(ejtsd: robszpjer) Miksa Mária Izidor, a francia forradalom
egyik legnevezetesebb alakja, szül. Arrasban 1758 máj. 6-án, kivégeztetett
Párisban 1794 jul. 28. Korán árvaságra jutva, Conzié arrasi püspök segélyezése
folytán került a párisi Louis le Grand kollégiumba, hol jogot tanult. Azután
szülővárosában ügyvédi irodát nyitott és a mellett az irodalom iránt is
érdeklődést tanúsított és elnöke lett az arrasui akadémiának. 1789. Arrasban a
nemzeti gyülekezetbe választották, ahol kezdetben nagyon alárendelt szerepet
játszott, sőt rideg, doktrinér elveivel gyakran nevetség tárgyául szolgált,
amivel azonban keveset törődött. Rettenthetetlensége és szivóssága, valamint
közhirre jutott megvesztegethetetlensége által lassankint befolyásra és
tekintélyre emelkedett; de másrészt gyanakvó és bizalmatlan jakobinus klubban
tartott beszédei tesznek tanuságot. 1790. elnöke lett a jakobinus klubnak. Az
alkotmányozó gyülés befejeztével (1791 szept. 30.) R. egyik legnépszerűbb
alakja volt a forradalmi pártnak. Ekkor Duplay asztalos szerény házában lakást
bérelt, kinek leányával Eleonorával szerelmi viszonyt kötött. Nemsokára a
párisi törvényszéknél egy ideig mint közvádló működött, mely állásról azonban
1792 máj. lemondott. Rövid ideig szerkesztője volt a Défenseur de la
Constitution c lapnak. R. volt a legelsők egyike, akit az új választások alkalmából
a konventbe választottak. Ekkor már a radikális párt egyik vezére volt, mely el
volt tökélve a forradalmat összes következményeivel együtt végrehajtani, s
egyik fő okozója a király elitéltetése s kivégeztetésének. Befolyását ezután a
girondiak megbuktatására (1793 jun. elején) használta fel, kezébe kerítette a
forradalmi bizottság elnöki állását, melyben diktátori hatalmat gyakorolt az
egész ország fölött. Az új alkotmányt hatályon kivül helyezte és mint a
közjólét-bizottság lelke és szervezője, vérözönbe fojtott le minden
ellenállást. Még javában folyt a vérengzés és üldözés, midőn R., az egyedüli
hideg fő az általános rémület közepette, azt vette észre, hogy az őrjöngési
mámor immár áthaladott delelő pontján és ez okból időszerünek találta a mozgalmat
csendesebb mederbe terelni. Szakított tehát az eddigi iránnyal és a túlzóktól
meg esetleges versenytársaitól szabadulni kivánván, saját párthivei ellen
fordult, kik közül a legvérengzőbbeket és legtekintélyesebbeket egymás után a
vérpadra küldötte. Még Danton és csoportja sem kerülhette ki ezt a sorsot (1794
ápr.). Azután helyreállította, ha nem is az eltörült isten, de legalább a
«legfőbb lény» kultuszát, melynek tiszteletére maga rendezte szenteskedő
modorában mint főpap az első istentiszteletet és maga mutatta be az áldozatot.
De midőn ekkor is tovább folytatta vérengzéseit és a forradalmi törvényszéknek
juniusban eszközölt ujjászervezése után 1285 embert hurcoltatott a vérpadra,
maguk a konvent tagjai, köztük Tallien, Fouché, Collot d"Herbois, Billaud-Varennes,
Fréron és mások, életüket féltvén, de jólét-bizottságban R. ellen titkon
összeesküdtek. R., hogy ellenfeleire halálos csapást mérjen, 1794 jul. 26.
(thermidor 8.) a konventhoz intézett fényes beszédében lerántotta a leplet
erről az összeesküvésről, mely állítólag a konvent megbuktatására tört. Azonban
a beszéd hatás nélkül maradt. A konvent egyik tagja R.-nek elfogatása iránt
tett javaslatot, amelyet a többség Couthon és Saint-Just tiltakozása dacára el
is fogadott. R.-t nyomban elfogták s a Luxembourg-palotába szállították, de a
külvárosok csőcseléke kiszabadította bálványát s a városházára vezette, ahol R.
az időközben szintén kiszabadult párthiveivel találkozott. R. tétlensége s
habozása azonban hiveinek akcióját bénította, a konvent ellenben szokatlan
erélyt tanusított s Barras tábornoknak parancsot adott a támadásra. Midőn ez a
városházát ostromolta, R., állítólag saját kezével, pisztollyal próbált
életének véget vetni; hihetőbb azonban, hogy egy nemzetőr röpítette a golyót a
zsarnok fejébe, mely azonban csak R. állát zúzta össze. Ezután R.-t a
Conciergeriebe vitték, ahonnan jul. 28. délután 6 óra tájban 20 társával
egyetemben a vérpadra szállították. Lefejeztetését a nép örömrivalgással s
tapssal fogadta. Bukása a rémuralom végét jelentette. R. munkái 1832-42.
jelentek meg Párisban Oeuvres choisies de M. R., Laponneraye és Carrel
szerkesztése mellett; más kiadás vermoreltől való (u. o. 1865).
Forrás: Pallas Nagylexikon