Praetorius, Michael
Német zeneszerző és zeneíró, 1571. Kreuzburg, elhunyt 1621.
Wolfenbüttel. A braunschweigi herceg udvari titkára és karnagya, szász
és magdeburgi udvari karmester volt. Egyike a 17. század legkimagaslóbb
német mestereinek s a protestáns egyházi zeneirodalom legmarkánsabb
alakjainak, amellett karának legkiválóbb teoretikusa; mint Schütz, ő is
a 17. század fáradhatatlanul gyüjtő, szomjasan felszivó, áthasonitó és
feldolgozó, mind határozottabb s egyénibb nyelvü, mind hatalmasabb
perspektiváju német zegéniuszának megtestesitője. Ismeri korának szinte
minden zenei irányát és technikai lehetőségét s éppúgy merít az
instrumentális és vokális elemeket keverő velencei polychoriából, mint
Viadana koncertáló stílusából, az obligát hangszerkezelés új olasz
technikájából, vagy a francia tánczene-irodalom formavilágából.
Mindezeket az impulzusokat rendkívül erőteljes, egyéni
formálókészséggel olvasztja bele a német protestáns tradíció, a
korálkultúra világába, hogy a sokféle elemből végül is a német műzenei
irodalom új és gazdagabb birodalmának vesse mag alapját. Főművei: Musae
Sioniae (1244 korálének és zsoltár különféle típusú feldolgozásokban, 9
részben) 1605-10, Musarum Sioniarum motetae et psalmi 1607, Missodia
Sionia 1611, Hymnodia Sionia 1611, Megalynodia 1611, Eulogodia Sionia
(60 motett) 1611, Terpsichore (francia zeneszerzők és P. táncdarabjai)
1612, Urania 1613, Polyhymnia caduceatrix et panegyrica 1619,
Puericinium (14 többszólamú egyházi ének) 1621 stb. Zeneszerzői
működésénél azonban sok szemponthól még jelentősebb irodalmi
munkássága: nagy elméleti műve, a Syntagma musicum (1615-20, 3 részben)
a 17. század zenei gyakorlatának (főként hangszereinek és hangszeres
zenéjének), Mersenne Harmonie universelle -je (1636-37) mellett,
legjelentősebb s legrészletesebb forrásmunkája. Kompozícióiból a
legutóbbi ideig meglehetősen kevés jelent meg (főként gyűjteményekben
vagy szemelvényes formában); összes műveinek kiadását 1927. kezdte meg
F. Blume. A Syntagma 2. részét (De organographia, melyhez az 1620.
megjelent Theatrum instrumentorum c. képsorozat is tartozik) a Publ.
der Gesellschaft f. Musikforschung sorozatban R. Eitner (1884), újabban
(facsimilében) W. Gurlitt (1929-30) adta ki, a 3. részt E. Bernoulli
tette közzé (1916). V. ö. W. Gurlitt: Leben und Werke des M. P. 1915,
F. Blume: Das monodische Prinzip in der prot. Kirchenmusik 1925.
Forrás: Zenei Lexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|