Kisszótár
Címszavak véletlenül
|
Római művészetművészet A rómaiak művészeti hivatottsága leginkább az építés terén mutatkozik. Az ívnek és a boltozatnak alkalmazása és szerkezeti kiművelése által az épületek belsejét tágasabbá tették és az építésben egészen új, addig ismeretlen elvet juttattak érvényre, amely elv mai napig megtartotta uralmát. A római építészet egyes szerkezeti és ékítményes elemeket a görögtől kölcsönzött ugyan, mindazáltal egészen más volt a görög és más volt a római építészet föladata. Ekként tehát a római építmények művészeti jelentőségét csak akkor érthetjük meg, ha azt nem a görög művészet álláspontjából tekintjük, hanem római mértékkel mérjük. A római építészet történetét. A római szobrászat és a festészet a görögnek folytatása és tovább fejlődése. A rómaiak a régebbi időben Nagy-Görögország és az etruszkok révén, utóbb magában Hellászban ismerték meg a görög szobrászatot és festészetet. Kr. e. 250-től fogva még szorosabbá vált az ismeretség. Ez időtől fogva a görög művészek mind sűrübben vándoroltak Rómába és a római győzelmes hadvezérek a meghódolt görög városokból a szobrokat, a festményeket és a művészet egyéb termékeit nagy tömegben szállították Rómába. Marcus Marcellus volt az első hadvezér, ki 212. görög művészeti tárgyakat hozott Rómába Szirakuzából és azokat Honos és Virtus templomában helyezte el. Fulvius Flaccus 210. Capuát, Fabius Maximus 209. Tarentumot fosztotta meg művészeti kincseitől. Quintus Flaminius 196. Hellászból visszatérve három napos diadalmenetének két napján az érc- és a márványszobrokat mutatta be. Fulvius Nobilior 191-ben 258 érc- és 230 márványszobrot hozott Rómába, Paulus Aemilius 168. diadalmenetén 250 kocsira való szobrot és festményt, a következő két napon pedig még több edényt, érmet, fegyvert, stb. mutatott be polgártársainak. Mummius, ki 146. Korintust hódította meg, onnét mindent elvitt, ami elvihető volt. Sulla Athént fosztotta ki. Scipio 190. Antiochust Sziria királyát legyőzvén, Ázsiából diadalmenetében 224 arany koronát, 1220 elefántfogat és 134 szobrot hozott Rómába. A császárok, Hadrianus és az Antoninusok kivételével, követték a példát. Ekként Kr. e. II. sz. közepén Róma nyilvános épületei: a templomok, a curiák, a porticusok, sőt a magán építmények is el voltak halmozva görög szobrokkal és festményekkel, melyeket aztán a művészek is követtek. Róma élénk művészeti tevékenység helyévé lett. Erre vonatkozik Plinius azon állítása, hogy a 156-ik olimpiásztól (Kr. e. 150) a művészet ismét emelkedett; a régieknél alsóbb rendü, mindazáltal elismert képességü művészek éltek, mint Antaios, Kallistrates, Polykles, Pythias, Timokles, stb. Közülök Polykles készítette a Metellus-féle Jupiter-templom számára az istenség szobrát, azonkívül egy Juno-szobrot. A Rómában élt görög szobrászok közül nehányat fenmaradt műve után ismerünk. Apollonios műve a belvederi torzó, Glykon műve a Farnese-féle Herakles, Kleomenes műve Germanicus szobra a párisi Louvreban, Aristeas és Papias művei a két kentaurus-szobor, melyek egyike Rómában a capitoliumi muzeumban, másika a Louvreban van. A köztársaság vége felé a római fölfogás mind jobban érvényre jutott, és a görög szobrászat saját jellegéből mind jobban kivetkőzve, a római irányban fejlődött tovább. Görögországban a szobrászat kivált a vallás szolgálatában állott, Rómában világiassá vált, föladata volt a világi nyilvános épületek és magánházak diszítése, s ezzel kapcsolatban a szobrászat tárgya is megváltozott: élő emberek képmását és elvont fogalmakat személyesítő, u. n. allegoriai szobrokat készítettek az istenek szobrai helyett. A képmások egyéni hasonlóságára s jellemzésére törekedvén, a szobrászat nem a szép formákat, hanem a valószerüséget, a természethüséget kereste. A római szobrászat ebben az irányban haladva oly tökélyt ért el, hogy egyéni jellemzés tekintetében messze túlszárnyalta a görög szobrászatot. Ide tartoznak a nagyobb domboru művek, melyek történeti eseményeket ábrázolnak, s melyeket diadalemlékek diszítésére használtak. Ilyenek p. Titus diadalíve, különösen pedig Trajanus császárnak Kr. u. 113. fölállított oszlopa, melyet a dáciai háboru eseményeit ábrázoló domboru művek borítanak. A római festészet is folytatása a görögnek. Minthogy azonban görög festészeti művek nem maradtak fönn, nem határozhatjuk meg, hogy a római festészet a görögtől mennyiben tért el. Rómában számos görög festő dolgozott. De voltak Rómának saját festői is. A legrégibb, aki említtetik, Fabius Pictor, Salus templomában történeti tárgyu nagy falképeket festett. Ludius festő Augustus idejében honosította meg a szobák falait diszítő változatos tájképeket, általában a képirás azon nemét, mely a római lakás jellemző sajátosságává lett. A Vezuv által eltemetett campaniai városok, jelesül Pompeji romjaiból, valamint a Rómában előkerült ilyetén falképek azonban nem szolgálhatnak sem a görög, sem a római festészet mértékeül. Szintén görög művészek gyakorolták és fejlesztették tovább Rómában a mozaik-képirást, melynek néhány becses emléke maradt fönn. Ugyanez áll az éremvésésről és a drágakövek metszéséről. Forrás: Pallas Nagylexikon KapcsolódásMaradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is |
|