Pozsonyi vértörvényszék
jog
Mikor Wesselényi összeesküvésének elnyomása után Ampringen
Gáspár 1673. febr. havában Magyarország kormányzója lett, az osztrákok a
legkegyetlenebb módon kezdtek eljárni a felkelésben gyanusítottak ellen.
Szelepcsényi érseket, aki eleintén tiltakozott a törvénytelen állapot ellen,
azzal nyerték meg, hogy reá bizták a protestánsok megtérítését. Ez 1673 aug.
23. körlevelet intézett az összes felvidéki protestáns papokhoz és tanítókhoz,
melyben őket Majláth Miklós koronaügyésznek ama vádja alapján, hogy fő részük
volt az 1669-iki összeesküvésben, a pozsonyi kir. helytartósági törvényszék elé
idézte. Továbbá azzal vádolták őket, hogy a katolikus hitet gyalázzák, a
szenteket és Szűz Máriát gúnyolják, a katolikus papokat pedig megölik. A
megjelent 33 lelkészre hamarosan kimondták a halálos itélete, amelyet a király
kegyelme oda változtatott, hogy vagy örökre kiköltözködnek az országból, vagy
itt maradásuk esetében irásban kötelezik magukat, hogy lemondanak a papi,
tanítói tisztről és legjobb erejük szerint támogatni fogják a kormányt a
lázadókkal szemben. A megrémült bányavárosoknak, melyek követség útján kérték a
királytól a lelkészválasztásra való engedélyt, Szelepcsényi azt válaszolta,
hogy kérelmük felett az 1674 máj. 5. tartandó pozsonyi törvényszék fog dönteni.
Szelepcsényi ismét felszólította a protestáns papokat és tanítókat, hogy
jelenjenek meg, mire sokan Erdélybe, Török- és Németországba menekültek.
Háromszázan mégis eljöttek, kik közül 236 aláirta az előbb említett kötelezvényt,
a többieket börtönbe vetették vagy gályarabságba küldték Triastbe és Nápolyba.
Az utóbbiakat Ruyter közbenjárására szabadon bocsátották.
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|