Precesszió

(praecessio) a. m. előnyomulás, az álló csillagoknak már Hipparchos által Kr. e. V. sz.-ban felfedezett lassu, nyugatról kelet felé tartó mozgása, melynek értelmében évenként, függetlenül helyzetüktől, az ekliptikával párhuzamosan mintegy 50 ívmásodperccel haladnak előre. Ezen feltünő, minden csillagnál közös mozgás elveszti különösségét, ha azon feltevésből indulunk ki, hogy egyszerüen az equator metszési pontja az ekliptikával, a napéjegyenlőségi pontok, egyszersmind a hosszuságok olvasásának kezdőpontja, nyomul évente ugyanily ívvel keletről nyugat felé. Ez értelemben az álló csillagok P.-ja helyett az equinokciumok hátranyomulásáról szólhatunk. Okát Newton adta meg: az egész jelenség a Föld tengerforgásának és ama vonzás következménye, melyet a Nap, a Hold s a bolygók gyakorolnak és gömbalaktól eltérő Föld equatori dudorodására. Ennek folytán a Föld tengelye, noha a felületnek mindig ugyanazon pontjai halad át, a térben nem marad párhuzamos önmagához, hanem ferdén felállított pörgettyühöz hasonlóan kúppalástot ir le. A világpólus tehát a tőle 23° 27"-re fekvő ekliptikapólus körül ugyanily nagy gömbi sugárral biró körben mozog, melynek teljes befutására, minthogy az évi mozgás 50"", mintegy 26 000 év szükségeltetik. Ez időszak a nagy platói év nevét is viseli, s lefolyása alatt mindig más és más csillagok válnak sarkcsillagokká. A jelenlegi északi sarkcsillag a Ursae minoris a pólust még egy ideig megközelíti, azután távozik tőle mindinkább; helyébe lépnek sorban a, b, g, Cephei, majd a Hattyu északi csillagjai, mintegy 12 000 év mulva a Lyrae, a legszebb képzelhető sarkcsillag, azután a Hercules északi csillagjai, a Sárkány farka s 26 000 év mulva ismét a Kis medve. Innen van, hogy valamely helyen nem látott csillagok fel fognak kelni az idők folytán, a megszokott csillagzatok hosszu századokra lemerülnek a horizont alá. És természetes, hogy a P., mely a csillagok hosszát ugyanazon mennyiséggel változtatja, a szélességeket pedig bántatlanul hagyja, a csillag fekvése szerint más-más módon változtatja annak rektaszcenzióját és deklinációját. Végül pedig megváltoztatja a tropikus év tartamát is, azaz azon időt, mely alatt a Nap a napéjegyenlőségi pontból kiindulva, abba ismét visszatér. Mivel ugyanis e pont egy év alatt 50""-cel vándorol nyugat felé, tehát a Nap elé, természetes, hogy a tropikus év az egész 360° befutására szükséges sziderikus évnél annyi idővel rövidebb, mint amennyi alatt a Nap az 50""-nyi utat megteszi. De a P. a Nap, a Hold s a bolygók mozgásának különböző síkja és különböző egyenlőtlenségei, továbbá az ekliptika ferdeségének ingadozása miatt nem állandó, és pontos kifejezése a t évszám számára 50"".23465 + 0"".0002 2580 (t - 1850). Innen következik, hogy a tropikus év tartama sem állandó, s pontos kifejezése ismét 365 nap, 5 óra, 48 perc, 46,3 mperc - 0,00595 (t - 1850) mperc, mig a sziderikus év állandó tartama 365 nap, 6 óra, 9 perc, 9 mperc. Mivel a P. folytán az állócsillagok átlag 72 év alatt 1°-kal nyomulnak kelet felé, világos az is, hogy az állatöv csillagzatai már nem esnek össze azok valamikor azonos volt jegyeivel. Igy p. a kos jegyének kezdőpontja ma tényleg a halak csillagzatában van. A világpólus azonban a P. változásaitól eltekintve is nem pontos kört ir le az ekliptika pólusa körül, hanem még apróbb, csak 19 éves periodushoz kötött mozgássa is bir, melyet nutatiónak (l. o.) szokás nevezni. Mivel a P. végül a jól ismert külső vonzó erőkön kívül különösen a Föld alakjától és belső tömegeloszlásától függ, annak kiszámítása és a csillagászati megfigyelésekből levezetett értékekkel való összehasonlítása némi felvilágosítást is adhat a Föld belsejének állapotjáról.

Forrás: Pallas Nagylexikon