Románok

(rumenek v. oláhok), a latin nyelvcsaládba tartozó nép, zöme a román királyságban, Erdélyben, Magyarország keleti vármegyéiben, Bukovinában, Besszarábiában, Szerbia negotini kerületében s Bulgária dunamelléki részein lakik; egy ezekkel nyelvre nézve szorosan összetartozó ág Macedoniában és Tesszáliában honos (cincárok, l. o.); egy töredék pedig rumir (vagy cic) néven Isztriába húzódott a Balkánról a törökök elől a XVI. sz.-ban. A R. eredetileg olaszországi pásztornép Róma tartományából vagy Romagnából (pápai birtok), honnan a VII-VIII. sz.-ban költözött át a Balkán-félsziget nyugati hegységeibe (Illyricum), hol albán és szláv fajokat romanizálva nagy népfajjá szaporodott. Mint pásztornép a balkáni szlávok (földmívelők) jobbágysága volt s a szerb, bolgár, bizánci zavarok nyomása alatt kezdett mai dunáninneni lakóhelyeire vándorolni. Eredeti pásztori tipusát soká megtartotta s Sziléziáig és a Kaukázusig is elnomadizált. Szántó-vetővé szláv és magyar elemek asszimilálásával lett, de pásztori hajlamai ma is jellemzik. A két oláh vajdaságban a XIV-XVII. sz.-ban a R.-at a szláv eredetü (bolgár, szeerb, rutén) vajdák és bojárok mint jobbágyokat súlyos szolgaságban tartották, innen a «rumun» név jobbágy, rabszolga jelentése a XVII. sz.-beli oláh oklevelekben. A R.-at ezelőtt Trajanus császár dáciai legionistáinak s a dákoknak összekeveredéséből származtastták (Bonfinius találmánya); a R. mereven ragaszkodnak e leszármaztatáshoz; ezt állítja Jung is (Römer und Romanen in den Donauländern, Inusbruck 1877), Pic, Kiepert s Mommsen; túlhaladott álláspont, melyet Roesler Róbert (Romänische Studien, Lipcse 1871), Hunfalvy Pál (Über die Abstammung der Romänen, Lipcse 1880, Az oláhok története, Budapest 1895) s Réthy László (Az oláh nyelv és nemzet megalakulása. Budapest 1887) megcáfoltak.

Forrás: Pallas Nagylexikon