Rebarbara

(rabarbarom, Rheum L.), a sóskafélék családjának neme,szakállgyökérrel, köpcös, húsos tőkével, vastag, bütykös szárral, kürtőspálhájú, nyeles tenyeres erű puha levelekkel, pároséltü (ritkábban hím-özvegy),bő fürtű, hatos-tagú leples virágban 2×3 hímmel és háromélü termővel. Több mint20 faja Közép- és Elő-Ázsia sziklaterületeinek polgára. Füvének bujanövesztéséhez a nedves tavasz idején lát hozzá, úgyhogy a száraz nyár idejéntermését busásan fejlesztheti. Fajai egymásba porozódva is továbbtenyésztésrealkalmas fajtákat származtatnak, úgyhogy csoportosításukat még Maximovics semvolt képes egészen határozottan megállapítani. Csupán két csoportot állítottföl teljesen meggyőzően, amennyiben ezek egymással nem elegyednek: a pálhátlanlevelü sivataglakókat (deserticola) és a lombos pálháju bérclakókat(monticola). Az utóbbi csoportból való a 2000 év óta használatos orvosszer,amely R. néven a történelem folyamán más és más fajában került hozzánk. Az ó-és középkor a pontusi R. (R. Rhaponticum L.) tőkéjét (gyökerestül) használta.Az olasz kereskedés az Elő-Indiából szállított barbár R. (R. barbarum L.) ésrokonainak tőkéjét hozta hozzánk; innen a növény neve. Szibéria meghódításávala karaván-kereskedéssel a tenyeres R. (R. palmatum L. var. Tanguticum) és abodor R. (R. undulatum L.) mint orosz R. jutott hozzánk. A szuezi csatornamegnyiltával az angolok a khinai R. (R. officinale Baillon) tőkéjét kantoninéven szállítják s vele a többit majdnem kiszorították. A R. nem csupánhashajtó orvosság, hanem jó paréj is, sőt pázsit közé magánosan ültetett nyájaszöld lapuszerü óriás dudváját dísznövényül is kedvelik. Régibb patikáink azangol spenót meg havasi lósóska (R. patientia L. és R. alpinus L.) gyökerétbarát-R. néven használták. V. ö. Ponyozyi, Taxa Posoniensis, 1745. L. mégHashajtó szerek.

Forrás: Pallas Nagylexikon