Protestantizmus

mint gyüjtőnév alatt érteni szokták a keresztény egyháznak azon egyik fő ágát, mely a reformáció következtében a XVI. sz.-ban a római kat. egyháztól különvált. A P. név onnan ered, hogy midőn a speieri birodalmi gyülésen 1529. azon a reformáció hiveire hátrányos határozatot hoztak, hogy amely rendek eddigelé a wormsi határozatot (l. Luther) megtartották, azok ezentúl is tartsák meg, amelyek pedig nem tartották meg, azok minden további újítással hagyjanak fel és a misetartást engedjék meg: ezen határozat ellen a szász választó más öt fejedelemmel és 14 birodalmi várossal együtt ünnepélyesen tiltakozott, protestált és ezen protestációban ügyüket a császár, az összehivandó egyetemes vagy német zsinat és minden részrehajlatlan keresztény biró elé fellebbezték. Később a P. név alá befoglalták mindazokat, kik a reformáció alaki és anyagi elveit elfogadták, vagyis akik elfogadták egyfelől azon nézetet, hogy a keresztény vallásnak egyedüli alapja a minden emberi tételtől és tekintélytől függetlenül magyarázandó szentirás, másfelől a hit által való megigazulás tanát, vagyis azon nézetet, hogy az üdv minden papi közvetítés s minden érdemünk nélkül, ingyen, Isten kegyelméből adatik. Az egyes hitcikkeknek, különösen az úrvacsorára és az eleve elrendelésre vonatkozóknak, különbözőképen való magyarázása folytán a protestáns egyház már a XVI. sz.-ban külön lutheránus és külön református vagy kálvinista egyházzá szakadt szét, mely szakadást a dortrechti zsinat határozatai még erősebbé tettek. Később mindkét egyház keblében ismét kisebb felekezetek s pártok keletkeztek, de összes elágazásai a protestáns egyháznak abban egyetértenek, hogy a róm. kat. egyház csalódhatatlan és egyedül üdvözítő voltának ellentmondanak és ebből folyólag a csalódhatatlan pápa és püspökök főhatóságát, a szűz Mária és szentek segítségül hivását, a szerzetesi és papi fogadalmakat, a búcsujárást, a miseáldozatot, a szakramentumok hetes számát, a tisztítótűzről szóló tant, a jó cselekedetek érdemszerüségét elvetik. Minthogy a P. szó inkább csak nemleges jelentőségünek látszik, azért Németországban azóta, hogy a lutheri és kálvini egyház egymással egyesült 1817 (l. Unio), inkább ezt a szót használják: evangélikus egyház. Magyarországon a P. szónak a két reformált egyházra vonatkozó használása csak a XIX. sz.-ban lett szokássá. V. ö. Jung, Beträgen zur Geschichte der Reformation (1830); Schenkel, Das Wesen des Protestantismus (2. kiadás 1862); Ritschl, Zeitschrift für Kirchengeschichte (1877).

Forrás: Pallas Nagylexikon