Prozelita
meghatározás
(a. m. közeledő, jövevény), általában valamely pártról
v. vallásfelekezetről más pártra vagy vallásfelekezetbe áttérő egyén. A
zsidóknál Krisztus születése körül kétféle P.-k voltak, u. m. a kapu P.-i
(Proselitae portae), értvén alatta olyanokat, akik előbb pogányok voltak, de a
zsidóság egyistenségi tana megragadván lelküket, ők is Izraelnek Istenét
tisztelték, a nélkül, hogy a körülmetélkedési s más mózesi törvényeknek
alávetették volna magukat. Nevüket onnan kapták, hogy ők a jeruzsálemi
templomnak csak a tornácába bocsáttattak be s isteni tisztelet alkalmával a
templom kapuja mellett állottak; az igazság P.-i ellenben megtartották az
összes mózesi törvényeket, többek közt körülmetéltették magukat v. pedig az
újtestamentumi korban felvették az u. n. P.-keresztséget, azaz bizonyos
vallásos mosakodást végeztek. Az ilyenek ugyanazon jogokat élvezték, melyeket a
született zsidók. P.-csinálás alatt azt értik, midőn valaki minden kezeügyébe
eső eszközzel valakit eddigi hitétől eltántorítani és a maga felekezete részére
megnyerni törekszik.
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|