Presbiter

a. m. a legöregebb; a) az ősi keresztény egyházak elüljáróinak neve. A régi keresztény egyházakban az izraelita zsinagógai alkotmány mintájára elüljárókat választották, kik bizonyos hatalmi kört nyertek, jelesül az isteni tiszteletnél a rendre felügyeltek, az egyházközség ügyeit kezelték s az egyháztagok erkölcsi magaviselete fölött felügyeletet gyakoroltak; b) a római kat. egyházban áldozó pap; P.-i rend a püspöki rend után következő s a felsőbb rendekhez tartozó egyházi rend. A püspöki renddel együtt a sacerdotiumhoz tartozik, minthogy csak e két rend jogosít fel a misézésre. (L. Ordinatio.). A P.-eket különösen a protestantizmus s ebben is főként a református egyház ismeri, a lelkész mellé választott, világiakból álló presbiterium tagjait értvén rajtuk.

Forrás: Pallas Nagylexikon

Kapcsolódás

• Egyháztanács