Rokkantbiztosítás

rendesen az aggkor elleni biztosítással összekapcsolt ága a munkásbiztosításnak, amelyet Németország az 1889. jun. 22-iki birodalmi törvénnyel szervezett. Az aggkor- és a R. terhét egyenlő arányban viseli a munkaadó és a munkás, ezenkivül azonban az állami minden járadékhoz 50 márkával járul hozzá. A biztosítási ügyletek a kerületi biztosító intézetek bonyolítják le. Alapelv az, hogy a 70-ik életévüket betöltött munkások, ha legalább 30 éven át teljesítették a heti befizetéseket, ezáltal olyan járadékra szereztek maguknak jogot, amelynek maximális összege 191 márka, minimális összege pedig 106,40 márka. A maximális aggkor-járadék tehát átlag 35%-át, a minimális pedig éppen csak 20%-át teszi a rendes munkabérnek. A R. pedig csak akkor részesíti a munkást rendes évi járadékban, ha munkaereje már arra sem elég, hogy rendes bérének egyharmadát megkereshesse. Miután azonban a munkásnak időközben - még mielőtt a harmadrész bérig gyöngülne - folyton fizetnie kell a heti biztosítási díjakat, az egész R. nagyon csekély járadékokat nyujt és nagy terheket ró a munkásokra. Politikai és pénzügyi tekintetben pedig nagy veszélyeket rejt magában a R. óriási terjedelme. Hozzávetőleges számítások szerint az állam által kezelendő tartalékok már 80 év mulva meg fogják haladni a 2000 millió márkát s évi járadékok fejében 1¹/₄ millió embernek 200 millió márkánál nagyobb összeget kell majd kifizetni. Az évi díjak és díjtartalékok gyümölcsöztetésénél 3¹/₂%-os kamatoztatásra számítanak, amely kamatlábat azonban ily óriási tőkénél nem lehet elérni. V. ö. Földes, Társadalmi gazdaságtan (II. köt.).

Forrás: Pallas Nagylexikon