Richelieu

1. Armand János du Plessis, R. herceg, francia államférfiués bibornok, született (saját feljegyzései szerint) Párisban 1585 szept. 9-én,meghalt u. o. 1642 december 4. Atyja, du Plessis Ferenc céhfőnök volt, aki III.és IV. henrik király előtt kegyben állott; anyja pedig, De la Porte Zsuzsána,kis állást töltött be a királyi udvarban. Apja kivánságára, aki III. Henriktőla luçoni püspökséget vásárolta meg neki, a papi pályára lépett s a Sorbonnefalai között végezte teologiai tanulmányait és 22 éves korában, 1607 áprilisban(5 évvel előbb, mintsem ezt a kánoni jog megengedte) pápai diszpenzáció alapjánpüspökké szenteltette magát; 1607 aug. letette a teologiai vizsgát és 1608 dec.elfoglalta püspöki székét. IV. Henrik figyelmét az 1608-iki húsvét ünnepénmondott prédikációjával vonta magára, mire a király egy ízbenpolitikaikérdésekben tanácsért fordult hozzája. 1610. a papirend gyülésébeválasztották és ezzel vette kezdetét nyilvános szereplése is. Az özvegykirályné meghivta ama szűkebb tanácsba, mely Concini elnöksége alatt az államiügyeket intézte. Concini bukásával azonban (1617, kit Luynes herceg, akirálykegyence váltott fel a hatalom birtokában, R. is elvesztette befolyását éselőbbLuçonba, majd Avignonba húzódott vissza.A királyné kegyét azonban megőrizte, ésmidőn a dölyfös főnemesség és a spanyolok az állam hatalmát mind jobbanmegingatták, R. arra a nehéz feladatra vállalkozott, hogy a királyi tekintélyhelyreállítása érdekében a királynét fiával kibékíti, ami nehezen bár, de mégissikerült. E közben magával a királlyal is megismerkedett közelebbről, ki R.rendkivüli államférfiui és egyéni tehetségeit felismerte és őt környezetébefogadván, bibornokká tette, sőt a La-Vieuville-féle minisztérium tagjávákinevezte. Midőn Vieuville 1624 dec. megbukott, R. lett hatalmának örököse.XIII. Lajos nem szerette ezt a lángésszel megáldott minisztert, kinektehetségei a király szerény talentumát százszorta is felülmúlták; de mert Lajosmeg volt arról győződve, hogy senki sem képes Franciaország és a monárkiaérdekeit jobban megvédeni és érvényre emelni mintR., leküzdötte sajátdicsvágyát, meghagyta R.-t a fő hatalom birtokában, sőt önmagát is alávetette avaskezü miniszter intézkedéseinek. Midőn a politikai kiváltságaikat féltőhugenották 1625. fegyvert fogtak, La Rochelle várukat kemény ostrom alá vette.Sem Guiton hősies védelme, sem Buckingham angol miniszter felszabadításikisérlete nem volt képes a fontos várat megmenteni, mely 1628nov. 1. kaputnyitott R. és a király előtt. Miután Languedocban is összetörte a hugenottákerejét, a nimesi rendeletben (1629) megújította ugyan a protestánsokvallásszabadságát, de politikai kiváltságaiknak véget vetett. Közben aspanyolok ellen folytatta a háborut; elérte azt, hogy a milanói spanyolhelytartóhoz szító fontos Veltlinből a spanyolokat elűzte és igy Franciaországtekintélyét ez oldalon is emelje. 1626 máj. 10. békét kötött ugyanSpanyolországgal, melyet azonban nem tekintett tartós kibékülésnek. Nyomban ráa katolikus és a hugenotta főnemesek összeesküvést szőttek a gyűlölt miniszterellen; az ellenzék élén XIII. Lajos öccse, Gaston orléansi herceg, Condémarsal, Ornano marsal, Talleyrand Henrik, Chalais gróf (Lajos király egyikbizalmas embere), a kétVendôme (IV. Henrik természetes fiai) és más nagy urakállottak. De R. nem riadt vissza; a királyt a maga részére nyervén, Chalaistlefejeztette, másokat meg elzáratott. Időközben újabb spanyol háboru közelgett,melyet a mantovai örökösödési pör juttatott kitörésre.R. Nevers francia hercegrészére követelte az örökséget és rávette XIII. Lajost, hogy személyesen keljenát az Alpokon, amire a király 1629. csakugyan vállalkozott is. Susa bevételevolt e hadjárat gyümölcse. 1630. pedig R. öltött páncélt és megszállottaPignerolót és Chambéryt, mondhatni egész Szavóját, mire Mazarini pápai nunciusközvetítésével a cherascói békeszerződésben (1630) Mantovát Nevers hercegnek ésa francia befolyásnak biztosította. Német földönmár javában dühöngött akkor a30 éves háboru és II. Ferdinánd császár vezére, Wallenstein éppen leverte anémet protestánsokat, mely sikert Ferdinánd a visszatérítési rendelet kiadásárahasználta fel. Ugy látszott, mintha a német Habsburgok világhatalma immárbiztosítva volna. Ekkor R. a regensburgi birodalmi gyülésen Miksa bajorfejedelmet és a katolikus liga tagjait bujtogatta fel Ferdinánd császár ellen,azután pedig Charnacé követe által Gusztáv Adolf svéd királyt birta arra, hogya levert német protestánsoknak segélyt hozzon. Az eretnekkel való szövetkezésazonban annyira bosszantotta R. ellenfeleit, hogy újabb összeesküvést szőttek,melyben maga az özvegy királyné, Gaston herceg,Chevreuse hercegnő, a Marillactestvérek, a lotaiai herceg és pártja, első sorban pedig, bár titokban, aspanyol udvar vettek részt. Már biztosnak vették a gyülölt bibornok bukását,sőt Medici Mária királyné 1630 nov. 11. fia a király jelenlétében éreztetteR.-vel megvetését. A király azonban közmeglepetésre most sem ejtette elminiszterét, sőt ellenkezőleg: az összeesküvők ellen fordult (journée desdupes), mire a királyné és öccse a spanyol Németalföldön kerestekmenedékhelyet, az egyik Marillac a börtönbe, a másik pedig a tábornok,nemkülönben a spanyoloktól lázadásra birt Montmorency herceg, Languedockormányzója a vesztőhelyre kerültek. R. most is teljes diadalt aratottellenfelein. - Nem kevesebb siker koronázta külső politikáját. Gusztáv Adolfhalála után ő lett a német protestánsok protektora, akik vele, illetőlegFeuquieres francia követtel 1633. Heilbronnban védő és támadó szövetségreléptek. Még 1633. szállották meg a francia csapatok Lotaiát és több elzászivárat. A svédek nördlingen mezején szenvedett veresége után R. Oxenstierna svédkancellárral iskötött védő és támadó szövetséget, melynek értelmében a svédek aRajna bal partján számos várat engedtek át a franciáknak.

Miután R. már Bethlen Gáborral is folytatott alkudozásokat,1635 óta D"Avaux lengyel követ és Meerboth Henrik német prot. pap által I.Rákóczi György erdélyi fejedelmet is iparkodott a Habsburg-ház ellenfeleinektáborába csalogatni, de bár Bisterfeld kétszer is járt Párisban, Du Boisd"Avaugour pedig Gyulafehérvárott: a szövetkezés pénzügyi, valamint a portaáltal okozott nehézségek folytán ez idő szerint még nem jött létre. 1635.Spanyolország nyiltan elegyedett a harcfelek soraiba és ekkor a pireneusi s anémetalföldi határ, a Közép-Rajna melléke, Felső-Olaszország és Graubündenegyszerre hangzott vissza a csatazajtól. A francia szolgálatba szegődöttWeimari Bernát váratlan halála következtében (melyben sokan R. kezét láttákműködni), Bernát hódításai (Elzász, Breisach) a franciák kezére jutottak, kikBernátnak árván visszamaradt katonáit is zsoldjukba fogadták (1639). Valamivelutóbb a nagy Condé és turenne csillaga tünt fel a francia hadi történet egén.1640. ugyan Casale és vele egész Szavója spanyol-császári kézre került, de R.értette annak a módját: ellenfeleinek erejét ravaszsággal és csellelmegosztani. Pártfogásába vette a kataloniai és portugáli felkelőket, amint kézalatt az angol-skót ellenzéket is szította nehogy az I. Károly király általtervezett abszolut angol királyság Franciaország köreit a kontinensen esetlegzavarhassa. Miután még a Cinq-Mars és De Thou-féle összeesküvést is véresenelnyomta; mialatt a franciák Türingiáig és Frankoniáig győztesen nyomultak ésszövetségeseik, a svédek (Torstenson) Lipcse mellett nagy győzelmet vívtak ki acsászáriak fölött: a már régebben gyöngélkedő, köszvényben sinylődő államférfiumeghalt. A király néhány héttel később a halálba is követte. Mazarin (l. o.),kit R. halálos ágyán utódnak szemelt ki, a mestere által kijelölt úton továbbhaladt és a vesztfáliai békekötésben (1648) betetőzte Franciaország nagyhatalmiállását és befolyását Európában, melynek R. rakta le alapkövét.

R. az irodalom és a művészet körül is szerzett érdemeket.Nagylelkü pártfogója volt az iróknak (kivéve a politikai szabadságelőharcosainak, akiket a Bastilleba záratott) és pazarul jutalmazta aművészeket és a szinészeket. Új és kényelmes hajlékot emelt a Sorbonnenak ésmegalapította a francia akadémiát, melynek a francia nyelv fejlesztését szabtafő feladatává. Megélte még azt az időt, hogy politikai sikerei hatása alatt afrancia nyelv lett a diplomácia nyelve egész Európában. Vallási iratait nemszámítva, R.-nek következő munkáiról kell megemlékeznünk: elsősorban az általatollba mondott, több ízben lemásolt és egészben véve hiteles Emlékiratokról(Mémoires), melyek különösen az 1610-38., de különösen az 1632-35-iki évektörténetét ölelik fel (kiadta Pétitot a Mémoires relatifs a l"histoire deFrance c. gyüjteményében, 7-8. köt. 1823, magyarra fordította Benedek Lajos,Kolozsvár 1877). Végrendeletét (Testament politique du cardinal de R., 2 köt.,Amsterdam 1664) is hitelesnek tartják. A Histoire de la mere et du fils (2köt., u. o. 1730) ellenben valószinüen nem az ő műve. Hiteles még a Journal ducardinal de R., qu"il a fait durantle grand orage de la cour (2 köt., u. o.1664). Leveleit, rendeleteit, diplomáciai levelezését összegyüjtötte D"Avenel(8 köt., Páris 1853-77); követeinek jelentései pedig megvannak a Recueil desinstructions données aux ambassadeurs et ministres de France címü hivatalosjellegü kútfősorozatban.

2. R. ArmandEmánuel du Plessis, R. hercege, franciaállamférfiu. R. marsal unokája és Fronsac herceg fia, szül. Párisban 1766szept. 25., megh. 1822 máj 17. Kezdetben Chinon gróf neve alatt szerepelt; aforradalom kitörésekor Oroszországba távozott, 1790. pedig Szuvorov vezérletealatt kitüntetéssel harcolt a török háboruban s alezredesi rangot nyert. 1792.mint a Bourbonok ügynöke Bécsben s Berlinben működött, 1793. részt vettValenciennes ostromában s ezután újból Oroszországba ment. 1803. I. Sándorcárkinevezte Odessza kormányzójává, mely város felvirágoztatása körül nagyérdemeket szerzett. XVIII. Lajos trónralépése után 1814 okt. visszatérvénFranciaországba, elnyerte a pairi méltóságot, a király első kamarása lett s aszáz nap alatt is hű maradt Lajoshoz. 1815 szept. 26. miniszter lett s résztvett a második párisi békealkudozásokban. 1818. mint francia követ jelen voltaz aacheni kongresszuson, ahol a hadi költségek leszállítását, a fizetésihatáridőnek meghosszabbítását és az idegen csapatoknak Franciaországból valókivonulását kieszközölte; ő irta alá egyszersmind azt az okiratot is, melynekértelmében Franciaország nov. 15. a szent szövetségnek tagja lett. 1818 dec.kivált a kabinetből. Mint szegény ember hagyta el az államszolgálatot s azért akamarák nemzeti ajándék gyanánt évenkint 50 000 frankot szavaztak meg számára,mely összeget azonban R. Bordeaux városnak engedte át alapítvány gyanánt. 1820.Berry herceg meggyilkoltatása után újból a minisztériumba hivatván, hasztalaniparkodott a királyság tekintélyét megerősíteni, amiért az ultraroyalistákkalellenkezésbe jutott, akik aztán a balpárttal egyesülve, 1821 dec. újbólmegbuktatták. (V. ö. Der Herzog von R., Sybels Histor. Zeitschr. 62. köt.)Címét közvetlen utódok hiányában unokája Armand Ferenc Odet de Jumilhac (szül.1804 dec. 19.) örökölte, aki 1879. mult ki, s akiről az másik unokájára MáriaOdet Armand de Jumilhacra szállott, kinek halála után (1880 jun. 28.) ennekilyen nevü fia (szül. 1875 dec. 21.) örökölte a R. hercegi címet.

3. R. Lajos Ferenc Armand du Plessis, R. herceg, franciamarsal, Vignerod Armand fia és a nagy R.-nek dédunokája, szül. 1696 márc. 13.,megh. 1788 aug. 6. Már 14 éves korában nőül vette Noailles kisasszonyt és koránjutott XIV. Lajos udvarába, ahol oly botrányos hódításokat tett a nők körében,hogy mostoha atyja 1711. letartóztatási rendeletet eszközölt ki ellene és aBastilleba záratta. 14 hónapnyi fogság utánmint Villars marsal szárnysegéderészt vett az 1712-iki hadjáratban. 1716 márc. Gacé gróffal vívott párbajamiatt, melyben ellenfelét leszúrta, ismét egynéhány hónapra elzárták. Cellamareösszeesküvésében való részvétele miatt pedig 1719 márc. 28.-án harmadszor kerülta Bastilleba, hol aug. végéig tespedett, azután pedig Conflansba száműzetett.Párisba visszahivatván, 1721. pair és 1722. Cognac kormányzója lett; 1725-29.bécsikövet volt, 1734. pedig az akadémia tagja lett. Majd részt vett aNémetország ellen viselt háboruban s 1744. alezredes és Languedoc kormányzójalett. Mint a király főkamarása, ura szerelmi kalandjait előmozdította shadjárataiban is állandó kisérője volt Lajosnak. 1745. ő döntötte el a Fontenoymellett vívott csatát. 1756. elfoglalta az angoloktól a bevehetetlennek tartottSan-Felipe erődöt Minorca szigetén; 1757. a Hannoverbe nyomult francia hadakfőparancsnokává nevezték ki. XVI. Lajos alatt tekintélye csaknem teljeseneltünt, csak szellemességével s Maurepas-val folytatott jó viszonya folytán tudtamég befolyását fentartani. 84éves korában (1780) de Rooth ir özvegyasszonnyallépett házasságra. Ez harmadik neje volt. 1781 óta a becsülettörvényszék elnökevolt. Tetemeit a Sorbonneban helyezték nyugalomra. Második felesége Guisehercegnő (1734-40) egy fiut (Fronsac herceg) és egy leányt szült; ez utóbbiEgmont gróf felesége lett. Mémoire-jait saját feljegyzései nyomán Soulavie adtaki (Páris 1793, 9 köt.); németül Hess (Jena 1790-1800, 9 köt.); Nouveauxmémoires du maréchal duc de R., kiadta Lescure (1869, 4 köt.). Mindezenemlékiratok történeti becsüek ugyan, de részben más szerzők művei.V. ö. Faur,Vie privée du maréchal de R. (Páris 1792., 3 kötet).

Forrás: Pallas Nagylexikon