Poussin

(ejtsd: pusze?), 1. Gáspár, tulajdonképen Dughet, francia festő, szül. Rómában 1613., meghalt u. o. 1675. Sógorának, P. Miklósnak tanítványa volt, kinek vezetése alatt olyan gyorsan képezve haladt, hogy már 20 éves korában külön műtermet alapíthatott. majdnem kivétel nélkül tájképeket festett. Tájképeihez gyakran az ókori v. a bibliai történetekből veszi az alakokat. Rómában a S.-Martino a"Monti templomban vannak freskóképei szt. Illés történetéből vett jelenetekkel, nagyon rossz állapotban; 13-13 gyönyörü temperaképe van a Colonna- és a Doria-palotában; az utóbbiban van 25 óriási olajfestménye, melyek fényesen bizonyítják a mester dekorativ tehetségét. A Corsini-palotában is több szép olajfestménnyel, Olaszországon kivül főleg a madridi muzeumban, a szentpétervári Eremitage-ban, a londoni nemzeti képtárban és angol magán-gyüjteményekben van kitünően képviselve.

2. P. Miklós, francia festő, szül. Villersben (Normandia) 1594., megh. Rómában 1665 nov. 19. Első mestere Quentin Varin volt Aldelysben. 18 éves korában megszökött hazulról és Párisba ment, hol Ferdinánd Elle és George Lallemand tanítványa lett, majd Duchesne vezetése alatt a Luxembrug-palota festményein dolgozott, de megismerkedvén Rafael és Giulio Romano művei után készített metszetekkel, legfőbb vágya az lett, hogy Rómába mehessen. 1624 tavaszán megvalósította célját, Rómába érkezve Domenichno műtermét látogatta, de főleg az ókori remekműveket és a Campagna nagyszerü vidékét tanulmányozta, a mellett buzgón foglalkozott anatomiai s archeologiai tanulmányokkal is. Lassankint elismerésre is talált. A huszas évek vége felé Barberini bibornok számára festette Germanicus halálát (csak metszetekben maradt fönn) és Jeruzsálem pusztulását (bécsi muzeum). XIII. Lajos király meghivására 1641. Párisba ment, fényes fogadtatásban részesült, elhalmozták megrendelésekkel. Ekkor festette az Utolsó vacsorát (St.-Germain-en-Laye kápolna); Xaveri szt. Ferencet a japániak között stb. Rajzokat készített a királyi szőnyeggyár és a Louvre nagy csarnoka falfestményei számára, de megunván ellenségei fondorlatait, 1642 szeptember havában végleg Rómába tért vissza. A következő időben festette legtökéletesebb műveit. 1643. készült Szt. Pál látomása (Páris, Louvre); 1644-1648. készítette el a Hét szentség második sorozatát (London, Bridgewater képtár); Mózes fölfedezése; Diogenes; Salamon itélete (Louvre); Polyphemus; Mózes forrást fakaszt a sziklából (Szt.-Pétervár); A horák tánca (London, Hartforg-House); A Parnasszus (madridi muzeum); Árkádiai pásztorjelenet (Louvre) és számos egyéb, az ó- és új-testamentumból, a mitologiából és ókori történetből vett képet. Élete vége felé főleg tájképfestéssel foglalkozott. Követőinek és tanítványainak száma igen nagy. Ilyenektől való a budapesti országos képtár négy képe is (689, 695, 696, 703. sz.). Festményei után rendkivül sok metszetet készítettek. P.-ben a franciák legnagyobb festőjüket ünneplik és méltán. Korában mikor a technika tökéletessége volt a fő szempont és az olasz mesterek utánzása mindenkit magával ragadott, finom, művészi érzékkel fordult az ókor és a természet felé, kiválasztván mindazt, ami világos, egyszerü, előkelő francia-klasszikus szellemének megfelelt. A rajzra fektette a fő súlyt, de alakjai sohasem válnak absztrakciókká és szinezése, ha nem is ragyogó: egységes, heroikus tájképfestés megalapítása. Szigoru formaérzék és a természet bámulatos ismerete, nagyszerü hangulat és a légtávlat tökéletessége egyesülnek bennök.

Forrás: Pallas Nagylexikon