János László (felsőeőri), egri érsek, szül. Nagy-Lángon
(Fehér) 1772 nov. 2., megh. Bécsben 1847 dec. 2. Első kiképzését a
székesfehérvári gimnáziumban nyerte, majd a pécsi akadémiára ment, melynek
végeztével állami szolgálatba akart lépni. De mivel Budán a főkancelláriába nem
vették föl, egy palermói gróf mellé magántitkárul szegődött. Útra is kelt vele
1792 tavaszán, de mielőtt Sziciliába átmentek volna, megváltoztatta szándékát
és visszatérésre határozta el magát. A déli vidék látása nagy befolyással volt
költői kedélyére. Visszautazásakor Velencén és Bécsen keresztül egy volt
cisztercitával találkozott, akivel való társalgásban annyi gyönyört élvezett,
hogy a cisztercita rendbe kivánt felvétetni, mi 1792 okt. 18-án Lilienfelden
(Alsó-Ausztria) sikerült is. A teologiát St.-Pöltenben elvégezvén, 1796 pappá
szentelték és a konvent pénzügyi és irodai dolgainak rendbeszeszedésével bizták
meg. 1807. türnitzi plébános lett, mint ilyen megmentette községét a franciák
által való leégetéstől. 1811. lilienfeldi prior, 1812. u. o. apát. A
lilienfeldi alapítvány könyvtári, kép-, természettani és technologiai
gyüjteményeit nagyban gyarapította és az ottani környék szépítésére is sokat
tett. 1818. szepesi püspök lett, mint ilyen tanítóképzőt alapított. 1820.
velencei patriárka, 1821. dalmát primás és császári titkos tanácsos. 1827. egri
érsek. Szive Egerben nyugszik, mig testét akaratához képest a lilenfeldi
temetőben takarították el. P. szeretetre méltó ember, lelkiismeretes és buzgó
pap, a művészetek pártolója, a szegényeknek igazi atyja, a tudományok dísze
volt. Jótékonysága különösen oly nagy szabásu volt, hogy mint szegények atyját
emlékpénzzel tisztelték meg. Egerben tanítóképzőt és rajziskolát alapított, az
egri nagy templom felépítését létre hozta, melynek belső ékesítésére 10 000
forintot hagyományozott, az omladékvárat kálváriává alakíttattat, a város és az
érseki lakot folyton csinosíttatta, a nemzeti muzeumnak nagy becsü és ritka
műízléssel gyüjtött képtárt adományozott, a karlsbadi és gasteini fürdőkben,
hol gyógyulást keresett, katonai kórházakat alapított stb. P. kiváló német
költő volt és ritkán találtak német költemények oly számos és szebbnél szebb
kiadásra, mint az ő költeményei. Költői művei ezek: Historische Schauspiele
(Die Korwinen, szomorujáték 1 felvonásban; Carl der kleine, König von Ungarn,
szomorujáték 5 felvonásban; Zrini"s Tod, szomorujáték 5 felvonásban, Bécs
1810); Tunisias (eposz, u. o. 1819, 1826. átdolgozta Udvardy Ignác, Buda,
1839); Perlen der heiligen Vorzeit (Bécs 1821, lefordította Kazinczy Ferenc,
Szent Hajdan gyöngyei címmel); Rudolph von Habsburg (Rudolphias, eposz, u. o.
1825, 1826); Bilder aus dem Leben Jesu u. der Apostel (Lipcse 1842 és 1843);
Lieder der Sehnsucht nach den Alpen (Stuttgart 1845). Összes költői műveit 3
kötetben kiadták Stuttgartban 1845. A magyar tudományos akadémia 1844 dec. 24.
tiszteleti taggá választotta, mely kitüntetésért viszonzásul 2000 forintot
hagyományozott az akadémiának. V. ö. Koncz Á., Egri egyházmegyei papok az
irodalmi téren; Wetzer-Welte, Kirchen-Lexikon.
Forrás: Pallas Nagylexikon