Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Primitív tö... ----

Magyar Magyar Német Német
Primitív tö... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Primitív többszólamúság

A tiszta egyszólamúságtól a többszólamúsághoz vezető átmenet több fokozatban történik, melyek sűrűn érintkeznek, találkoznak, illetve keresztezik egymást. Az akkordkíséret nélküli, sőt az akkord fogalmát sem ismerő, tisztán melódikus jellegű homofóniára az orgánumban való éneklés és játék következik; előbb párhuzamos oktávokban és quintekben énekelnek - ami már a női és férfihangmagasság különbségéből is adódik - majd párhuzamos quartokban. Párhuzamos tercek és szextek csak annyiban tartoznak ide, amennyiben tényleg párhuzamosak, vagyis intervallum-nagyságuk mindvégig állandó, nem pedig váltakozva kis és nagy alakjukban szerepelnek a diatonikus effektus szolgálatában. Ez a kezdetben kétszólamú (oktávban, quartban vagy tercben történő) organális ének (primitíveknél szekundokban is előfordul) három- és négyszólamúvá is válhat. Egyik válfaja a kalandozó organum (vagans), melynek szólamai unisonóból indulnak ki, párhuzamos hangközökre (pl. quintre) térnek át és a dallam végén ismét unisonoban találkoznak (l. Organum). A primitív többszólamúság másik fajtája az, melyben a bordun vagy duda, ill. dudaszerű szólam egy állandó felső hangot tart ki, míg egy második szólam ugyanakkor továbbszövi a dallamot. A kitartott hang a dallamnál mélyebb vagy magasabb s vagy állandó, vagy szünetek szakítják meg. Ha ez a kísérő alaphang két vagy több hangból álló motívummá fejlődik, előttünk áll az ostinato (l. o.) formája. Unisono ének vagy unisono hangszeres muzsikálás alkalmával korán jelentkezik a dallam variálására és díszítésére való hajlam is és ebből a törekvésből - kezdetben tisztára véletlenül - kialakul a heterofónia praxisa (a témának és variációinak egyidejű fellépése a különböző szólamokban), mely Kelet-Ázsiában külön művészi formává fejlődött. Ha több játékos vagy énekes az együttesben külön-külön motívumokat intonál és sző tovább, anélkül, hogy az összehangzás módjára ügyelne, már igazi, tiszta polifónia keletkezik. Eredetét talán részben az előénekes és kórus váltakozó éneklésében kell keresnünk, amikor valamelyik fél túlkorán lép be a maga szólamával, még mielőtt a másik befejezte volna a magáét. Ebbe a polifóniába egyes-egyedül az újkori európai zenében szól bele döntő súllyal a harmóniákban való gondolkodás, mely már gondosan ügyel az összecsengés módjára és fokára, a vertikális szerkezetre, konzonancia és disszonancia, dur- és moll-hármashangzatok váltakozására s ennek megfelelően a melódia tonika- és domináns-funkcióinak harmonikus érvényesülésére. Ez a harmóniai szerkezet természetesen sok szempontból rokon az előbb említett különböző ősibb típusokkal; így az orgánummal a népies quintelés -ben és az orgonamixtúrákban, a bordunnal és heterofóniával a mellékszólamok díszítési formáiban. A többszólamúság fokozatos fejlődésében eszerint (filogenetikus módon) mintegy a gyermek ontogenetikus fejlődése ismétlődik: kezdetben a lárma, zaj öröme, később a ritmikáé, majd fokról-fokra a stilizálásé, hangoké, hangsoroké, motívumoké és hangzatoké. Egészen hasonlóan történik a hangszerek kialakulása is. (L. Primitív hangszerek.). A primitíveknél igen elterjedt formája a többszólamúságnak a polyritmika, melyben a különböző ütőhangszerek a maguk önálló, speciális ritmikáját egyidejűleg, de egymástól függetlenül fejtik ki. Pl. valamely 2/4-es énekritmushoz szinkópált 3/4-es dobritmus és egyidejűleg 5/4-es üstdobritmus járul, mintegy ellenszólam gyanánt; általában sűrűn előfordul, - az indiánoknál, a kelet ázsiai kultúrnépeknél stb. - hogy a dob szinkópálással vagy önálló ütemegységekkel, mintegy ritmikus kontrapunkt gyanánt, egyenesen ellene dolgozik a dallam ritmusának. Minthogy a primitív dobtechnika a dobhártya vastagsága és sűrűsége, valamint az ütés módja szerint igen finom hangkülönbségeket meg tud érzékíteni, több ütőhangszer különböző ritmusokban történő egyidejű megszólaltatása közvetlen átmenetet jelenthet a tisztán ritmikus többszólamúságból a melódia többszólamúságához, vagyis a polyritmikától a polifóniához, ha az eredetileg tisztán ritmikus kontrapunkt egyúttal különböző hangárnyalatokat is felidéz. V. ö. Carl Stumpf: Die Anfänge der Musik 1911, E. v. Hornbostel: Über Mehrstimmigkeit in der äussereuropäischen Musik (Bericht über den III. Kongress der Intern. Musikgesellschaft 1909). Felber.

Syringa meyeri "Palibin"Syringa meyeeri "Palibin"

Szerkesztette: Lapoda Multimédia



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is