(Raphanus L.), a keresztesek családjának egy- vagykétnyári, felálló s elágazó száru, sima vagy durva szőrü füve, húsos gumóval,dagadozó alsó szárízekkel, lantosan metélt levelekkel és bő fürtben murvátlanvirágokkal, melyeknek sötét violaszin erü szirma fehér, halaványlila vagysárga. Termése cikkes becő. Hat faja közül 2 eruópai és hazai:

1. a vetés köztalkalmatlankodó és nehezen kiirtható repcsén-R. (R. Raphanistrum L.),gyöngysorképü kemény becővel és

2. a kerti R. (R. sativus L.), taplós hengeresbecővel. Ez utóbbit már a görögök termesztették. Számos mívelésbeli alakjakhinai s amerikai fajtákkal már egész rendszert követel. Azonban két csoporttávonható össze, amint már Lippai (1664) is osztályoszta:

a) A valódi v. öreg R.(R. s. var. niger DC.) R.-szerü v. orsóforma csípős ízü gumóval. Fajtái ismétkét alcsoportba tartoznak, t. i. egynyári (nyári, szentiványi, Szt.-János-,Magdolna-R.) és kétnyári (kitelelő) R. Héja lehet fakó, vörös, violaszin,fekete. Csípőssége kéntartalmu s a hagymáéval rokon párolgó olajtól származik,amitől külső és belső orvosszerül alkalmas. Reggel vétek (méreg), délben étek,este orvosság.

b) Az apró R. (R. s. var. Radicula DC.) gumója édesebb ízü éspuhább húsu; növénye csak egynyári. Számos alakját: tavaszi, jókori, korai,hónapos, csemege-R. (Lippainál nyári, bécsi, norimbergai retkecske néven), márjanuáriusban vetik ablak alá v. később hűvös földbe, de oly helyre, ahol «azverő-fény szolgál». A párisiak az edinburgi R. félig érett becőjét is eszik.Más fajta a khinai repce-R. (R. oleiferus DC.), mint nyári repce a télinélsokkal biztosabb, de nem fizet oly jól. Rengeri R.,