Racionalizmus

(a latin ratio-ból), a filozofiában az az irányzat, mely azigazi ismeret forrását a tiszta észben keresi, ellentétben azzal a felfogással,mely minden tudást az érzékek benyomásaiból származtat. A R. gyökerei a görögfilozofiában keresendők, mely már Sokrates előtt bizalmatlan az érzékektanubiztonysága iránt, mert a gondolkodás a dolgok mivoltát illetőleg az érzékilátszattól egészen elütő eredményekhez vezet. Innét kezdve megmaradt afilozofiában a bizalmatlanság az érzékek iránt, mely Platon idealisztikusfilozofiájában tetőpontját éri el; az elvi ellentét azonban sokkal későbbfejlődött ki, midőn az ismerettani problemák jobban előtérbe nyomultak. Azújabb filozofiában Descartes az első racionalista; ő nála sem éles az elviellentét, de midőn az igazság kriteriumát az ész tiszta és határozottbelátásában találja, továbbá a matematikai tudást némileg minden tudásmintájának tekinti, megvetette az igazi R.-nak mélyen nyugvó alapját. Descartesközvetlen követői: Malebranche, Geulinx, Spinoza tényleg, amennyiben nemmisztikusok, racionalista irányba terelik a filozofiát. Határozottabbankülönülnek el az irányok az ellenkező álláspont kifejtésével. Hogy az érzékitudás fontos, ennek belátása elől a filozofusok sem igen zárkózhattak el soha;a renaissance korában akár hányan utalnak a tapasztalati tudás becsére; detudományosan csak az angolok, Bacon, még inkább Hobbes és leghatározottabbanLocke állapítják meg az empirizmust; Locke már polemiával kezdi művét, tagadja,hogy velünk született eszméink volnának; lelkünket üres laphoz hasonlítja,melyre a tapasztalat irja föl betüit. Még következetesebb Berkeley és Hume, afranciáknál Condillac és a materialisták. Ezek kifejtik, hogy pusztán azérzékek útján kapunk minden tudást (szenzualizmus), más tudás nincs is, az u.n. értelmi tudás nem egyéb mint az érzéki benyomások némi átalakítása,kombinációja. A R.-t pedig legnyomósabban fejti ki Leibniz, aki kompromisszumotkeres ugyan az empirizmussal, de voltakép az érzéki tudást is racionalizálja.Mert nála az érzéki tudás csak homályos, zavaros módja az értelmi tudásnak ésaz érzéki tudás is csak látszólag érzékeinkre gyakorolt hatása a dolgoknak,voltakép pedig alsóbb foka a belső lelki fejlődésnek, Ezek az ellentétek még világosabbálesznek Kant filozofiájában, aki eleinte racioanlista, később ahhoz a nézethezjut el, hogy az érzékek s az értelem függetlenek egymástól, mindegyik különtényező az ismeret alakításában, ugy hogy csak a kettő együtt alkot igazitudást. A szerepeket pedig olykép osztja meg, hogy az értelem adja atudásformáját, az érzékiség a tudás anyagát; anyag forma nélkül, forma anyag nélkülnem igazi ismeret. Kant óvatos megállapodásai után újra föléled a R. Fichte,Schelling és Hegel filozofiájában, főleg az utóbbi szaporítja a magafilozofiájával azokat a merész kisérleteket, hogy látszólag tiszta észből,tiszta okoskodás útján lehessen a mindenség rendszerét leszármaztatni. A maiismerettan sem tisztázta eléggé a kérdést s nem igen jutott túl Kant álláspontján.Virágzó korszakát éli a R. a XVIII. sz.-ban, noha az angolok már akkor erősenrongálták elméleti alapját. De akkor kihatott az életbe, a többi tudományokra,akkor volt a műveltek világfelfogása, sőt az állami s társadalmi életben intézőerő. Az élet elavult hagyományos formáival és visszaéléseivel szemben azészszerüségre való hivatkozás a reformkorszak nagy jelszava volt; az emberekértelmét felvilágosítani, az észszerüt és természetest jogaiba visszaiktatnivolt a század nagy tendenciája. A francia forradalom a hagyományos fejlődésteljes elvetésével, az állami és társadalmi rend észszerü alakítisával a R.bélyegét hordja magán. A vallás terén ugyanakkor a R. jelenti a csodáknak avallásból való kiküszöbölését és a vallásnak a tiszta észre és erkölcsre valóalapítását. Ebben az értelemben Lessing és Kant is racionalisták, a pozitivvallás formáinak értéke csökken és csak annak tulajdonítanak becset, amit avallásból tiszta ésszel be lehet bizonyítani s ami a vallásból az erkölcsiségetszolgálja. V. ö. erre vonatkozólag Ständlin, Gesch. des Rationalismus (Göttinga1826); Rückert, Der Rationalismus (Lipcse 1859).

Forrás: Pallas Nagylexikon