Regény

az elbeszélő költészet egyik nagyfajtája, amelynek - rendszerint nagyobb terjedelmü és bonyolított - meséje azegyéni és a társadalmi élet rajzát adja, s a mindennapi életviszonyok és avalószerüség talaján mozog, noha azért érdekes, sőt rendkivüli lehet; ehhezképest előadási formája is rendszerint a való élet nyelve, a próza. Európaineve, a roman onnan ered, hogy igy nevezték azokat a világi tárgyu, hosszabb,mulattató prózai elbeszéléseket, melyek a középkor román nemzeteinélkeletkeztek és nem a nép előtt már alig értett latin nyelven szóltak, mint atöbb elbeszélő művek közül a kronikák, az egyházi legendák, bibliai történetekstb., hanem a nép nyelvén, a lingua romanán. Kifejlett alakjában a R. nevezetesellentétel alkot az epikai költészet másik nagy műfajával, az eposszal szemben.Mindenekelőtt a világnézet más a két műfajban. Az eposz naiv hittel egy szebbés dicsőbb kort fest, melyben az emberek kiválóbbak, érzésben, akaratban éstettekben hatalmasabbak voltak, esetleg az istenekkel együtt is működtek;ideális világot fest a költő, s idealizálása főleg a nagyság és az erőfokozásában nyilvánul, szintere a múlt. A R. világnézete inkább pozitiv, sőtelemző, nem teremt ábrándvilágot, hanem a való életet alakítja költőileg; midőnezt teszi, ő is idealizálja anyagát, de nem okvetlenül a nagyság szempontjából(bár az első R.-ek ezt tették), hanem a jellemzetesség szempontjából; ajellemző, a sajátos, egyéni és tipikus vonásokat keresi és domborítja ki. A kétműfaj leleménye is egészen különböző. Az eposz anyagát a nemzet képzeletealkotta; a nemzet mitosza, hősmondája van benne egy műbe öntve; a R. ellenbenegyéni leleményü s akkor tetszik, ha új motivumokat, új mesét, még nem rajzoltlelki állapotokat ád. De nemcsak leleménye egyéni, hanem tárgya is. Az eposztárgya nemzeti, a nemzetnek festi multját s ezért mintegy költői történetirás;a R. tárgya egyéni, s azért az életrajzhoz hasonlít, de természetesen költőiéletrajz. A R. személyei köztünk járó és velünk élő emberek, akiket szintrőlszintre látunk; érzésök, szenvedélyeik, gondoskodásuk, egész mivoltuk ismerőselőttünk, s abban a világban élnek, amelyben mi. A R. személyei a maguk nevébencselekszenek; a festő hatalmat benne személyesen beavatkozó lények képviselik,hanem a természetnek és életnek törvényei, egy szóval a világ rendje. Egészbenvéve a R. historiailag az eposz után lépett föl s jóformán annak prózává feloldásaképkeletkezett, annak a helyébe lépett. Tény, hogy korunknak fő mulattatóelbeszélő műfaja R. Rendkivüli mennyiséget termelnek és fogyasztanak. Tárgyszerint meg szokta különböztetni történeti és társadalmi R.-t, az utóbbit ajelenkor társadalmára értve (nevezik kissé németesen kor-R.-nek is).Tulajdonkép azonban ez nem alkothat ellentétet, mert minden R. társadalmi; méga történeti R. is társadalmat rajzol az egyén körül (ha nem az egyén rajza afő, hanem a társadalomé, származik a korrajz); a történeti R. csak egyescsoportja a R.-eknek, de nem fő osztálya. Különben az ily R.-ekben van bizonyosrokonság az eposszal, igy a mult iránti érdek stb., de a tárgyalás egyenesenR.-szerü. Beszélhetni aztán a társadalmi R. körben polgárik népies, nagyvilági,családi, tengerész- stb. R.-ről. A fő motivum a legtöbb R.-ben a szerelem vagyaz ambició. Irány R.-nek az oly R.-t nevezzük, mely a művész cél mellett mégvalamely elméleti vagy gyakorlati célra törekszik, ilyenek pl. a didaktikus,továbbá azon célzatos R.-ek, melyek valamely politikai, társadalmi, gazdaságivagy népnevelési eszmét népszerüsítenek. Célzatos lehet a R. minden faja, még atörténeti is (Eötvös, Magyarország 1514-ben), csak az a fő dolog, hogy a költőiérdek ne enyésszen el a tendencia mellett. A komikus, szatirikus és humorosR.-ek nem csupán hangulatukra nézve különböznek az említett fajoktól, hanemjóformán külön fajt alkotnak. Jellem R.-nek, illetőleg helyzet-R.-nek a szerintmondhatjuk a R.-t, amint a R.-hős sorsának természetes oka az ő személyében,vagy a külvilágban rejlik. A jellem R. pszichologiai, ha a hős sorsa összeshajlamaiból és patologiai, ha egyes uralkodó szenvedélyeiből ered. Azelőadásnak mindegyik formáját fölveheti a R. A legszokottabb forma az, mely atörténetiráshoz közelít, t. i. az iró beszéli el a történetet, harmadikszemélyben; de a megjelenítés meg az élénkség kedvéért gyakran átadja a szótszemélyeinek (dialogusok); az ügyes R.-iró eleget beszélteti személyeit.Gyakori mód, hogy a hőssel beszélteti el a költő a történetet, tehát elsőszemélyben; igen szokott a naplóalak, vagy levélalak is, vagy mindez vegyítve.

A R. minden népnél feltalálható. Azonban csak a kereszténynépeknél, a középkortól kezdve fejlődik ki teljesen. A latin nyelvü krónikák ésegyházi történetek mellett keletkeztek a nép nyelvén a mulattató prózaielbeszélések, melyek mind a R.-nek, mind a novellának kezdetei voltak. E kétműfaj attól fogva együtt is fejlődött. Egyengették a fejlődés útját a franciacontes és fabliaux (l. o.), a verses R.-ek p. a németeknél is, igy Hartmann vonAue Szegény Henrikje, az allegorikus R. (Roman de la rose, XIII. sz.). Aközépkorban két tipussal tetőződik a fejlődés. Egy a lovag R., s különösen azAmadis-R., mely fantasztikus kalandokban, tündéries motivumokkal, sárkányokkal,griffmadarakkal, szerepelteti hőseit és a csodás elemmel akar érdeket kelteni(Montalvo spanyol iró Adamis); a másik a novella, mely Boccaciónál művésziformát nyer és kedves prózában jelentkezik; ezt Franciaországban Valois Margités Angliában Chaucer folytatják. A lovag-R. szertelen fantasztikumát a lángeszüCervantes Don Quichote-ja, az első komikus R. parodizálta ki s tettenevetségessé és lehetetlenné (1605). Franciaországban, hol különben már a XVI.sz.-ban megjelent Rabelaisnál a szatirikus R. is, az Amadisok után fejlődött aXVII: sz.-ban a heroikus (hős-udvarias) R. A lovag-R. a hűbérvilág műformájavolt. Még a hősi R. előtt, a XVII. sz. közepén virágzott a pásztor-R. (Honoréd"Urfé Astraea-hja). A XVIII. sz. elején kezdi meg az angol Defoe DánielRobinson Crusoe R.-vel az oktató célzatu utazási és természetleiró R.-ek sorát.Általán az angol R.-irodalom ez időtől nagy mértékben kiterjeszkedik, Swift(Gulliver utazásai a szatirikus, Fielding és Smollet a komikus, Richardson(Clarisse) a szentimentális, Goldshmidt (Wakefieldi lelkész) a humoros családiR.-t alapítja meg Angliában. Richardson Clarisse-ja inspirálta Goethét aWerther irásában, mely ismét a Wertheriádák egész sorát idézte elő (nálunk is).Sterne (Utazás, Tristram Shandy) kezdte az érzelmesen humoros R.-nek amafajtáját, melyet később Dickens, Thackeray műveltek. Franciaország XVIII.sz.-beli irodalmában Russeau (érzelmes R.), Diderot, Crébillon, Voltaire(szatirikus R) fejlesztették tovább a R.-t. A németeknél a R. oktató irányt vett,célzatos, filozofiai, pedagogiai, politikai és szociális R.-eik támadtak(Jacobi, Tieck, Goethe: Wilhelm Meister, Gutzkov, Spielhagen, Freytag stb.). Askót Scott Valter megalapítja a történeti R.-t, amiben az olasz Manzoni (Ajegyesek), a francia Hugo Victor (Notre Dame, 1793), s nálunk Jósika, Jókai,Eötvös, Kemény követik. Általán amint a romanticizmus Európaszertefelülkerekedett, a R.. mérhetetlen nagy virágzásnak indult. A társadalmi rendjavításának témájáról Sand György, Sue Jenő, (Páris titkai), a két Dumas (MonteCristo - Clémenceau-pör, továbbá Dickens és Thackeray, a német Spielhagen és ami Eötvösünk (Karthausi) foglalkoztak. A meglévő társadalmi állapotoknak inkábbfestésével foglalkozik az erkölcsi tárgyu R.-ek legnagyobb része (Balzac,Mérimée, Feuillet, Cherbuliez, Daudet, Flaubert, Zola franciák; Bulwer, GeorgeEliot, Charles Bronté, James, Trollope angolok; Hackländer, Müller O., FrenzelK. németek). Társadalmi problémákkal foglalkoznak az olasz veristák, askandináv és az orosz irók (Turgenyev, Dosztojevszkij, Tolsztoj, stb.).

A magyar R.-irodalom csak a XIX sz.-ban vett önállóbbfejlődést. A XVI., XVII., részben a XVIII. sz. szépirodalmi termékei csakátdolgozások voltak a külföldi R.-ek vagy a politikus udvari R.-ek után, mégolyankor is, mikor külföldön már rég napirendre tért fölöttük az ízlés. A multszázad vége felé mind bővül az átdolgozások és fordítások köre s már az újabbirányok is utat találnak irodalmunkban, igy a Robinsonádok stb. Dugonics R.-eicsak névleg magyar tárgyuak, voltakép szintén átdolgozások. Kármán Fannija azelső eredetibb Magyar R.-, mely a szentimentális R.-ek nemzetközi stiljétköveti, de lélektani festéseiben sok eredetiség van. A szépirodalmi prózaitermelés nálunk a romanticizmus idején Kisfaludy Károly óta lesz állandóvá; aR.-t Jósika Miklós kezdi művelni 1836-tól, aki történeti R.-nyel lépett föl smindvégig abban maradt legjelesebb. Rendkivül termékeny iró lévén, nagyon sokattett állandó magyar olvasóközönség nevelésére. Eötvös József csak néhány R.-tirt, egyik modern társadalmi problémáról szól (A karthausi), a másiktörténelmi, de politikai célzattal (Magyarország 1514-ben), a harmadik (A falujegyzője) szatirikus R. szintén politikai irányu az egykoru magyar életből.Eötvösnél sok a bölcsészeti tartalom és a gondolat, sok az érzés is, több minta költői alkotó erő. Ez rendkivüli mértékben megvolt filozofus mély elméjévelpárosultan Keményben, aki történelmi R.-ket adott, de az örök emberit mutattabennük és a társadalom kérdéseit is felöleli. Eötvöst a világirodalomban isismerik. Kemény mind etikai, mind költői tartalomra eső R.-irónk. Jókaielsősége, aki a világirodalom szintén ismer, ragyogó fantáziájában és páratlanelőadásában áll; nála képződött ki a R. magyar stilje, az elbeszélés magyaros módja,gazdag és változatos hangulattal, kedves humorral és a nyelvnek ritkagazdagságával. Újabb R.-iróink közt nevezetesebbek: Tolnai Lajos marószatirájával és realizmusával, Mikszáth Kálmán, ki Jókainak magyaros stiljétfejlesztette tovább, Herczeg Ferenc, ki új hangot vitt az elbszélésbe és a maielőkelőbb magyar osztályok életét festi. Jeles elbeszélők még, régibbek ésújabbak: Kisfaludy K. (vig elbeszélés), Fáy András (tanító R.), Kovács Pál(magyar patriárkális élet kedélyes rajza), Gaál József (magyar népélet), KuthyLajos (romantikus R., Sue mintájára), Frankenburg Adolf (humorista), BeöthyLászló (humorista), Vas Gereben (régi nemesi világ, népélet), Pálffy Albert(európaibb modorban), Gyulai Pál (pszichologiai elemzésben jeles), VadnaiKároly (magyar úri rend), P. Szathmáry Károly (történeti R.), Kvassay Ede(felsőbb osztályok), Berczik Árpád, Rákosi Jenő, Beöthy Zsolt, Vértesi Arnold,Ábrányi Kornél, Bársony István, Petelei István, Szalóczi Bertalan, BaksaySándor (népélet, kisvárosi élet), Tóth Béla, Beniczkyné Bajza Lenke, GyarmathyZsigáné, Bródy Sándor, Ágai Adolf, Gozsdu Elek, Vajkay Károly, PalotásFausztin, Abonyi Lajos, Balázs Sándor, Ambrus Zoltán, Sebők Zsigmond stb. - Ar., világnézetét illetőleg, a század közepén inkább romantikus volt és ideálisirányu; ez megmaradt nálunk egészen Jókaiig. De a realizmus nemsokára uralkodóirány lett. Majd a naturalizmus követelte magának a vezérszerepet (Zola), amiaz ellenkező egyoldaluság, mert a rút irányában eszményít. V. ö. Wolff O.L.B.,Geschichted d. Romans (2. kiad. Jena 1850); Keiter, Versuch einer Theorie desRomans (Paderborn 1876); Spielhagen, Beiträge zur Theorie und Technik desRomans (Lipcse 1883); Beöthy Zsolt, A szépprózai elbeszélés a magyarirodalomban (2. köt., Budapest 1886-87); Haraszti Gyula, A naturalista R.-ről,stb.

Forrás: Pallas Nagylexikon