Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Presbiteriá... ----

Magyar Magyar Német Német
Presbiteriá... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Presbiteriánizmus

az az egyházi alkotmányforma, mely a püspökivel éles ellentétben, az egyházat minden papuralmi szinezettől meg akarja tisztítani és a maga körében tényleg meg is tisztítja. A P. ott, ahol az a maga teljes tisztaságában áll fenn, nevezetesen az angol nyelvet beszélő reformátusok között, az egyháztanács (kirk-session), az egyházmegye (presbiterium), a zsinat (synod) s végre az egyetemes gyülés (general assembly) népképviseleti alapon választott tagjai által kormányozza az egyház ügyeit, s a magát zsinat-presbiteri rendszer szerint igazgató és kormányzó s e szerint a P. egyházkormányzati elveit megvalósítani törekvő magyarországi ev. ref. egyháznak, szintén népképviseletileg választott hatóságai: az egyháztanács, az egyházmegye, az egyházkerület, az egyetemes konvent és a zsinat, mindenik egy egyházi és egy világi elnökkel. A P. virágzó egyháztesteket teremtett főként Nagy-Britanniában és az É.-amerikai Egyesült-Államokban.

Hazánkban a P. elveit a XVI-XVII. sz.-ban a felső tiszavidéki református egyházak valósították meg leginkább, amelyek egészen a Károly-féle rendelet megjelenéséig (1734) vonakodtak a püspöki vagy szuperintendensi hivatalt s kormányalakot befogadni. A többi református egyházak a XVI. sz. közepe körül egyházkerületekké alakultak, püspököket választottak s legfőbb kormányzókul ezeket imserték el (l. Episcopalismus). A XVII. sz. harmadik s negyedik évtizedében a 30 éves háboru dühöngése miatt a magyar ifjak a német református egyetemek helyett a hollandiai és angol egyetemeket látogatták nagyobb számmal, azokban megismerték s megkedvelték az angol presbiteráinusok vagy puritánok és independensek kormányzati és szertartási elveit, s azoknak hazai egyházunkban leendő terjesztésére már kint szövetkeztek egymással, haza jőve pedig hirdették, hogy a szuperindendensi hivatal mint papuralmi intézmény megszüntetendő, hanem az egyházak csak esperesek által kormányozandók, sőt hogy mindegyik lelkész a maga gyülekezetének független püspöke; ezenkivül több puritán szokás meghonosításában fáradoztak. Ellenükben a debreceni zsinat (1638) elhatározta, hogy az egyetemekről hazajövő ifjak lelkészi és tanári hivatalokba csak akkor alkalmaztassanak, ha esküvel kötelezik magukat, hogy semmi újítást nem kezdenek. De ennek dacára szaporodtak a P. hivei, különösen akkor, hogy 6 évi kint tartózkodás után haza jött az ezen elveket vallóknak feje és szellemi vezére Tolnai János, I. Rákóczi Györgynek, még inkább nejének Lorántffy Zsuzsannának kegyeltje, előbb sárospataki tanár, majd miskolci, azután tokaji lelkész s esperes. Ez küzdött is egész lelkesedéssel a P. elvei mellett; de a tokaji zsinat mind őt, mind társait hivataluktól felfüggesztette (1646). Az ugyanezen évben Rákóczi György rendeletére összehivott szatmárnémeti nemzeti zsinat hasonlókép eltiltotta a Tolnai-féle újításokat, a püspöki igazgatást, a korábbi egyházi szertartásokat és szokásokat megerősítette, a «puritán» névnek mint botrányosnak használását megtiltotta.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is