Rezgő mozgás

a testeknek vagy részeiknek egyenlő időközökben egyformánismétlődő mozgása. Például az inga, a harang, a mágnes lengése vagy a hullámzóvizfelület egyes részeinek hintázódása.Az összes hangzó testek, valamint azezek mozgását tovaszállító levegő részei is rezgő mozgásban vannak; sőt a hőtüneményeit is az anyag legkisebb részeinek nem látható R.-ával magyarázzák, afény jelenségeit pedig az egész mindenséget betöltő éter rezgéseinektulajdonítják. Ez értelemben a R. a természetben leginkább elterjedt mozgásinemnek tekinthető. Ha valamely test a reája ható bármiféle erők hatása alattegyensúlyi helyzetbe vagy állapotba jut s ebből kimozdíttatik, akkor akimozdítás nagyságával arányos erő törekszik az előbbi állapototvisszaállítani; ha a test tényleg engedhet az erőnek, ugy megindul a rezgő vagylengő mozgás, mely annál tovább tart, mennél kisebb az akadályozó erők - aminőa surlódás v. a közeg (p. levegő) ellenállása - fékezőhatása. Közös lévén azerőtörvény, hasonló matematikai képlet fejezi ki a rezgésidőt, amely alatt amozgásnak egy szakasza (periodusa) bevégződik (l. Inga). A hangmozgások körébőlpélda gyanánt álljanaka húrok rezgéstörvényei.

Mersenne tapasztalati úton megállapította (1636), hogy akifeszített húr rezgésszáma arányos a feszítő erő négyzetgyökével, fordítvaarányos a húr hosszával s a húr keresztmetszetének és sűrüségének szorzatábólvont négyzetgyökkel. Mintegy 100 évvel később Taylor a törvényt elméleti útonis levezette s a következő képletbe foglalta:

hol n a rezgésszámot, l, q és d ahúrnak hosszát, keresztmetszetét, illetőleg anyagának sűrüségét jelenti, Mpedig a feszítő súlyok tömegét s g a nehézség gyorsulását. Az ezen adatokkalkiszámított rezgésszámok a tényleg megfigyelteknél valamivel kisebbek; azeltérést a húrok kisebb-nagyobb merevsége okozza, mely ugy fogható fel, minthaa feszítő erőt növelné. A képlet a húr alaphangjának rezgésszámát adja. Ezen ahangon kivül a húr a harmonikus hangok egész sorát adja, melyek rezgésszámaiugy növekednek, mint 1, 2, 3, 4.... Mennél vékonyabb és hajlékonyabb a húr,annál több felhangot adhat. Ezek a következőkép jönnek létre: A húr megüttetvén(v. meghúzatván), az alakváltozás a húr mentén mindkét vége felé terjed, holvisszaverődik: a visszaverődött mozgások álló hullámokat hoznak létre a húrban,melyek hangot gerjeszthetnek. A legtöbb esetben a hangzásba hozott húron nemegy álló hullám, hanem az álló hullámok egész rendszere keletkezik. Ezeket egyenkéntugy lehet előállítani, hogy a húrt hosszának ¹/₂, ¹/₃,¹/₄-ébenujjal, vagy lúdtoll vitorlájával gyengédenérintjük, s az ekként elkülönített kisebbik darabjának közepén megpendítjük, v.ami jobb: hegedűvonóval meghúzzuk. Ha a húrra nyargalvást ülőpapirosszeletkéket rakunk, ezek a húrról lepattannak, de a csomókon ülvemaradnak, jeléül annak, hogy ezeken a helyeken harántrezgések nincsenek. Acsomók - ha a húr egyelnetes vastagságu - mindig egyenlő egész számu részreosztják a húrt. Bármi módon hozzuk hangzásba a húrt, a legtöbbször azállóhullámok több rendszere támad rajta, s ennek megfelelőleg több hangothallat. Ezeket akként lehet külön hallhatókká tenni, hogy a rezgő húrt azon ahelyen gyengéden érintjük, ahol a nekik megfelelő csomónak létesülnie kell: azérintés elnémítja mindazokat a hangokat, melyeknek csomója az érintett helyenkivül esik, s igy a keresett hang egymagában hangzik, ha a húr hangjábantényleg megvolt.

Említendők még az elektromos rezgések. Feddersenkiderítette, hogy a lejdai palack kisülése nem egyetlen szikrában, hanem aszikrák hosszu sorában megy végbe. A jelenség oka az önindukció. Azelektromosság, elhagyván a fegyverzetét, ellentett nemü elektromossággal töltimeg a fegyverzetet: ez a folyamat annál tovább ismétlődik, mennél kisebb részeaz elektromos energiának használódik el az egyes szikrákban s a vezetéken valóáramlás közben. Az elmélet megállapította, hogy az elektromos rezgés tartama

t = p négyzetgyök CL.

hol C a rendszer kapacitását, L pedig az önindukció együtthatójátjelenti. Ez a képlet csakis akkor érvényes, ha a rendszer ellentállása csekély.Látható, hogy a C és L kisebbítése révén t tetszőlegesen kisebbíthető. Ezttette Hertz nagy szabásu kisérleteiben, midőn az elektromos szikrát kis méretü,szimmetrikus vezetők között ugratta át. Az ő nyomán indulva, ma olyanelektromos reztésekkel tesznek tanulmányokat, melyek rezgésideje a másodpercmilliomod részének, ezred, sőt milliomod részeivel egyenlő. A róla elnevezettHertz-féle rezgésekkel kimutathatta, hogy az elektromos erő hullámokban terjed,mely hullámok a fényhullámok módjára visszaverődnek, töretnek. Azokat akisérleteket, melyeket a fénnyel szokás végrehajtani, az elektromos erősugaraival sikerrel utánozta. Meghatározván az elektromos hullámok terjedéséneksebességét, azt találta, hogy ez mintegy 300 000 km. másodpercenkint, vagyisugyanannyi, mint a fényé. Mindezen adatokkal hatalmas kisérleti támasztékotadott annak a régibb keletü elméleti nézetnek, mely szerint az elektromos erőés a fény jelenségei egy és ugyanazon közegeknek működéséből magyarázhatók.

Forrás: Pallas Nagylexikon