tágabb értelemben véve mindazon magyarországi őskori
földművek, melyeket a hagyomány a rómaiaknak tulajdonít; szűkebb értelemben a
fentebbiek közül csupán azok, amelyekről még nincsen kétségtelenül igazolva,
hogy nem rómaiak. Amazok hazánk minden részében előfordulnak és a nép ördögárok
névvel is illeti. Nevezetesebbek mégis északon a Garam és Ipoly vidékén levők
(melyekről azonban csaknem biztos, hogy alkotóik a quádok, délen pedig
az u. n. Csörszárka, azaz hogy árkai, mely árok viszont alighanem a jazigoknak
a quádokkal szemben készített földműve. A szűkebb értelemben vett R. egy része
a Bácskában van, másik része a Tiszán túl. A bácskai sáncok, melyek legnagyobb
sztratégiai fontosságra a magyar szabadságharcban jutottak, két hosszu vonalból
állanak, melyek közül azt, amelyik Apatinnál kezdődvén, Goszpodince közelébe s
innen fölfelé, a Tiszával párhuzamosan Bács-Petrovoszelóig terjed, a nép ajkán
nagynak, az Újvidéktől Tiszaföldvárig húzódót pedig kicsinynek nevezik.
Fröhlich Róbert, aki a sáncokat a katonai térkép szerint végigvizsgálta,
megfordítva tartja (az arányok miatt), azonkívül a kis sáncot két részre
osztja. E szerint egy rövidebb és erősebb, s egy hosszabb és gyöngébb védelmi
vonalról van szó. A sánc rendeltetésére nézve hosszas polemiák
folytak és három nézet merült fel: tartották áradás elleni töltésnek, útnak és határvonalnak.
Legerősebb védői (Romer, Torma, Dudás) az utóbbi nézetnek voltak, sőt annyira
ment a dolog, hogy egy összefüggő láncolatra gondoltak, mely ezen és az alább
említendő tiszántúli sáncok segélyével kapcsolta össze a Limes Pannonicust és
Dacicust. De az újabb kutatások (Ortvay, Fröhlich) alapján ez a
felfogás végleg megdöntöttnek tekinthető. Szerkezetéből következtetve, a
kicsiny (hosszabb) sánc a hunnok utáni időből ered, esetleg azon germán törzsek
valamelyikétől, melyek Attila birodalmának felbomlása után hazánkba telepedtek;
a nagy (rövidebb) sánc a limigant (limesmenti) szarmaták műve, akik igy
védekeztek egyfelől uraik, az igazi szarmaták, másfelől a rómaiak ellen.
Legújabban Dudás vetett fel egy közvetítő nézetet, mely szerint a hosszabb sánc
szarmata, a kisebb római mű, mely a IV. sz.-ban készülvén, amazt két ponton
metszette (a Fröhlich által megkülönböztetett két rész). Kétségtelenül római
eredetüeknek azonban eddigelé sem ezeket, sem azokat a tisztántúli sáncokat nem
tekinthetjük, melyek Temesvártól északnak a Marosig vonulnak, s e folyón túl,
Szabadhely közelében megszünnek, Temesvártól délnyugatra pedig egészen Kubinig,
keletre Román-Sztamorától Gajtasollig egymással párhuzamosan követhetők, Gyorok
mellett, Arad vármegyében pedig épenséggel három van párhuzamosan. Látni való
tehát, hogy a Dunától északnak egészen a Körösig terjednek a földhányások,
melyeknek végpontja nem esik messze a Torma által kimutatott külső dáciai
védővonaltól (a Krasznától délnyugatra ívalakban Kegye, Zálnok, Széplak,
Baromlak, Verzár, Fegyvernek és Csatár érintésével Püspökiig Biharban). Ámde a
védművek elhelyezési módja (a sánc mindenütt Dácia ellen van fordítva) szintén
arra vall, hogy itt barbárok (jazigok és dákok?) védekeztek egymás ellenében. S
igy hovatovább mindig valószinübbé lesz Romer és Fröhlich nézete, akik az
összes R.-at barbárkoriaknak tekintették.
Forrás: Pallas Nagylexikon
Kapcsolódás
Magyar
Angol
Német