Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Prónay... ----

Magyar Magyar Német Német
Prónay... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Prónay

(tótprónai és blatnicai, báró és nemes) -család, Turóc vármegye legrégibb előkelő nemes családainak egyike, elterjedve Nógrád, Pest, Nyitra vármegyékben is. Első ismeretes törzse Rechk (comes), IV. Béla király korában élt és 1279. szerezte Tót-Prónát, melyre fiai, I. Pál mester és Serefil 1293-ban III. Endre királytól új királyi adománylevelet nyertek, kinek harcviseléseiben magukat vitézségük által kitüntették. A nemzetség ez időtől fogva szakadatlanul virágzik, több ágra oszlik s vármegyei, majd országos előkelő hivatalokat visel és hazafisága, valamint a tudományok kedvelése s pártolása által tünik ki. Az I. Ferdinánd idejében élt Mátyás (Literatus) Turóc vármegye jegyzője, testvérével együtt a királytól 1563. ősi nemessége megerősítését nyeri új címerrel s ennek maradékai közül I. László alapítja a XVII. sz.-ban a pozsony-trencséni kevésbbé jelentékeny ágat, III. Pál a nógrádi, s ennek testvére I. Gábor pedig a legvagyonosabb pestvármegyei bárói ágat. A nevezett III. Pál utódai, ki Nógrád vármegyének az 1723-41-iki országgyüléseken követe volt, ugyan e vármegyében viseltek időnkint fő-fő hivatalokat. Egyik fia, IV. Pál (1760) kitünt a gazdászat, különösen a borászat terén szerzett érdemei által, s bő ismereteinek a gazdakörökben terjesztése végett, oly korban, midőn irodalmi munkára a táblabiró urak csak nagy ritkán vállalkoztak, kiadta A szőllőknek plántálásáról, helyes műveléséről és a boroknak gondos megtartásáról való oktatás c. értekezését (Pest 1786). IV. Pál fiai közül V. Pál a vármegye egyik legtekintélyesebb vezérfia s 1792. királyi udvarnok volt. Neje, Osztroluczky Zsófiától született kitünő fia János (l. alább) s ennek ismét Kubinyi Ludovikától fia, József (l. szinte alább); IV. Pál öccsének, III. Mihálynak fia pedig, IV. Mihály nógrádvármegyei főjegyző nemzette Ferencet, ki már igen fiatal korában (1818) szolgabiroul vármegyei szolgálatba lépve, mint vezérfiu s elismert bátorságu, elszánt hazafi ama válságos időben, midőn 1823., országgyülésen kivül, alkotmányellenesen, adó s újoncozás vettetett a vármegyékre, kitünő szerepet vitt a megyében. Az ellenszegülő Nógrád vármegye, királyi biztosság kirendelése mellett, közgyülésének a székhelyen megtartásában katoni hatalommal gátoltatván, gyülését Szügyi helységben a szabad ég alatt tartotta meg P. Ferenc buzdítása és elnöklete alatt. Utóbb a hivatalos pályáról elvonulva, gyermekei nevelésének élt, kik a szabadságharcban mint honvédtisztek szolgáltak (György, Péter) s 1855. halt el. II. Mihálynak, ki Turóc vármegyéből Nógrádba telepedett, fia volt I. Gábor, nevezetes jogtudós, táblai ügyvéd, 1751. Pest vármegye országgyülési követe, királyi tanácsos s a bárói ág megalapítója. Ennek s neje, királyfalvi Roth Évának két fia, László csanádvármegyei s II. Gábor gömörvármegyei főispánok, 1770. Mária Teréziától bárói rangot nyertek s II. József alatt nagy szerepet vittek. László báró már 1763. Nógrád vármegye másod-, 1765. első alispánja, kir. tanácsos; testvérével, II. Gáborral együtt bárói rangra emeltetett; azután királyi helytartósági tanácsos lett II. József császár rendszere alatt, melynek ő is testvérével együtt kitüntetett hive volt, Turóc vármegye főispánja, Zólyom, Hont, Liptó, Árva és Gömör vármegyék adminisztrátora s királyi biztosa, 1787. császári királyi valóságos belső titkos tanácsos, József császár halála után pedig Csanád vármegye alkotmányos főispánja 1808 okt. 8. bekövetkezett haláláig. Fia volt Sándor, a tudós ev. egyházi főfelügyelő (l. alább), ki gyermektelen lévén, Lajos nevü testvérének, ezredesnek s a Szt.-István-rend vitézének fiát Albertet (l. o.), a szeptemvirt pestvármegyei főispáni helyettest s koronaőrt, fogadta fiává s örökösévé. II. Gábornak, a másik bárónak pedig Podmaniczky Sarolta bárónőtől 1776. született s 1824. elhalt fia József csász. kir. kamarás után lett unokája III. Gábor (l. alább) s ennek fia Dezső (l. szinte alább), mindkettő országgyülési képviselő s ev. egyházi felügyelő. Másik fia Sylvester Gábor, szül. Pesten 1856 dec. 31. Jogi tanulmányokat végzett. 1879. Lipcsében filozofiai doktorátust végzett. 1879. Lipcsében filozofiai doktorátust tett. 1885 óta főrendiházi tag. 1880. megjelent Ueber Tabaksteurnen (Lipcse) címü tanulmánya. A XVI. sz.-ban az egész csalát áttért az evangélikus hitre s azóta egyike volt a protestantizmus legerősebb hiveinek s támaszainak.

1. P. Albert (báró, Lajos ezredesnek, Wartensleben grófnőtől született fia és Sándor fogadott fia s örököse, szül. 1802 márc. 30., megh. 1867 aug. 14-én. 1846. Pest vármegye főispáni helytartója, azután a hétszemélyes tábla birája, valóságos belső titkos tanácsos, 1860-tól megválasztott koronaőr s igy az ország zászlósa, azután újból a helyreállított hétszemélyes tábla birája lett. 1840 márc. 8-tól fogva nagybátyjának, Sándornak helyét foglalta el az akadémia igazgatósági tanácsában, melynek munkálkodásaiban buzgó részt vett. Az országbirói értekezletnek is Apponyi György gróf által meghivott s a tanácskozásokban résztvevő tagja volt. Az ev. egyháznak 1860-iki általános konventjében egyikévé lett a négy kerületi felügyelőnek, azután pedig a magyarországi ev. egyház főfelügyelői hivatalára választatott meg, melyet a P.-családból maig már négyen viseltek. Nejétől Ráday Erzsébet grófnőtől született fia, Elek, a hadseregnél szolgált. V. ö. Ország Tükre 1862. évf. 12. sz., arcképpel Marastonitól.

2. P. Dezső (báró), III. Gábor báró császári királyi kamarás s ev. egyházi főfelügyelőnek Podmaniczky Sarolta bárónőtől származott fia, szül. Pesten 1848 október 22., elemi tanulmányait az atyai házban végezte, majd a jogot Pozsonyban látogatta; 1871-ben a pesti egyetemen jogdoktorrá avattatott. Már kora ifjúságában kezdett az ev. egyház kormányzatával foglalkozni s előbb esperességi felügyelővé, majd a dunántúli egyházkerület főgondnokává, Radvánszky Antal báró halála után pedig a magyarországi ág. egyházkerület egyetemes főfelügyelőjévé választatott. 1874. a politikai pályán is szerepelni kezdett és először mint a nyitravármegyei verbói kerület képviselője lépett a parlamentbe s ekkor a Ghyczy Kálmán által vezetett középpárthoz csatlakozott, ennek pénzügyminiszterré neveztetése után pedig pártonkivüli állást foglalt el. Atyjának 1875. bekövetkezett halála után a politikai pályától egy időre visszavonult s a családi hitbizományt átvéve, tevékenységét néhány évig ősi birtokai rendezésére fordította. A politikában mindinkább az ellenzéki nézetekhez s a szélső bal zászlójához közeledett; midőn Földváry Mihály pestvármegyei alispán 1878. Bosznia s Hercegovina elfoglalása alkalmával a kormány rendeleteinek végrehajtását megtagadta, a vármegye részéről előfogatokat nem adott: a vármegye e tárgyban tartott zajos közgyülésén ő is megjelent s az ellenzéki eljárás védelmére kelt. 1882., mint a gyöngyöspatai választókerület képviselője, a közjogi ellenzék határozott hivei sorába lépett, azután egy ideig a főrendiházban szerepelt, mint ugyanazon párt elveinek heves szószólója; 1888. még egyszer ült képviselői széken, mint a békéscsabai választókerület függetlenségi párti képviselője; az 1892-iki választás alkalmával azonban már fel nem lépett, hanem a főrendiházban ad független véleményeinek erős kifejezést. Az ágostai egyház főfelügyelői székén a magyar nemzetiség hű védője s a pánszláv törekvések szigoru fékezője. A millenniumi év konventjét okt. 21. lelkes, vallásos és hazafias elnöki beszéddel nyitotta meg, mely a letelt ezer év szenvedéseit és örömeit ecsetelte párhuzamban a protestantizmus fejlődésével, s hogy e beszédet annál emlékezetesebbé tegye, a honalapítás emlékére 1000 forintot adományozott a prot. gyámintézetnek, s másik 1000-et a prot. közalap javára.

3. P. Gábor (II.), a P. bárók egyik ágának feje, ki László fivérével együtt Mária Terézia által 1770. bárói rangra emeltetett, kitünő államférfiu, szül. 1748., megh. 1811 szept. 29-én. 1766. Felső-Olaszországot utazta be, azután rövid időre a hadsereg kötelékébe lépett, de mivel háborura kilátás nem volt, onnét csakhamar más pályára tért át. A családi hagyományokhoz hiven az ev. egyházügy felé fordult, hol csakhamar esperességi felügyelővé választatott. II. József trónralépte után hivatalt vállalva, e felvilágosodott, nemes akaratu, de az alkotmányos formákat mellőző fejedelem rendszerét, mint a pozsonyi iskolai kerület főigazgatója s 1787 nov. 12-től fogva Bars, 1789 jan. 12-től kezdve pedig Gömör vármegye főispánja, buzgón szolgálta. Midőn II. József halála után a magyar alkotmány helyreállíttatott, tanügyi hivatalától felmentetett ugyan, de gömöri főispáni méltóságát még I. Ferenc király alatt is 1810-ig viselte. E közben a koronaőr-jelöltek sorába is jutott 1808. s ugyanakkor belső titkos tanácsos is lett. 1810. pedig ő választatott meg az összes magyarországi iskolák főfelügyelőjévé. Magánéletében derék mezőgazda is volt, ki az angol gazdasági újításokból mindent átvett, amit beleillőnek hitt a magyar gazdasági viszonyokba s általában nagy tisztelője volt a praktikus angol nemzetnek. Kiváló pomologus is lévén, nagy gondot fordított a szőllőművelés javítására. Utódaira gazdag könyv- és kézirattárt hagyott. Podmaniczky Sarolta bárónőtől született 1776. József nevü fia, ki császári királyi kamarási rangot viselt s 1824., legszebb férfikorában halt el s neje, Kubinyi Rozáliától nemzette III. P. Gábort.

4. P. Gábor (III.) báró, szül. Besztercebányán 1812 ápr. 1., megh. 1875 ápr. 1. A gimnáziumi folyamot Rozsnyón, a filozofiát s jogi tudományokat pedig a pozsonyi evang. liceumban, majd az ottani kir. akadémián hallgatta. Az esztetikai tárgyak s különösen a zene iránti szenvedélyes hajlama is már kora ifjuságában mutatkozott, maga is tetszésben részesülő zeneműveket szerzett, melyeknek magyar része Bécsben Drabelli kiadásában jelent meg. Iskolái bevégzése után joggyakornok s aztán vármegyei aljegyző lett Nógrád vármegyében. Turóc vármegye már 1840. országgyülési követévé választotta. Mint ilyen, a már akkor többséggel rendelkező szabadelvü ellenzék tagja lett s ügyes szónoklatai, különösen a vallásszabadság tárgyában 1840 julius 4-én tartott beszéde által, figyelmet gerjesztett. Ő és követtársa Justh József voltak az elsők, kik az országgyülés működéséről magyarul referáltak Turóc vármegyében. Ez országgyülés bevégzése után tudomány- s tapasztalás szomja nagyobb külföldi utazásra készteté s bejárta Német- és Franciaországot, Hollandiát, Dániát és Svédországot. Tapasztalással s ismeretekkel gazdagon tért vissza hazájába s azokat, nagyatyja után öröklött nagyszerü könyvtárában, hol a hiányokat pótolta, drága új könyveket s gyüjteményeket szerzett, s a kötetek számát 10 000-re nevelte, szenvedélyesen buvárkodva, még inkább nevelte s ekként elkészülve, az irodalom terén is megkezdte működését. Több jeles cikkben tárgyalta a hazai viszonyokat, melyek részint külföldi kapokban is megjelentek. 1848. ismét Turóc vármegye küldte követül a halhatatlan országgyülésre; a pesti nemzeti gyülésen azonban csak dec. végéig vett részt. Debrecenbe nem ment el, de mindamellett is 1850. a hadi törvényszék elé idéztetett, s kérdőre vonták előbbi országgyülési beszédeiért s azért, hogy Windischgrätz hercegnél nem jelentkezett. A vizsgálatot azonban ellene megszüntették. 1850. Pesten telepedett le s buzgón munkálkodott a közügyekben, több közhasznu művelődési s tudományos egyesület élére állva, nevezetesen: mint a pesti zenede, kertészeti s baromfitenyésztő egyesületek elnöke s a műegylet tevékeny előmozdítója stb., kitünő hazafias buzgóságot fejtett ki s magyar főúri kötelességeit lelkesen és példaadólag teljesítette. Az ő érdeme főképen, hogy a pesti primitiv hangászegylet rendszeres zenedévé alakíttatott át. Elnöke volt a testgyakorló intézetnek, valamint a műegyletnek is stb. Politikai irodalmi munkásságát is, a fenforgott viszonyok korlátai közt, lelkesen folytatta. 1850. jeles röpiratot adott ki: Ansichten eines Constitutionellen in Ungarnc c. alatt, mely szellemére s irányára nézve Somssich Pál hires röpiratával azonos. Ezenkivül, hogy a folytonos alaptalan vádakra, melyekkel a magyar nemzet német lapokban megtámadtatott, alkalomszerüen megfelelhessen, a Wanderernek és Ostdeutsche Postnak állandó levelezője volt, s mint ilyen, nagy hazafiu tevékenységet fejtett ki. Magyar irodalmi hirét azonban az 1855. kiadott: Vázlatok Magyarhon népéletéből címü jeles munkája alapította meg, mely közelismerésben részesült s 1860 okt. 9. a magyar akadémia levelező tagjai sorába is vezette (franciául és németül is megjelent). Másik, német s francia nyelven megjelent, 25 szép képpel ellátott díszkiadásu könyve az Ungarisches Jagdalbum (Les chasses et le sport en Hongrie). A magyar kertészetről a Pesti Napló 1862. évi 47-48. számaiban irt érdekes cikket. A tudomány, művészet s közügyek körül nagy érdemei jutalmául ugy itthon, mint a külföldről sokszerü kitüntetésben részesült. Itthon cs. kir. kamarás s a Szt.-István-rend vitéze lett s viselte a poroszországi Szt. János és a portugáliai «Boldogságos fogantatás» rendjeleit, a szász-koburg-gothai herceg házi rendjének keresztjét, a württembergi nagy arany emlékérmet. Az emlékezetes 1861-iki országgyülésen teljes odaadással csatlakozott Deák mérsékelt politikájához. 1861. a magyarországi evangélikus egyház fő gondnokává választották. Midőn a magyar protestáns egyház törvény rendelte jogait és intézményeit Thun osztrák kultuszminiszter egy tollvonással meg akarta szüntetni, P. a magyar protestáns egyház valódi helyzetét a külfölddel alaposan megismertetni akarván, több külföldi laphoz egész cikksorozatot küldött, s 1860. egy nagyobb röpiratot is adott ki Hamburgban, melynek címe: Das k. k. Patent vom 1. Sept. 1859 als Mystifikation des Protestantismus in Ungarn, melynek hatása úgy itthon, mint a külföldön igen nagy volt. 1875, elvesztvén szeretett nejét, Podmaniczky Karolina bárónőt, gyermekeivel Olaszországba ment enyhülést keresni, s a firenzei temetőben, hol Dante emlékét kereste fel, agyszélhüdés érte. Holtteste haza hozatott acsai birtokára, s ott 1875 ápr. 7. temettetett el. A magyar akadémiában Haberern Jonathán mondott felette emlékbeszédet 1876 febr. 26. V. o. M. akad. term.-tud. Értekezések VII. k. 2-ik sz. 1876. P. Gábor emléke; Vasárnapi Újság 1857. 47. sz., arcképpel s 1875. 15. sz., arcképpel; 1862. 48. sz. Liszt Ferenc római levele P. Gáborhoz.

5. P. János, a család nógrádi ágából, publicista és szónok, szül. 1790., megh. romhányi birtokán (Nógrád) 1844 máj. 21. Miután tanulmányait bevégzé s a jenai egyetemen is járt, szülőmegyéjében 1818. kezdte meg, mint aljegyző, közpályáját, de azután, minden kecsegtető ajánlat dacára, a hivatali pályáról lelépve, mint teljesen független táblabiró szentelte munkásságát a közügyeknek, mint a hazai törvénytudományban alaposan s mélyen jártas előkelő táblabiró s önzéstelen hazafiságtól lelkesült szónok szerepelve az alkotmány s törvények védelmében. Vármegyéjét, mint annak követe s büszkesége az 1825. s 1832-iki országgyüléseken, két ízben s mindannyiszor fényesen képviselte.

6. P. József, az előbbi Jánosnak egyik fia, szül. Romhányban (Nógrád) 1821., megh. 1884 máj. 16. Középiskolai tanulmányait Rozsnyón, Pozsonyban, Eperjesen, a jogot Losoncon végezte. Az 1843-44-iki pozsonyi országgyülésen Radvánszky Antal zólyomi követ oldalán volt gyakorlaton s később, mint távollevők követe jelent meg; ugyanekkor lett Nógrád vármegye aljegyzője. Az ügyvédi vizsgálatot 1845. letévén, Podmaniczky Frigyes báróval utazni ment, bejárta Németország északi részét, meglátogatta Dániát, Svéd-, Orosz- és Franciaországot. 1846 tavaszán Londonba indult, beutazta Angliát, Skóciát s Irország egy részét, alaposan tanulmányozva az angol intézményeket, a börtönök különféle rendszereit, látogatva a parlament mindkét házát s végig hallgatva a gabonatörvények feletti epokális küzdelmet. Hollandián s Belgiumon és D-i Németországon át térve haza, mint gazdag ismeretekkel gyarapodott fiatal államférfi, vármegyéjénél tiszteletbeli főjegyzőséget vállalt s az ellenzék sorában szerepelt és különösen részt vett az Apponyi gróf udvari kancellár által életbe léptetett adminisztrátori rendszer elleni országos ellenszegülésben. 1844 tavaszán főbiróvá választatott s e minőségében a vármegyei határozatok erélyes végrehajtása miatt 1849 jan. havában a császári csapatok által elfogatott s az új épületben hat heti fogságot szenvedett, 1849 tavaszán azonban szabaddá lévén, vármegyéje által első alispánná választatott s a szabadságharcot eréllyel és hiven szolgálta. Midőn az orosz segédhadak vármegyéjét elfoglalták s ennek kormányát más kezekre bizták, Görgey táborába menekült s ennek fő hadi szállásán küldönc-szolgálatot teljesített egészen a világosi fegyverletételig. A szabadságharc befejezése után ő is kénytelen volt elrejtőzni, de 1850. amnesztiát nyert s csak rendőri felügyelet alatt tartatott. 1859. nőül vevén Almássy Ilonát, lakását állandóan Borsod vármegyébe, Ivánkára tette át s 1861. a borsodvármegyei mezőkeresztesi kerületből választatott képviselővé, miután 1860. az októberi diploma korszakában Nógrád vármegye főispánságával kinálták meg, mit ő azonban e csak félig-meddig alkotmányos időben nem tartott elfogadhatónak. Az 1861-iki országgyülésen a határozati párthoz csatlakozott s 1865. is ugyanazon kerület képviselője volt hasonló programmal és a balközép párt részéről beválasztatott a közösügyi munkálat tárgyalására kiküldött 67-es bizottságba. 1869. harmadszor is ugyanazon programm mellett jelent meg az országgyülésen, de ez országgyülésen meggyőződvén a kiegyezés szükséges voltáról, mely nélkül a reformkérdések célszerü megoldását s a kivánatos előhaladást elérhetőnek nem látta, a nemzet többségével együtt eltért a balközép álláspontjától s 1872. nem lépett fel az új választásnál, sőt egy 1871-iki röpiratában nyilt szószólója lett a balközép politikai elejtésének. E szünetelést külföldi újabb utazásra használta fel. 1875. a fuzió létrejöttével, valamint 1881. is, a mezőkövesdi kerületet ismét képviselte s igy hat országgyülésen át volt a képviselőház tagja s azóta a delegációnak is folyvást tagja s 1880. alelnöke, hosszabb ideig a pénzügyi bizottságnak elnöke, a delegációban pedig egy ízben a hadügyi bizottság elnöke. 1880 jun. 11-én nevezték ki belügyi államtitkárnak, s e magas állásában, melyet közel négy éven át viselt, a minisztert több bizottság s nyilvános tárgyalásban képviselte, nevezetesen a vármegyék rendezése s kikerekítése kérdésében, az államrendőrség, a tisztviselők hivatalos minősítése tárgyában s több szerves javaslat készítésében. V. ö. Fővárosi Lapok 1880. évf. 134. old.; Vasárnapi Ujság 1880. évf. 39. szám, arcképpel.

7. P. Sándor báró, László fia, szül. Acsán (Pest) 1760 ápr. 7., megh. u. o. 1839 febr. 5. A bölcsészeti tanulmányokat Pozsonyban, a törvényt a pesti egyetemen végezte, hol az ügyvédi cenzurát is letette s tudományos műveltségét német egyetemek, különösen a göttingainak látogatásával s nagyobb európai utazással tetőzte be. Már igen fiatal korában történelmi tanulmányokkal foglalkozott, megirta a Bourbon-ház genealogiáját, Erdély történetét stb., melyek azonban csak kéziratban maradtak fenn. Hazájába nagy tudományos készülettel visszatérve, már kora ifjusága óta mint buzgó s lelkes protestáns kezdett fáradozni ev. egyháza érdekében. A bécsi udvarnál azokban a munkálatokban, melyek II. József türelmi ediktumát megelőzték, apjával s ipával együtt dolgozott; 1790., életének még csak 30-ik évében, hitsorsosai bizalma az ev. iskolák fő- s az összes magyar ev. egyház segédfelügyelőségére hivta meg, mely minőségében az 1791-iki protestáns zsinaton mint ennek alelnöke vett részt. Ugyanezen évben aranysarkantyus vitéz s kir. kamarás lett. 1819. az ev. egyház főfelügyelőjévé választatott. Az összes korabeli országgyülések főrendiházában mindig személyesen megjelent, kivévén az 1825-27-ikit, melyen részt venni betegsége gátolta, de ezen országgyülésen is, bár azon jelen nem lehetett, a rendszeres munkálatok felülvizsgálatára rendelt országos küldöttség tagjává választatott. E minőségében irta az 1830-iki országgyülésre Az országgyülés elrendezéséről címó érdekes művét. Főleg pedig maradandó emlékezetet vívott ki nevének, mint a tudósok és töbek közt Kazinczy Ferencnek és Kis Jánosnak is barátja és a tudományok bőkezü pártfogója. Nevezetesen: a magyar tud. akadémia tőkéjét is, melynek azonnal kezdetén, 1830. igazgató tagjává választatott s ülésein buzgó részt vett, 2100 frtnyi alapítvánnyal gyarapította. Utóda nem maradván, testvérének Lajosnak fiát, Albertet (l. feljebb) fogadta fiává s örökösévé. A magyar akadémiában 1840 szept. 4. Székács József rendes tag, ev. szuperintendens tartott felette emlékbeszédet. V. ö. Magyar Akadémia Évkönyvei, 5. köt., 1842; ugyanitt életrajzi toldaék Toldy Ferenctől, 214. old.; Újabbkori Ismeretek Tára, 6. köt., 1885, 113. old.; Társalkodó, VIII. 1839., 25. sz.; Magyar Néplap, 1857., 21. sz. arcképpel; Képes Újság, 1860, II. 26. sz. arcképpel.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is