Pszichoterápia

(gör. ?lelki gyógymód?): pszich.-i eszközökkel, kommunikáción át történő gyógymód (terápia), amely főleg az elmegyógyászatban (pszichiátria, gyermekpszichiátria) használatos, elsősorban idegi megbetegedések (neurózis, hisztéria, lelki sérültek, kommunikációs zavarok, személyiségzavarok, fóbia, kényszer, szorongás) kezelésére. A pszichoterápianak többféle kerete, alapformája van. A klasszikus egyéni terápia mellett használatos a csoportos forma (csoportpszichoterápia, pszichodráma), de létezik pár-, család- és rendszerterápia is. Ha a terápiás folyamatban több terapeuta vesz részt, akkor koterápiáról (két terapeuta) van szó. A pszichoterápia alapvető irányzatai néhány tucatra tehetők, a többi ezeknek valamilyen változata vagy leszármazottja. Számos irányzat értéke vitatott, ill. a gyógyítás különböző rendszereiben nem fogadják el. A pszichoterápia legrégibb irányzata a szuggesztió és hipnózis, ez az irányzat ma is él, és sokféle új változata van (pl. Erickson-féle hipnoterápiás irányzat, kommunikációs terápiák, neurolingvisztikus programozás stb.). A pszichoterápia fejlődésének lendületet adott Sigmund Freud és a pszichoanalízis megjelenése. A pszichoanalízis ún. feltáró v. mély terápia, amely kétszemélyes, bizalmi légkörben, a meghatározott időn (általában ötven percen) át tartó ülések rendszeres folyamatában zajlik. A klasszikus pszichoanalízisben a beteg díványon fekszik, a terapeuta mögötte ül. A beteg kimondja szabad asszociációit, ezeket az analitikus időnként értelmezi, különös tekintettel a beteg közléseire, a terapeutához való érzelmi viszonyra (áttétel, indulatáttétel). A klasszikusabb pszichoanalízisből számos irányzat szakadt ki (először a Jung-féle analitikus lélektan, az Adler-féle individuálpszichológia, a Stekel-féle aktív analízis, később az ún. neofreudista irányzatok), majd az isk.-n belül is nagyon sok új diszciplína és módszertani újítás jött létre. A pszichoanalízis ösztönzően hatott a csoportpszichoterápiák fejlődésére. Önálló csoportpszichoterápiás irányzat a pszichodráma, amelynek során színjátékszerűen jelenítik meg a lelki problémákat, és a csoportfoglalkozásokban nemcsak saját bajaik szerepeit játsszák el a résztvevők, hanem mások lelki drámáinak szereplőivé is válnak. E terápiában nagy a feszültséglevezetés, a katarzis jelentősége (ez a pszichoanalízisben is terápiás erő; a rejtett, gyakran tudattalan problémák kimondása emocionális megkönnyebbülést okoz). A pszichoanalízis ellentéteként és kritikájaként jött létre a viselkedésterápia, amely a viselkedéstan (behaviorizmus) elméleti alapjaira épül és a tanuláselméleti szabályokkal hat. Lényege a hibás magatartásmódok tanult mechanizmusainak lebontása és helyettük új, egészséges viselkedésminták kialakítása. Ált. fokozatos gyakorlás, ingerexpozíció a terápia lényege. A viselkedésterápia mindig konkrét tünetekre (szimptóma) irányul, míg a hagyományos terápiák ált. tünetegyütteseket (szindróma), ill. kórképeket (isztéria, fóbia, kényszer, neuraszténia) vesznek célba. Önálló irányzat az ún. kognitív terápia, amely a tünetek mögötti hibás tudati-logikai struktúrákat változtatja meg, fokozatos gyakorlásokon, feladatokon át. Mivel a kognitív terápia műveletei hasonló jellegűek, mint a viselkedésterápiák (amelyek ugyancsak tucatnyi alapvető változatban és sokféle kombinációban használatosak), a legelterjedtebb az ún. kognitív viselkedésterápia. Újabban a pár- és családterápia van elterjedőben. a családterápia használatos a pszichózis, ill. a skizofrénia terápiájában is. A pszichoterápiaák alapproblémája a hatékonyság kérdése. Sokterápiás módszer esetében nem bizonyítható a hatékonyság. Minden pszichoterápias irányzat hosszú képzési folyamatot igényel, rendszerint a terapeutának magának is meg kell tapasztalnia a terápiás folyamatot (a pszichoanalízisben ez az ún. kiképző analízisben történik), és a terápiás munka először segítő ellenőrzés (ún. szupervízió) mellett folyik. A pszichoterápiák fejlődése sokban hozzájárult a lelki egészségmegőrzés (mentálhigénia) kialakulásához, ebben gyakran pszichoterápiás módszereket tanítanak átlagos, nem beteg embereknek. Említést érdemelnek a testérzésekkel operáló terápiák. Ezek közül a leginkább elterjedt az autogén tréning, amely főleg a vegetatív folyamatok szabályozását javítja (neuraszténia).

Buda Béla