Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Pragmatica ... ----

Magyar Magyar Német Német
Pragmatica ... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Pragmatica sanctio

e néven valamely nagy fontosságu államügynek végleges, a messzejövőre kiható elintézését értették, mely azután mintegy megváltoztathatatlannak tekintetett. Igy nevezték: IX. Lajos és VII. Károly francia királyok által 1269., illetve 1438-ban kibocsátott határozatokat; továbbá a német birodalmi gyülését 1439., mellyel elfogadta a baseli zsinat végzeményeit; V. Károly német-római császárnak a németalföldi tartományok egységét kimondó határozatát, valamint az uralkodó családok örökösödését rendező szabályokat, különösen pedig VI. Károly német-római császár, mint a Habsburg-ház (ausztriai ház) feje által 1713. kiadott és a Habsburgok nőágainak a patrimonialis természetü osztrák örökös tartományokra vonatkozó örökösödési rendjét; III. Károly spanyol királynak a Bourbon-ház spanyol és olasz ágainak örökösödésére vonatkozó, 1759-ben kiadott rendelkezéseit; nemkülönben a magyar 1723. I. II. (III.) t.-cikket a Habsburg-ház nőágainak a magyar trónon való örökösödését illetőleg, melyet kezdetben a köznyelv, majd hivatalosan, végre a törvények (1848. törv. bev., 1867. XII. t.-c.) P.-nak neveznek.

Vannak, akik a Habsburg-ház nőági trónörökösödésére vonatkozó összes rendelkezéseket együtt tekintik a P.-nak (legújabban Hauke), mig mások és igy a magyar irodalomban is már Deák Ferenc és azóta következetesen megkülönböztetik a magyar P.-t az osztrák P.-tól, mint ahogy az előbbi nem is pusztán az utóbbinak törvénybe oktatása, hanem a magyar törvényhozás önálló munkája a trónörökösödés ügyének szabályozására és bár az örökösödési sorrendet illetőleg (l. Magyarország alkotmánya) az osztrák P.-val egyezik is, de egyébként sokban eltér tőle, amint azt szintén Deák Ferenc fejtette ki. A magyar P. országos törvény, az osztrák P. családfői intézkedés, u. n. házi törvény (l. o.), melynek érvényességét az uralkodó abszolut természetü hatalmával szerezte és a tartománygyüléseken a rendek elé terjesztése csak a kihirdetésnek volt megfelelő módja; továbbá az osztrák P. a trónörökösödési renden kivül csak a tartományok feloszthatatlanságát biztosítja, a magyar P. pedig az alkotmány biztosítására is tartalmaz feltételeket (alkotmány fentartása, koronázás stb.), amelyek mellett a nőágak örökösödési joga a magyar trónon elismertetett; az osztrák P.-ban a trónöröklés joga a Habsburg-ház összes leányágaira kiterjed, mig a magyar P. szerint csak a III. Károly, I. József és I. Lipóttól leszármazottakra, amit az 1867. XII. t.-c. világosan ismét ki is fejez; végre az osztrák P. még a Habsburg-ház nőágainak kihalása esetére sem ismeri el a szabad választás jogát, mig a magyar P. az említett három nőág kihalása esetére ezt határozottan biztosítja. A magyar P., tartalmát tekintve, a nemzet és dinasztia közti szerződésre vall, melyben a nemzet és a dinasztia közti viszony alapelvei lerakvák; mind a két fél igéretet tesz és elfogad. De az már vitatott, hogy vajjon az élő jog szempontjából bir-e a szerződés jogi természetével? Régebben, mondhatni, az volt az uralkodó felfogás és benne volt az a gondolat is, mint Virozsil megjegyzi, hogy egyoldaluan fel nem bontható és ha egyik fél megsérti, a másikra is megszünik kötelező lenni; mai nap azonban már többen helyezkedtek arra az álláspontra, hogy bár a P. tartalma a szerződésre mutat, mégis a törvény jogi természetével bir igy az ennek megfelelő tulajdonságokkal bir. De a törvény sem változtatható meg egyoldaluan, hanem csak a törvényhozás tényezőinek: a koronás királynak és országgyülésnek egyetértésével, s amelyik egyoldaluan ellene cselekszik, alkotmánysértést követ el s ha e sérelem állandóvá lesz, az alkotmányt függeszti föl s a joguralom helyébe az erőszak lép.

A P.-nak nagy közjogi jelentősége továbbá még abban is rejlik, hogy midőn a trónörökösödést ugyanazon nőágak előnyére és ugyanazon sorrendben szabályozza, mint ahogy az Ausztriát illetőleg megállapíttatott (l. Magyarország alkotmánya), még azt is határozottan kimondja (I. t.-c. 4. §), hogy « azon nő, vagy annak férfi örököse, aki a felséges ausztriai ház örökös országainak és tartományainak, a felséges ausztriai házban bevett első szülöttség rendje szerint örököse, Magyarország és a hozzá csatolt, szintén feloszthatatlannak értendő országok és tartományok igazi királyának tekintessék és koronáztassék», aki ez országokat és tartományokat elválaszthatatlanul, feloszthatatlanul együtt birja és akire a megállapított elsőszülöttség rendje szerint a trónöröklés joga az országlás és kormányzás végett átruháztatott. Ezzel Magyarország és Ausztria közti összeköttetési jogi alapot nyer és belőle folyik már a kölcsönös védelem, amit a P. fel is említ: «Az ország karai és rendei Ő cs. és kir. apostoli Felségének atyai hajlamát, Magyarország és csatolt részeinek előmenetelére, a szomszéd országokkal és örökös tartományokkal mindenesetre a külerőszak ellen is alapítandó egyesülésére irányuló törekvését megértvén, elhatározták» stb. (I. t.-c.); továbbá: «Azért, hogy Magyarország jövendőben minden külső és belső zavaroktól megóvassék, sőt az áldott folytonos nyugalomban és jólétben külerőszak ellen is fennállhasson, elfogadják» stb. (II. t.-c.). Az uralkodó házak a P.-a foglalt örökösödési rendje nemzetközi elismerést is nyert és pedig Spanyolország 1725., Oroszország 1726., Anglia 1731., Franciaország 1738., a német-római birodalom, dacára Bajorország és Köln ellenmondásának, 1732. ismerte el.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is