Szergejevics Sándor, orosz költő, szül. Moszkvában 1799 máj.
26. (ó-naptár), megh. Szent-Pétervárott 1837 jan. 19. (ó-naptár). Atyja, P.
Gavrilovics Gergely helytartói címmel Lengyelországban viselt előkelő hivatalt,
anyja Hannibal Oszipovna Nadjezsda unokája Nagy Péter cár néger eredetü belső
emberének, Hannibal Petrovics Ábrahámnak. P. az akkori előkelő házaknak dívott
szokás szerint egészen francia nevelésben részesült, annyira, hogy
felcseperedvén, első verses kisérleteit is francia nyelven irta. Elvégezvén
iskoláit, a külügyminisztériumban kapott alkalmazást, de tovább is hű maradt
irói hajlamaihoz s főképen a történelmet, a klasszikus irodalmat és Byron
munkáit tanulmányozgatta. Minthogy időközben néhány szabadabban eszmélkedő
verset irt, különösen pedig minthogy gyakran tett szabad gondokozásra valló
nyilatkozatokat, áthelyezték a besszarábiai, majd az odesszai helytartósághoz.
Ez bizonyos tekintetben kisebbszerü számkivetés volt ugyan, de rendkivül előnyös
hatással volt költői fejlődésére, mert Dél-Oroszország poétikusa volta, a
hellén világra emlékeztető szép égahjlata felduzzasztották P. fogékony lelkében
a költészet csiráit. Eme romantikus élet hangulatában irta Ruszlan és Ljudmila
c. költői beszélyét, mely hirnevét megalapította. Ezt követte a Kavkazszkíj
pljennjik (Kaukázusi fogoly) és Bahcsiszerajszkíj fontan (A bahcsiszáji
forrás), melyeken ugyan meglátszik már Byron hatása, de amelyeken
félreismerhetetlen, hogy hazai földből fakadtak. Ugyancsak itt fogamzott meg
benne halhatatlan verses regényének, Anyégin Eugénnek alapeszméje is és it
tkezdte azt megirni, ezekkel menvén át a romanticizmusra abból a
pszeudoklasszikus modorból, mely akkoriban még az orosz irodalomban uralkodott,
s melynek nyügét viselte eleinte maga P. is. Odesszából egy szatirikus verse
miatt, melyet Voroncov grófra irt, egy cári rendeletre «rossz magaviselet»
ürügye alatt ki kellett lépnie a szolgálatból s a pszkovi kormányzóságban fekvő
mihajlavói birtokára mennie, hol hosszabb időre internáltatott. Itt irta meg
Anyégin Eugén IV., V. és VI. énekét és a Cigányok címü poémáját; itt kezdte el
Borisz Godunov drámáját is, amely azonban befejezetlenül maradt. Ugyancsak itt
irta tréfás elbeszélő költeményét, Nulin grófot, melynek alapeszméje - mint egy
levelében maga említi - Shakspere Lukréciájának olvasása közben ötlött eszébe,
mert «mi történt volna, ha Lukréciának az a gondolata támad, hogy Tarquiniust
nyakon vágja?» Hanem a mihajlovói internálás szerencsére nem tartott sokáig, I.
Miklós cár megkoronázása alkalmából magához hivatta a költőt s miután ez
őszintén kitárta az uralkodó előtt lelkét, a cár kinevezte országos
hisztoriografusnak és megnyittatta előtte a levéltárakat, egyben dúsgazdag évi
fizetést rendelvén neki, sőt az iránt is rendelkezve, hogy az ostoba cenzorok
ne ingerelhessék a nagy költőt, ő maga, a cár fogja ezután P. műveit
cenzurázni. Szt.-Pétervárra visszatérvén, fő munkáját Anyégin Eugén címü verses
regényét rendezte sajtó alá (Szt.-Pétervár 1826; magyarul Bérczy K. fordításában,
Budapest 1866, jelent meg), s megkezdte Poltava c. elbeszélését. Anyégin Eugén
kétségtelenül Byron hatása alatt keletkezett, de mégis annyi eredetiséggel,
annyi orosz szellemmel, annyi bájjal és költőiséggel, hogy benne az orosz költő
felülmulta az angol mestert. Anyégin mai napig is a legszebb, legkedveltebb
ebben a műfajban az egész világirodalomban. 1831-től kezdve P. állandóan
Szt.-Pétervárott tartózkodott s mint országos történetiró elkezdte megirni Nagy
Péter történetét; megirta Pugacsev lázadását (Szt.-Pétervár 1843). Vannak tőle
igen jó prózai elbeszélések is. Kapitanszkájá docská (A kapitány leánya);
Pikovájá dáma (A pikdáma), Dubrovszkíj stb. Nemsokára házassága után párbajba
keveredett Hekeren Dantes Györggyel, egy külföldi diplomata fiával (aki P.
sógornőjét készült ugyan feleségül venni, de feltünően udvarolt P. feleségének)
s a párbajban golyótól találva halálosan megsebesült. Miklós cár évi 40 000
rubel járadékot rendelt hátramaradt családjának. 1880. szülővárosában, 1884.
pedig Szt.-Pétervárott emeltek neki emléket. Összes művei először 1839-41.
jelentek meg 12 kötetben, azóta pedig temérdekszer. Ez idő szerint legjobb a
szentpétervári orosz irodalmi segélyegylet kiadásában megjelent öt kötetes
gyüjtemény: Szocsinjenjija A. Sz. P.-a (P. Sz. S. munkái, Szt.-Pétervár 1887).
Műveiből magyarra több darabot lefordított Zilahy K. V. ö. Szabó Endre, Orosz
költők (Budapest 1891) s Byronizmus P.-nál (az Élet folyóirat 1891. I. évf. 2.
köt.); Vasárnapi Újság (1855. évf. 31., 1880. évf. 413. és 435. old.).
Forrás: Pallas Nagylexikon