Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Pyrrhos... ----

Magyar Magyar Német Német
Pyrrhos... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Pyrrhos

1. Epirus királya, a fejlődő római világhatalom legelső és legveszedelmesebb ellenfeleinek egyike. Demetrios Poliorketes zászlói alatt vitézül harcolt Ipsos mellett. Az ipsosi csata után Görögországba ment, majd Alexandriába, hol I. Ptolemaios mostoha leányát feleségül vette. 296. visszatért Epirusba, melyet egy Neoptolemos nevü trónkövetelő bitorolt; az utóbbival kötött egyezség értelmében visszakapta Epirusnak jelentékeny részét. 295., Neoptolemos halála után, végre úrrá lett az egész ország felett. Uralmát az ősi földön megerősítvén, lassanként kisérletet tőn arra nézve, hogy birodalmát kiterjessze s a szomszéd országokat hatalmának körébe vonja. Igy került összeütközésbe Demetriosszal. Makedoniát elfoglalandó, már-már behatolt az országba, de csak akkor jutott hozzá, midőn Ptolemaios, Lysimachos és Seleukos szövetségre léptek Demetrios ellen és P.-t is bevonván, egyenesen kötelességévé tették, hogy Makedoniát foglalja el, ami hamarosan meg is történt, mert a makedon hadsereg az első vesztett csatája után átpártolt hozzája. De a szövetségesek is felismerték a P.-ban rejlő veszedelmes erőt és meg akarván őt előzni, Lysimachos olyan hirtelen és túlerővel támadt rája, hogy P. nemcsak Makedoniát vesztette el, de még Epirus birtokában is alig tudta magát megtartani. Tevékeny lelkének új tér nyilt az által, hogy a rómaiak által erősen szorongatott tarentumiak 281. segítségül hivták. Először (280) Herakleiánál, másodszor Asculumnál (279) verte meg a rómaiakat. Plutarchos szerint e csata végén igy kiáltott fel: «Még egy ilyen győzelmet s elvesztünk.» (Innen ered a Pyrrhos-i győzelem kifejezés). Ekkor feláldozta Tarentum ügyét és teljes erejével Sziciliára vetette magát, melyet a karthagóiak elhódítani igyekeztek. Sziciliában ujjongva fogadták, de egyrészt kegyetlenségei, másrészt Lilybaeum ostrománál szenvedett balsikerei annyira elfordították tőle Szicilia lakosainak szivét, hogy ismét a púnokhoz pártoktak át és midőn P. Karthagóba vitorlázott, hogy az ellenfelet saját földjén támadja és gyöngítse, háta mögött egymás után fellázadtak ellene. 276. feladta Sziciliát, melyre pedig mint Agathokles rokona, történeti jogokat is támaszthatott. Útközben tengeri hadereje sokat szenvedett a karthagói hajóktól, de azért Lokrinál kikötött és a tarentumiakkal egyesülve, Beneventum mellett várta be Manl Curius Dentatus csapatait, akiknek fegyverétől azonban döntő vereséget szenvedett (275). Seregének romjaival visszatért Epirusba. 272. új hadjáratot indított Peloponnezus ellen, de Argosznál elesett. V. ö. Hertzberg, König P. (Halle 1870) és Scala, Der Pyrrhische Krieg (Berlin 1884).

2. P., Achilleus fia, l. Neoptolemos.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is