Quintilianus

Marcus Fabius, római iró, szül. Kr. u. 35 és 38 közöttvalószinüleg Calagurrisban (Hispania), megh. 96. vagy csakhamar ezután. Atyjarétor volt, aki fiát gondosan neveltette. Rómában korának legelső szónokaithallotta (Julius Africanust, Servilius Novianust, Galerius Trachalust, VibiusCrispust, Julius Secundust). 59. visszatért Hispaniába, s ott maradt 68-ig,amikor Galba császárral együtt Rómába ment s ott is maradt kettős minőségben,mint ügyvéd és a retorika nyilvános tanára; ez utóbbi állásában ő volt az első,aki Vespasian idejében tanári működéséért fizetést húzott. Tanítványai köztnagy számmal akadtak politikai és irodalmi kitünőségek (az ifj. Plinius,Domitianus huga Domitilla, talán Tacitus is). Husz év nyilvános tevékenységután visszavonult s Domitianustól a consularia ornamentával járó kitüntetéstkapta. Tapasztalatainak és tanulmányainak gyümölcse fő műve: De institutioneoratoria, melyet 92-93-ban kezdett meg és 94-95. fejezett be. Tizenkét könyvbenmindazt összefoglalta, amit a görög és római szónokok elméleti és gyakorlatitéren megalkottak, s erről a szónoklatnak, sőt tágabban véve, a tudományos éserkölcsi alapokra fektetett stilusnak olyan kézikönyvét alkotta meg, aminőhözfoghatót az ókorban hasztalanul keresünk. Kisebb jelentőségü művei (melyeknekegyébként csak címeit ismerjük): Libri II artis rhetoricae, az akarata ellenközzétett Sermones, s a következő: De caussis corruptae eloquentiae (melyet egyidőben tévesen akartak Tacitus hires dialogusával azonosítani). A nekitulajdonított Declamationes c. munkának (19 nagyobb és 145 kisebb beszéd ésvázlat) semmi köze Q.-hoz.

Forrás: Pallas Nagylexikon