Prakrit
a szanszkrit nyelv népies szójárása, mely Kr. e. V. sz.-tól
Kr. u. X. sz.-ig a köznép társalgási nyelve volt Indiában. Az irodalmilag
kisimított klasszikus szanszkrittól nyelvtani alakjainak ujabb képzése s
egyszerüsítése, valamint szavainak kopás által módosult formájával különbözik.
Több nyelvtani alakot elvesztett. Számos dialektusra oszlik, melyek azoktól a
tartományoktól, hol beszélték, más-más nevet nyertek. Ilyenek a sauraszeni,
mely az ind szinművek prózai részének nyelve szokott lenni és a költői
maharástri, a mágadhi és az apabhramsa. Tágabb értelemben a páli nyelv
is ide tartozik, mely valószinüleg az Észak-Nyugat-India népnyelveivel rokon.
Legelőször nyert irodalmi felhasználást a páli és a dsainák irodalmi nyelve, az
u. n. dsaina P., melyen ennek a buddhizmustól származó vagy vele egykoru
felekezetnek szent könyvei vannak irva. Aránylag még kevés dsaina mű van
Európába közzétéve. P. nyelvtanokat irt Európában Lassen, Instirutiones linguae
prakriticae (Bonn 1837); Delius, Radices pracriticae (u. o. 1839); Cowell,
Short introdustion to the ordinary Prakrit of the sanskrit dramas (London
1875).
A P. irodalom legrégibb emlékei a szanszkrit drámák alsóbb
rendü szereplőinek és nőalakjainak párbeszédeiben találhatók. Egészen P.
nyelven van irva Rádsa sekhara Karpuramandsari (a szinmű hősnőjétől nevezve
igy) címü darabja (ered. kiad. Durgapraszada és K. P. Paraba, Karpuramanjari of
Sajaçekhara with the commentary of Vâsudeva, Bombay 1887, Kâvyamâlâ
folyóiratból). P. lirai költeményeket irt Hála, eredetiben kiad. Weber: Hâla
Saptaçatakum, herausgeg. m. ausführl. Kommentar (Lipcse 1881). Nagyobb eposzok
közül említést érdemel a Kalidászának tulajdonított, a Ráma-mondával
foglalkozó, Szetubandha, ered. és német fordításban kiadta Goldschmidt
Râvanavaha oder Setubandha (Strassburg 1880-83.). P. meséket nyelvtani
bevezetéssel és szótárral adott ki Jacobi, Ausgewählte Erzählungen in
Mahârashtri (Lipcse 1886).
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|