Rogers Carl

(Oak Park, Illions, 1902. jan. 8.?La Jolla, California, 1987. febr. 4.): amerikai pszichiáter, aki a humanisztikus pszich. egyik legmarkánsabb képviselőjeként a század első felének divatos irányzataival szemben azt az álláspontot képviseli, hogy a viselkedés 1. nem tudattalan erőkre (pszichoanalízis), és 2. nem külső ingerekre (behaviorizmus) adott válasz, hanem az egyén saját percepciójától, az ingerek belső értelmezésétől függ. Vallja, hogy ? amennyiben nem akadályozzák ? az emberi term. eleve önmaga kiteljesítésére, önmegvalósításra (self-actualization) törekszik. Elméletének középpontjában az énfogalom (self-concept), a saját magunkról alkotott benyomások és vélekedések jól szervezett együttese áll (?ki vagyok én? és ?mire vagyok képes?), mely meghatározza a viselkedésünket és a világról alkotott képünket. Fontos, hogy énkép ünk (self-image) és cselekedeteink összhangban álljanak egymással (kongruensek legyenek), különben inkongruenciát élünk át, mely az én fejlődését veszélyeztető elfojtásokhoz, alkalmazkodási zavarokhoz vezethet. A kongruens személy ezzel szemben új tapasztalatait rugalmasan és józanul építi magába. Rogers másik fontos fogalma az énideál. Az énideál és a reális énfogalom közötti szakadék boldogtalanságot és elégedetlenséget hoz magával, s ugyancsak inkongruencia forrása lehet. Rogers azt vallja, hogy az énfogalom töretlen fejlődését csakis a feltétel nélküli pozitív elfogadás biztosíthatja, melyet terápiás eljárásai során ? és mindenfajta emberi kapcsolatban ? alapvető fontosságúnak tart. Rogers teremtette meg a tanácsadás (counseling) módszerét, és az úgynevezett nondirektív vagy kliens közp.-ú terápiát, ahol a segítséget kérő egyént nem betegnek, hanem partnernek (kliens), saját problémái legjobb szakértőjének tekinti. A terapeuta feladata az, hogy a feltétel nélküli pozitív elfogadás biztonságot nyújtó légkörében tükröt tartson kliensének saját problémáinak feltárása és a megoldás keresése közben. Személyiségfelfogása ? mely ált. érvénnyel használható minden területen ? átütő szemléletváltozást eredményezett az emberekkel foglalkozó szakmákban, így a ped.-ban is. Rogers vallja, hogy minden ember magában hordozza a növekedés, a többé-jobbá válás igényét, a tanulásra való készséget, s a tanárnak (facilitátornak) csak annyi a feladata, hogy segítse őt ebben a törekvésében, megteremtse számára a megfelelő feltételeket.

Boross Ottília