(ejtsd: pusze?), 1. Gáspár, tulajdonképen Dughet, francia
festő, szül. Rómában 1613., meghalt u. o. 1675. Sógorának, P. Miklósnak
tanítványa volt, kinek vezetése alatt olyan gyorsan képezve haladt, hogy már 20
éves korában külön műtermet alapíthatott. majdnem kivétel nélkül tájképeket
festett. Tájképeihez gyakran az ókori v. a bibliai történetekből veszi az
alakokat. Rómában a S.-Martino a"Monti templomban vannak freskóképei szt. Illés
történetéből vett jelenetekkel, nagyon rossz állapotban; 13-13 gyönyörü
temperaképe van a Colonna- és a Doria-palotában; az utóbbiban van 25 óriási
olajfestménye, melyek fényesen bizonyítják a mester dekorativ tehetségét. A
Corsini-palotában is több szép olajfestménnyel, Olaszországon kivül főleg a
madridi muzeumban, a szentpétervári Eremitage-ban, a londoni nemzeti képtárban
és angol magán-gyüjteményekben van kitünően képviselve.
2. P. Miklós, francia festő, szül. Villersben (Normandia)
1594., megh. Rómában 1665 nov. 19. Első mestere Quentin Varin volt Aldelysben.
18 éves korában megszökött hazulról és Párisba ment, hol Ferdinánd Elle és
George Lallemand tanítványa lett, majd Duchesne vezetése alatt a
Luxembrug-palota festményein dolgozott, de megismerkedvén Rafael és Giulio
Romano művei után készített metszetekkel, legfőbb vágya az lett, hogy Rómába
mehessen. 1624 tavaszán megvalósította célját, Rómába érkezve Domenichno
műtermét látogatta, de főleg az ókori remekműveket és a Campagna nagyszerü
vidékét tanulmányozta, a mellett buzgón foglalkozott anatomiai s archeologiai
tanulmányokkal is. Lassankint elismerésre is talált. A huszas évek vége felé
Barberini bibornok számára festette Germanicus halálát (csak metszetekben
maradt fönn) és Jeruzsálem pusztulását (bécsi muzeum). XIII. Lajos király
meghivására 1641. Párisba ment, fényes fogadtatásban részesült, elhalmozták
megrendelésekkel. Ekkor festette az Utolsó vacsorát (St.-Germain-en-Laye
kápolna); Xaveri szt. Ferencet a japániak között stb. Rajzokat készített a
királyi szőnyeggyár és a Louvre nagy csarnoka falfestményei számára, de
megunván ellenségei fondorlatait, 1642 szeptember havában végleg Rómába tért
vissza. A következő időben festette legtökéletesebb műveit. 1643. készült Szt.
Pál látomása (Páris, Louvre); 1644-1648. készítette el a Hét szentség második
sorozatát (London, Bridgewater képtár); Mózes fölfedezése; Diogenes; Salamon
itélete (Louvre); Polyphemus; Mózes forrást fakaszt a sziklából
(Szt.-Pétervár); A horák tánca (London, Hartforg-House); A Parnasszus (madridi
muzeum); Árkádiai pásztorjelenet (Louvre) és számos egyéb, az ó- és új-testamentumból,
a mitologiából és ókori történetből vett képet. Élete vége felé főleg
tájképfestéssel foglalkozott. Követőinek és tanítványainak száma igen nagy.
Ilyenektől való a budapesti országos képtár négy képe is (689, 695, 696, 703.
sz.). Festményei után rendkivül sok metszetet készítettek. P.-ben a franciák
legnagyobb festőjüket ünneplik és méltán. Korában mikor a technika
tökéletessége volt a fő szempont és az olasz mesterek utánzása mindenkit
magával ragadott, finom, művészi érzékkel fordult az ókor és a természet felé,
kiválasztván mindazt, ami világos, egyszerü, előkelő francia-klasszikus
szellemének megfelelt. A rajzra fektette a fő súlyt, de alakjai sohasem válnak
absztrakciókká és szinezése, ha nem is ragyogó: egységes, heroikus tájképfestés
megalapítása. Szigoru formaérzék és a természet bámulatos ismerete, nagyszerü
hangulat és a légtávlat tökéletessége egyesülnek bennök.
Forrás: Pallas Nagylexikon