Legyen Ön is szerkesztőnk!
Küldjön be címszót!

Pályázatok

Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Román művés... ----

Magyar Magyar Német Német
Román művés... ----

Címszavak véletlenül



Legújabb kommentek



Címszó:
Tartalom:

Román művészet

Nyugati Európában Kr. u. 843. fejeződött be a kereszténységnek első nagy korszaka, mely a keresztény vallásnak állami elismertetését, a népvándorlást, a nyugat-római birodalom bukását, a pápaság tekintélyének növekedését, végül Nagy Károly monárkiáját foglalja magában. A frank monárkia föloszlása, a 843-ik év után következik a latin három leánnyelvének és e nyelvet beszélő három latin nemzetnek: az olasznak, a franciának, a spanyolnak, továbbá ezekkel egyidejüleg a német (fajnak nemzeti, politikai és közműveltségi kifejlődése. A latin és a német fajhoz tartozó népek a keresztény vallás kötelékében, de önállóságukat megőrizve, együttesen vetették meg alapját a modern nyugati műveltségnek, első sorban pedig előkészíték Nyugat-Európa, s azzal együtt az emberiség történetének egyik legnevezetesebb korszakát, mely a X. sz.-dal kezdődik és a XIII. sz.-dal ér véget. E korszaknak sajátos művészete van. Egyik ágáról az építészetről, mely a vezető szerepet vitte, a XIX. sz. közepe előtt azt tartották, hogy a bizánci építészet folytatása és ahhoz is sorolták. A század közepén pedig, amidőn a középkori építészet emlékeit behatóbban tanulmányozni kezdték, az volt az általánosan elfogadott vélemény, hogy eme sajátos jellegü építészet fejlődése egyenesen az olasz félszigeti római építészetből indult ki. Igy történt, hogy először ezen építési rendszer a román nevet nyerte. Majd szokássá vált a művészet több ágának, sőt a három századra terjedő egész kort a R., sőt utóbb általánosítva a román műveltség korának nevezni, amit támogatott az a körülmény, hogy e korszakban a latin nemzetek vitték a vezető szerepet. E nemzetekre is átszállott a román név, mint összefoglaló elnevezés. Újabb kutatások a román építészet eredetének nyomait Közép-Sziria III-VI. sz.-beli építményein födözték föl, ahol különben a római légiók honosították meg az építészeti tevékenységet, amelyből egyfelől a bizánci, másfelől a román építészet fejlődött. E fölfödözés azonban nem ingatta meg a román elnevezés helyes és használható voltát. A román építésnek jellemző sajátságai: a vizirányos vonal és félkörü ív uralma, továbbá az oszlop, melynek törzse fölfelé nem vékonyodik, a feje pedig kimeeríthetetlen változatosságu, végül a gömbölyded, sokszor duzzadt formáju ékítmények..

Az építészettel kapcsolatosan a román és a germán népek, az ezeknek hatása alatt álló nyugateurópai szláv népek, valamint a magyar nép is, részt vettek a R. többi ágának, jelesül a szobrászatnak, a festészetnek és kisebb művészeteknek művelésében. A R. a vallás szolgálatában állott, tehát általában vallásos jellegü volt, azért az építészet kivételével a művészet többi ágaiban a nemzeti fölfogás nem igen juthatott érvényre. A művészetet fejedelmi udvarokon és a zárdákban egyházi fárfiak gyakorolták. A kolostorbeli szerzetesek az ötvösséget, a zománcolást, az elefántcsont faragását, miniatur képek festését űzték. Ők verték, vésték és öntötték aranyból, ezüstből, bronzból a templomi eszközöket: a feszületet, a kelyhet, a füstölőt, a gyertyatartót, az ereklyeszekrényt, az antipendiumot, a hordozható kis oltárokat (diptychon); elefántcsontból faragták a szobrokat, az evangéliumok és misés könyvek, a diptychonok domboru müves tábláit, irták és festették az imádságos és misés könyveket. E foglalkozás közben lassankint kifejlődött a különféle anyagok megmunkálásában való járatosság, ami első föltétele a nagyobb művészeti alkotásnak.

A szobrászat nemsokára annyira megerősödik, hogy az épület gazdagabb díszítésére is vállalkozik. Franciaországban a XI. sz.-ban föltünnek az oszlopfők, amelyeket lomb helyett jelképes alakok, meg a szent történetből vett jelenetek domboru művü ábrázolásai díszítenek. Nemsokára a román templom eladdig egyszerü külsejét kőből faragott szobrok lepik el. Ekkor keletkeztek a keresztes hadjáratok révén keleti hatás alatt a román szobrászat képzeletdús jelképi alakjai, melyek az ó-keresztény jelképeket kibővítették, illetőleg fölváltották: az oroszlán, majd Krisztus, majd meg az incselkedő ördög, a pelikán madár Krisztus, a kutya, a majom, mint tisztátalan állatok, a griffmadár, a sárkány és más képzeleti alakok, mindannyi az ördög, a pokoli hatalom jelképei. Majd Krisztusnak, az apostoloknak és a szenteknek szobrászi ábrázolása mind szokásosabbá válik. A román szobrászatot hazánkban legjobban tüntetik föl a pécsi székesegyház domboru művei és a jáki templom szobrai. A román szobrászat úgy a kőnek, mint a fémnek megmunkálásában a fejlettség magasabb fokán áll.

A festészet hasonló módon fejlődik, a miniatur képek előállításán szerzett járatosság csakhamar fölbátorítja falképek festésére, melyek a templom belsejének kiváló díszét teszik. Tárgyuk részint jelképi, részint törtéenti, az utóbbiak közt különösen kedveltek az u. n. tipologiai sorozatok. Előállításra nézve u. n. al secco, vagyis vizes festékkel száraz falra festett képek. A valóság utánozása tekintetében ugy a szobrászat, mint a festészet fölötte kezdetleges, az emberi test alkatát kevéssé ismerik a művészek, az alakok helytelen arányuak, esetleg mozdulatuak és nyers formájuak. A festmények hiján vannak a távlati látszatnak és a helyes elrendezésnek, ennélfogva hatásuk nem annyira az ábrázolás módjában, mind inkább a hivő lélekhez szóló tárgyban rejlett.

Forrás: Pallas Nagylexikon

Kapcsolódás



Szóljon hozzá!


Neve: (megjelenik)

E-mail címe: (nem jelenik meg)

Üzenete:



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is