapításán kivül leginkább alattvalói szellemi életének ápolására vonatkoztak. Ilyenek a hallei egyetem alapítása (1694), a berlini képzőművészeti akadémia és tudós társaság megalkotása, Leibniz dédelgetése. Fia I. Frigyes Vilmos méltán tekinthető P. újrateremtőjének, amennyiben az ő jelentékeny katonai és pénzügyi reformjai nélkül (a részleteket l. Frigyes Vilmos) Nagy Frigyes hatalmas erőfeszítései a szükséges anyagi erő hiányában eredménytelenek maradtak volna. Katonai szempontból is rendkivül érdekes az általa behozott hadkiegészítő rendszer (Kantonssystem), mely ugyszólván az első lépés volt a középkorból által származott zsoldos hadaknak nemzeti honvédelemmé való átalakítása felé. Csakis igy tudta a sereget 38 ezerről 84 ezer főre emelni. Nem kevésbbé mélyre hatók belső reformjai (kötelességtudó hivatalnoki osztály megteremtése, mintaszerü közigazgatás, jó elemi iskolák). Közgazdasági téren: talajjavítás, parlag mezők mívelése, nagy szabásu telepítések (1732-ben 18 000 salzburgi emigráns befogadása).

Küzdelem a nagyhatalmi állásért. Nagy Frigyes és kora (1740-86). A nagyravágyó II. Frigyes mát trónörökös korában meggyőződött róla, hogy a 118 000 km2-nyi P.-ot harmadfél milliónyi lakosságával nagyhatalommá tenni csak ugy lehetséges, ha minden eszközt megragad, hogy az ország területét gyarapítsa. Ez hozta őt mindjárt uralkodása kezdetén ellentétbe Ausztriával, mely, ámbár őt I. Frigyes Vilmos ugy a pragnatika sanctio, mint a lengyel örökösödés kérdésében saját érdekeinek mellőzésével támogatta, a Jülich-Berg-féle örökösödési ügyben mégis P. hátrányára lépett fel és ezt a területet, bárha előzetesen P.-nak volt igérve, mégis 1738-ban a pfalz-sulzbachi ágnak szánta. II. Frigyes trónraléptekor (1740 május 31.) még nyilt kérdés volt, vajjon P. ezt az alkut elfogadja-e vagy sem. Az új király már eleve eltökélte, hogy a szóban forgó területhez ragaszkodik, midőn VI. Károly halála egy sokkal jelentősebb országra terelte Frigyes figyelmét. a prot. Sziléziára, melyhez P. régi jogokat formált. Eleinte hajlandó volt Szilézia egy részének átengedéseért 100 ezer főnyi hadseregével Mária Terézia segélyére sietni; de mikor Bécsben ezt az ajánlatot visszautasították, fegyvert ragadott és a két sziléziai háboruban (1740-1742. és 1744-45.) nemcsak a porosz hadsereg katonai tekintélyét alapította meg, hanem a győzelmek egész sorát sikerült a drezdai békével befejeznie (1745 dec. 25.), melynek értelmében megmaradt Szilézia birtokában. E hirtelen siker féltékenységet ébresztett és Frigyes azért kezdte a hétéves háborut (l. o.), hogy megelőzze Ausztriát, mely egy európai koalició élén meg akarta őt támadni s lealázni. A hubertusburgi békekötésben (1763 febr. 15.) Frigyes megmutatta, hogy fél Európától sem fél; P. tényező lett, amellyel számolni kell és a nagyhatalmak sorában természetes versenytársa lett Ausztriának. Hogy a háboru köztük egy ideig szünetelt, csak Oroszország közbenjárásának és a Lengyelország első felosztása körül való együttes akciónak volt köszönhető. Lengyelországból P.-nak jelentékeny rész jutott (35 500 km2 körülbelül 900 000 lakossal) s ez csak erősebbé tette a bajor örökösödési háboruban (l. o.), amelyben P. részéről II. Frigyes a német fejedelmek élén 1785. először küzdött a német földön való hegemoniáért.

Nagy Frigyes utódai P. a lejtőn. P. Frigyes halálakor a hatalomnak akkora fokán állott (200 000 km2 közel 6 millió lakossal, 200 000 főnyi sereggel és 22 millió tallér jövedelemmel), hogy bárkit is könnyen csábíthatott arra a optimizmusra, melybe a nagy király utóódai tényleg bele is estek. Már közvetetlen utóda II. Frigyes Vilmos (1786-97) teljesen elhanyagolta Nagy Frigyes vezérelveit: a takarékosságot, vallási és véleményszabadságot, de különösen P. nagyhatalmi állásának céltudatos ápolását. Erkölcstelen és álszent udvarával együtt hamarosan elköltötte az állam tartalékalapjait; a vallási szabadságot az 1788 julius 9-iki hirdetett rendelete felfüggesztettel azonkivül behozta a cenzurát. Tétovázó és gyönge politikát követett Franciaországgal szemben. Eleinte 1792. meg kötötte Ausztriával a pillnitzi szerződést és mint a monárkikus elv képviselője harcolt Franciaország ellen. 1793-ban elfoglalta Mainzot; de akkor észrevette, hogy Olaszország Lengyelország további felosztására törekszik, sietett tehát, hogy a szerencsétlen országból maga is kivehesse a részét. Az 1793 jan. 23-án megkötött szerződés értelmében P. megkapta Danzingot, Thornt és Nagy-Lengyelországot, ami nemcsak hogy 57 000 km2 területen 1 100 000 lélekkel szaporította népességét, hanem egyúttal kikerekítette a keleti határt. A kijátszott Ausztria ezúttal semmit sem kapott, amiért most az ellentét közte és P. közt egyre jobban kiélesedett, noha a francia kérdésben szinleg még együtt működtek. A poroszok kétszer győztek (1793 szept. 14. Pirmasensnél, nov. 28-30. Kaiserslauternál), de győzelmüket ki nem használták. Frigyes attól tartott, hogy Oroszország és Ausztria ő nélküle osztják fel maguk között Lengyelországot, 1795. ápr. cserben hagyta szövetségeseit és Baselben a francia köztársasággal külön békét kötött, melynek egyik titkos pontjában a Rajna balpartját engedte át a franciáknak. Azután a lengyel határra küldötte seregeit, hogy a III. felosztásból ő is részt kapjon, a mi sikerült is. A III: lengyel felosztás P. területét ismét 47 000 km2-rel gyarapította (Mazovia, Varsó és Bjalisztok), ugy hogy Ansbach és Bayreuthtal egyetemben (melyet 1791. kapcsoltak P.-hoz) immár kerek 300 000 km2-nyi területen 8 700 000 lakosa volt. De ezzel a tekintélyes terjeszkedéssel jelentékeny pénzügyi és erkölcsi hanyatlás állott szemben; ennél sokkal nagyobb baj volt a közszellem hanyatlása, a nép elégületlensége, a fajgőg és osztálygyülölet, mely II. Frigyes Vilmos halálakor (1797 nov. 16.) előre vetette annak a katasztrófának árnyékát, mely utóda alatt bekövetkezett.

III. Frigyes Vilmos (1797-1840) tanácsosai (Haugwitz, Lucchesini, Lombard, Hardenberg) tanácsára félénk és ingadozó politikát követett, a belügyekben aprólékos takarékossággal és félrendszerszabályokkal érte be, a külügyekben Napoleon diadalait tétlenül, semlegesen nézte és ezzel egyre jobban megingatta a talajt önmaga alatt. Elvakítva Napoleon látszólagos engedményei által (1803-ban 9500 km2-nyi területet kapott P.), még azt is eltűrte, hogy Franciaország Hannover megszállásakor a porosz területnek kellő közepén megfészkelte magát, sőt 1805. a harmadik koalició idején Napoleon érdekében tett közvetítő lépéseket, melyek az austerlitzi csata után (dec. 2.) nem csak hogy nevetséges szinben tüntették fel a porosz diplomáciát, de egyenesen arra vezettek, hogy P. elvesztette Napoleon becsülését. Mert az utóbbi látván, hogy P. mindenbe belenyugszik, hogy elfogadja Napoleon kezéből régi szövetségesének Angliának birtokát, Hannoverát, hogy megköti a kényszerszövetséget: most már elérkezettnek látta az időt a teljesen elszigetelt P. szétrobbantására. Mikor Berlinben is meggyőződtek a háboru elkerülhetetlen voltáról, szinte előre lehetett látni a hadsereg sorsát, melynek szervezete Nagy Frigyes óta rettenetesen sülyedt. Napoleon egyéni genieje könnyedén törte össze az egykor győzhetetlen porosz hadakat. 1806 okt. 10. Saalfeldnél megverte az elővédet, négy nappal később pedig a kétfelé szakadt derékhad ment tönkre Jenánál és Auerstädtnél. A porosz katonaság képtelen volt a további ellentállásra, a polgári hatóság és a kormány fejét vesztette, s mig a király Königsbergbe szökött, a porosz miniszterek hűséget esküdtek Napoleonnak, aki okt. 27. vonult be a porosz fővárosba. Oroszország egy ideig a legyőzött P.-nak pártjára állott, de az eldöntetlen eylaui csata után (1807 febr. 7. és 8.), valamint a friedlandi vereség következtében (jun. 14.) cserben hagyta szövetségesét, aki most már kénytelen volt az oroszok és franciák által megkötött tilsiti békét (1807 jul. 9.) hallgatagon elismerni. Ennek értelmében P. területe 314 000 km2-ről 158 000 km2-re, lakossága 9 750 000-ről 4 940 000-re csökkent.

P. Újjászületése. A reformok kora. P. bukása végre meggyőzte királyát arról, hogy a feudális katonai állam a megpróbáltatás napjaiban nem nyujt biztosítékot és fenkölt szellemü neje Lujza által támogatva, a reformok terére lépett. Jogállamot akart és alkotmányos monárkiát, melynek ereje törvénytisztelet és erkölcsösségben gyökerezik. Ennek megvalósítására hivta meg a király 1807 okt. 4. Stein minisztert, aki a legkitünőbb szakembereket (Schön, Vincke, Stägemann, Niebuhr, Humboldt Vilmos) gyüjtötte maga köré. Az ő előterjesztéseire egymást érték a mélyre ható reformok. Megszünt a jobbágyság, a kincstári birtokok zsellérei örökváltságot nyertek, mi által egy új kisbirtokos osztály keletkezett. Mig egy külön bizottság a katonaságot reorganizálta, a tisztikarból az oda nem való elemet eltávolította s a hadsereg szervezetét modernebb alapokra fektette, viszont egy új városi és községi önkormányzat szabad fejlődést biztosított a polgári elemnek. Az egész reformsorozat befejezéséül tervezte volt egy népképviselet is, amely az egyre jobban fejlődő hazafiságnak alakot volt adandó. Stein, aki alattomban mindent megtett arra nézve, hogy P. egy Napoleon ellen alakuló európai koalicióban tevékeny részt vehessen a népképviselet tervével végleg magára zúdította a junkerek reakcionárius pártját. Egy Wittgensteinhoz irt levele árulás folytán Napoleon kezeibe jutott, s igy külföldi nyomás alatt nemcsak rendszerváltozás állott be, hanem P. 1808 szept. 8. arra is kötelezte magát, hogy 140 millió franknyi hadi sarcot fizet és 42 000 embernél több katonát nem tart. Stein helyébe a junkerek léptek, a pénzügyek rendezésére Altenstein vállalkozott; a franciabarát békepárt mindent eltűrt, mindenben megnyugodott. Ám a siker távol maradt az új rendszer embereitől, Altenstein ugy akart pénzt szerezni, hogy majd eladja Sziléziának egy részét, ami végül mégis csak megbuktatta (1810 jun. 6.). Utóda kancellári címmel Hardenberg lett, aki ugyan a Stein szellemében, de óvatossabban, folytatta a reformokat. Általános adókötelezettség, iparszabadság, a papi javak államosítása gyors egymásutánban követték egymást; 1811. bekövetkezett az általános örökváltság, 1812. a izraelitáknak a keresztényekkel való csaknem teljes egyenjogusítása. Közben pedig Scharnhorst ezer akadály leküzdése után az általános katona-kötelezettséget léptette életbe és ügyes módon játszotta ki az 1808-iki szerződés ama pontját, mely a porosz hadsereg létszámát egyszermindenkorra 42 000 főben alapította meg. Igy nemzeti erőben és szellemben mintegy újjászületve várták be a szabadságharc óráját, amidőn III. Frigyes Vilmos azután népét fegyverre hívta (1813). A legnagyobb lelkesedéssel indult a népnek minden rétege a szabadságharcba, mely bár nem adta vissza P.-nak teljes területét (a bécsi kongresszus a régi 314 000 km2-ből csakis 277 000 km2-t juttatott P.-nak), legalább erkölcsileg felemelte az annyira lesujtott országot és kiköszörülte a régi csorbát. A bécsi kongresszus intézkedéseihez képest kénytelen volt a harmadik lengyel osztozáskor kapott részt Oroszországnak adni; Bajorországnak engedni Ansbachot és Bayruethot; Hannoverának K-i Frízországot, Hildesheimet és Goslart. Amit kárpótlásul kapott (első sorban a Rajna-mellékét), jóformán idegen terület volt. S igy két nagy részre szakítva, keblében az idegen Hannoverával, ellenséges szomszédok közt kellett hozzáfognia az erőgyüjtéshez, melyre a nagy harc után akkora szüksége volt.

IV. Frigyes Vilmos (1840-61). Eleinte ugy az új király, mint a nemzet egyetértőleg törekedett az alkotmány megvalósításán, csakhogy lényegben mégis annyira eltértek egymástól, hogy törekvéseik meg nem valósulhattak. A király az érdemes honfiak jutalmazása és egy általános amnesztia által 81840 aug. 10.) könnyen lecsillapította a forradalmi hangulatot, de az alkotmányt nem a modern jogállam keretében képzelte, hanem a régi feudális hűbérállam alakjában. Ausztriának, valamint Oroszországnak figyelmeztetése ellenére életbe léptette az egyesült országgyülést 81847 febr. 3-iki pátens). Ez két kuriából állott (urak és rendek kuriája), melyeknek részére biztosítva volt a felirati jog, a tanácsadás joga hozandó törvények ügyében; továbbá az adók és kölcsönök megszavazásának joga. Habár a születési arisztokrácia mindkét kuriában túlnyomó többségben volt, mégis fejlődhetett volna az egyesült országgyülésből is igazi népképv

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is